Egy migráns naplója (14.)

A pláza ásza

2017.01.04 12:55    |    -sch-  

Bongyor felhő fodrába ékelődött óriás, aranysárga holdsarló magasodik a tömeg fölé. A fehér halom első pillantásra mintha hókupacot formázna, de nézd, a Hold szarván göndör puttók üldögélnek, a fodrokon pirospozsgás angyalkák fújják flótán a szférák zenéjét! A padlón szétszórt csillagok hevernek, s mindenütt ragyogás. Ez lenne a Mennyország?

Van, akinek igen. A felhő dombjai között kisvasút zakatol, kocsijain lovaglóülésben tarka gyerekcsoport. Széles vigyorral sihuhuznak el a tömeg előtt a Jingle Bell dallamára. Menet közben mindegyik szüleit keresi szemével. Szőke a szőkét, barna a barnát, fekete a feketét. Az integetők bábeli hangzavarából egy mondat üti meg a füledet: „Itt vagyunk, Zalán!”

Ebből aztán kiderül, hogy nem is Zalán, nem is Bács megyében, hanem Ingolstadtban vagyunk, a WestPark bevásárlóközpont aulájában. Vége a menetnek, a gyerekek szétválogatódnak szülők szerint, mint a kártyában: színre szín. A következő csoporttal már indul is tovább a kisvonat, nem vár. Te vársz. Odakinn hétágra süt a nap, tegye is, mert valakinek meg kell termelnie ezt a rengeteg energiát, amibe ez a fényűzés kerül. Otthon ritkán jártál plázába, s nem csak azért, mert nem abba a rétegbe tartozol, amelyik mind a négy évszakot a Four Seasons-ben tölti, hanem mert hidegen hagy a vásárlásnak főleg ez a formája. Idén, két költözés dobozolásai és cipekedései után végképp elborzaszt a felesleges tárgyak, kacatok birtoklásának már a gondolata is.

Így aztán más gondolatokat keresel, például, hogy ajándékot nem venni kell, hanem adni. Közben nézed a tömeget, ahogy elégedetten áramlik a bevásárlóközpont bugyraiban. Odahaza is épp ilyenek lennének a konzumáció fellegvárai, egyen-üzletek, egyen-kínálattal, de azért vannak különbségek. Teljesen nyitott a férfifodrászat, szinte a folyosón nyírnak kisszakállú arabok nagyszakállú arabokat. Amott egy pici varroda, csinos szőke, fiatal varrónő tapossa az üveg mögött a pedált, mellette egy idősebb suszter cipőket korrigál. Mindezt a Zara, Hugo Boss és egyéb márkaboltok szomszédságában. Hja, lehet, mégsem minden vásárló egyforma. Ami férfiként feltűnő, az úgynevezett „plázacicák” teljes hiánya. Sokkal teljesebb a keresztmetszet, mint otthon mondjuk a hasonló nevű WestEnd-ben. Több az elegáns idős férfi és nő, s általában párban. Feltűnően sok a mozgáskorlátozott, a lift állandóan tele van elektromos kerekes székesekkel. És nagyon sokan jönnek kutyával. Ki kosárban, ki kézben, ki pórázon sétáltatva hozza magával kedvenceit, s rángatja odébb, ha az felemeli lábát valamelyik a Türelem-szobornál. Ezeket azok a férfiak mintázzák, akik kicsi fiúként shoppingolásra szocializálódnak kisautónak álcázott bevásárlókocsikban, hogy aztán kamaszként az éppen soros barátnő kabátját és szatyrait őrizzék „segítségre” készen, s majd a kiválasztott nagy Ő költekezését kísérjék évekig figyelemmel, hogy kiteljesedve végül kamaszlányuk éljen vissza a türelmükkel a próbafülkék előtt. Ebben a végső stádiumban ácsorogsz te is, felaggatva, mint egy karácsonyfa, mert lányod és három barátnőjének sofőrje és ruhatárosa vagy egy személyben. Hogy merre járnak ők, nem is tudod, mert a telefonjaik természetesen vagy lemerülve, vagy lenémítva, vagy kikapcsolva. Ha üzemkészek, mint sok veszekedés után végre a lányodé, akkor a tokjukban lapulnak a táska mélyén, ami itt van a kezedben valahol Fanni pulcsija, Luca szatyrai, Dorka kabátja alatt. Néha felbukkannak, de nem megnyugtatásképp, hanem mert pisilniük kell, s ahhoz végig kell járni minden szintet. Okosan ki van ez találva, a női húgyhólyaghoz szabták az üzletek elrendezését. Igazából az anyjának kéne ilyen helyekre kísérnie lányát, mint Karaknak a kis Vukot, csak ő már nem fért be a kocsiba. De nincs is mit tanítani már egy 16 évesnek: ijesztő rutinnal pörgeti végig a ruhafogasokat. Megállapodtatok, vehet magának „cuccokat” a családi pótlékból, ami itt nem 12.200 Ft. Reméled, hogy csakugyan vesz is, ne vesszen kárba ez a hat órád.

A döneres már a második hústornyot cseréli a nyárson, a biztonsági őr, ha ismét erre jár, önkéntelenül rádköszön, George Michael épp ötödször énekli a Last Christmas-t, finom utalásféleképpen: indulni kéne. Erről eszedbe jut még egy utalás, ami nem érkezett meg.

A kijárat már öklendezi a tömeget, amikor megjelennek a lányok, ziháltan, fáradtan, de legalább elégedetlenül. Sok minden maradt a talonban, egy délután nekik sajnos kevés.

Nézed a leosztást: kezükben egy pamut alsó, tök egyforma két felső. Te meg csak ott á’sz.




Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás