Egy migráns naplója (27.)

A barna 50 árnyalata

2017.04.20 09:31    |    -sch  

„Amikor bemutatkoztam és megmondtam, hogy Magyarországról jöttem, egy nagydarab, negyvenes, szakállas szír szúrósan végigmért. Összeszorult a gyomrom: na, lehet őt is zaklatták a magyar határon vagy a Keletinél. Most aztán biztos jól elleszünk.” – mesélte a 15 éves lány a nyelviskola első napja után. – „Magamban Maffiózónak neveztem el, mert a szeszcsempészekről szóló filmekben azok öltöznek így. Elegáns öltöny, nagy pecsétgyűrűk, fényes, fekete szakáll, hátrafésült pomádés haj. Szünetben odajött hozzám, bemutatkozott és rákérdezett, hogy tényleg magyar vagyok-e, mert ő évekig üzletelt Romániában, élt is ott egy ideig, sok magyar barátja van.” – Így lett Maffiózó, polgári nevén Mohammad Feras Chkhis az első, akivel a lányunk összebarátkozott, akivel közösen oldották meg a páros feladatokat, akivel szünetben elugrottak kávézni, fagyizni, dönerezni.

Továbbra is a lányomat idézném: „Van köztünk mindenféle színű, mint Gombóc Artúr csokigyűjteményében. Amikor hamarabb kész voltam a feladattal, unalmamban színskálába állítottam magunkat az ébenfeketétől a sápadtig. És én nem a végére kerültem, mert vannak szőke szírek is! Az afrikaiak azért kicsit ijesztőek, mert olyan sötét a bőrük, hogy nem látszik az arckifejezésük, csak a szemük fehérje világít. Az egyik arab srácnak nagy gombszemei vannak és nagyon szőrös, olyan, mint egy aranyos plüssállatka, az ember legszívesebben hazavinné. A másik meg ijesztő, kapafogú, szikár, mint a Macskajaj filmben az öreg cigány. Huszonévestől az ötvenesig széles a skála. A csoport egyik fele Mohamed, a másik fele Ali. Kivéve a nőket.”

Az oktatás az úgynevezett Volkshochschule keretein belül zajlik, minden hétköznap négy óra intenzív német nyelvtanulás. A közös nyelv az angol. Nem ingyenes, van, akinek a német állam állja, van, akinek meghitelezi és van, aki maga fizeti. „Marigona most kapott állást, a gimnáziumban takarít. Három gyerek meg a nyelvtanfolyam mellett! De nagyon nyomasztotta, hogy a férje tartja el, fizeti nemcsak a saját, de az öccse tanfolyamát is.”

„A szíreken kívül vannak még Afrikából, Koszovóból, Bulgáriából. A legkövérebb srác pont etióp. A lányok közt van egy lengyel és egy román. Velük pont nagyon nem jövök ki, pedig korban is ők vannak hozzám legközelebb. Képtelenek csoportban dolgozni. Hármunkon kívül mindenki muszlim, de a nők nem hordanak fejkendőt. Így nem is tudtam róluk, hogy azok, egészen karácsonyig. Kérdeztem, hogy ők milyen kajákat főznek akkor, mire mondták, hogy ugyanazt, mint a többi napon. Tetszik nekik a katolikus vallás, mert sok benne az ünnep.”

A tanárnő, egy színes, rasztahajú, vékony asszony december 24-én echte bayerisch karácsonyi ebéddel várta a csoportot, amiről sajnos lányunk lemaradt, mert mi már hazamentünk, de az osztálytársak küldtek neki üdvözlő videót a terített asztal mellől. Mint más „rendes” osztálytársak, a közösségi oldalakon is tartják egymással a kapcsolatot, csapják a szelet, segítenek a tanulásban is. Sok a hiányzó, mert egy-egy menekültnek rengeteg adminisztrációt kell intéznie, akinek még otthon vagy úton a családja azért, akinek már itt van kinn, annak meg azért.

„A legtöbbjük Szíriából jött, ki Aleppóból, ki vidékről. Van köztük mindenféle foglalkozású, pék, autószerelő, egyiküknek hatalmas olajfa ültetvényei voltak. Ma már országa sincs, nemhogy olajbogyói. Diana hozott be saját maga készítette töltött spenótleveleket, nagyon finom volt, akkor mesélte, hogy ott volt a Keletinél abban a nagy csoportban, akiket várakoztattak 2015-ben. Azt mondta, nagyon kedves volt velük mindenki, nekik is hoztak ételt. Jó ezt hallani, bár lehet, hogy csak udvariasságból mondja. Van, akinek haza kellett mennie, hogy a családját is kihozhassa. Aggódnak, mert ki tudja, vissza tud-e jönni már?”

A politikáról nem beszélnek, csak az életről és főleg a tanulásról. „Az elején nagyon hangosak voltak, akik nem tudtak angolul, kérdezgették a többieket arabul, mint egy zsibvásárban, ha alkudoznak. Eleve hangosabbak, mint mi, de aztán a tanárnő kicsit üvöltözött velük, elmagyarázta a szabályokat, azóta nyugodtabb a légkör. Mondjuk nagy volt az egyenlőtlenség, mert voltak, akik a latin betűket sem ismerték. Őket aztán áttették külön csoportba. Pedig olyan vicces volt látni a nagydarab, szakállas felnőtt embereket a rózsaszín egyszarvú-pónis tolltartójukkal, ahogy nyelvüket kidugva formázzák a betűket!”




Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás