Egy migráns naplója (41)

Úton hazafelé…

2017.08.09 12:22    |    -sch-  

…gondolkodám. Ez eléggé veszélyes. Főleg az autópályán. Könnyen maga elé bambul az ember, ahogy jönnek szembe a csíkok monoton. Távolban a hegyek homályos kontúrja, közel a szalagkorlát. Szerencsére van az autóban sávtartó automatika. Nem enged letérni az útról. Kipróbáltam, az enyhébb kanyarokat is beveszi helyettem, ha fel vannak festve a záró- és egyéb vonalak. Márpedig Németországban fel vannak. A legkeskenyebb, egysávos hegyi úton is kétoldalt ott fehérlik a záróvonal, húszméterenként fehér, fényvisszaverő karók mindkét oldalon. Mint egy terepasztal, olyan a vidék. A múltkor mondjuk láttam egy kátyút egy ilyen kis mellékúton, annyira meglepődtem, hogy majdnem elfelejtettem kikerülni. Le kellett volna fényképeznem, mert az itteniek nem hiszik el.

De szavam ne felejtsem, suhanok hazafelé, keresztül Bajorországon, át Ausztrián, tempomat, sávtartó, utas vagyok a saját kocsimban… Peregnek az órák és a kilométerek, mígnem átérek az erős és büszke országba. Ez van kiírva a határ után, más nem, hogy üdvözölnének Magyarországon vagy ilyesmi.

Keresek valami magyar rádiócsatornát, ha már itthon vagyok, az egyiken meglepő módon épp reklámblokk van. Két hirdetést hallok rögtön egymás után. Egyik: Magyarország erős és büszke. Másik: targoncavezetői munkakör betöltéséhez keresnek munkavállalót, lehet nyugdíjas is.

Elgondolkodám. Jó erős az az ország, ha még a nyugdíjasnak is tudnak munkát ajánlani! De épp csak picit bambulok el, s majdnem leszaladok az útról. Nincs rajta festék. Min is tapadna meg? A gödrökön? Szerencsére a kamionok által kitaposott nyomvályú legalább olyan jól működik, mint a sávtartó. Nem szeretnék tengelyt akasztani, de régen, amikor Romániába ment át, akkor tapasztalt ilyen hirtelen minőségi változást az utakon az ember. Ez kicsit kellemetlen, nem szeretek a hazám ellen beszélni, pláne mert ami Németországban van, az nem az én érdemem. Én abban vettem részt, ami Magyarországon van, oda fizettem adót, ott szavaztam, az az én felelősségem. Értem én, ha a Kétfarkú Kutya Pártnak nem szabad az úttestre festeni, akkor az útfenntartónak is csak fenntartásokkal.

Folytatom az utam. Beérek Kalocsára, a Pataji út sarkán látom ám, hogy van itt raktáron fehér festék, csak egy plakátra szórta valami szerencsétlen. De nem ám a kékre, amiből tizenkettő egy tucat, s ha egyet láttál, láttad mindet! Ezen valami nagyon fontos dolog lehetett, ha vette valaki a fáradságot és a településkép védelme érdekében olyan magasan összepermetezte szépre. Mikre van egyeseknek ideje és energiája!

Tovább gondolkodám, pedig, mint mondtam, veszélyes. A parlament már egy hónapja azon pörgött, ki ragaszthat plakátot, hová és mennyiért. De ha ennyire fontos, miért nem államosítják az egészet? Amikor simicskásítottak, akkor tudtak balesetveszélyre meg esztétikára hivatkozva tiltani? Most, amikor visszasimicskásíttatlanítanák, sumákolni kell? Módosító? Több gerincet, határozottságot, elvtársak, nem ezért fizetünk benneteket!

Egyébként jól körbe van már plakátolva az ország, legalább nem potyog a vakolat. Tudta?

Aztán Negyvenszállás és Szakmár között 80-as tempónál majdnem ledobott az út, nagyon le kellett lassítanom. Úgy billegtem, mint szarka a dögön. Még csak az hiányzik, hogy 800 kilométer után itt érjen baleset a határban! Persze, én voltam a hibás, mindaddig a kormányváltón babrálva már végigmentem az összes elérhető rádiócsatornán, mindenhonnan akkor kapcsoltam tovább, amikor felhangzott, hogy erős és büszke. Kivéve a Mária rádiót, onnan a második Hiszekegy után. A kormányváltó az ilyen kis bigyó a volánon, hogy ne kelljen a szemed levenni az útról, pöckölsz rajta egyet, más lesz a műsor. Csak úgy mondom, hátha jól jön. Untam a propagandát, átkapcsoltam volna hát inkább a zenelejátszóra, de ahhoz már le kell nyúlni az érintőképernyőhöz középre, sehogy sem tudtam eltalálni a gombot, mindig mellényomtam, úgy ugrált az autó a görbe úton. Már a klíma beállításánál jártam a menüben, amikor inkább felhagytam az egésszel és elkezdtem foglalkozni a kormányzással.

Csípős és rátarti, vagy mi is volt a szlogen?

Újfent elgondolkodám. Semmi sem az, aminek látszik. A hirdetés már nem hirdetés. A plakát nem plakát, a rádiószpot nem rádiószpot: egy csatorna, amin keresztül a közpénzből magánvagyon lesz. A kormánypárti újság elvan olvasó nélkül, a rádió hallgató nélkül, a plakát kinn a mezőn. Hát persze, hogy így nincs értelme semmi fontosat közölni! Menj ki a napra 11 és 15 óra között! Egyél meszet! Figyelnek ránk odafentről, hogy figyelünk-e.

Minden mindennel összefügg. Ha nem érdekel a politika, nem olvasol újságot, tévéd sincs már, csak elmennél valahová, el innen, de a rossz viszonyok miatt nem veheted le a szemed az útról, s emiatt nem látnád a plakátot, akkor bemondják a rádióban az üzenetet, amit szintén az útviszonyok miatt nem tudsz elkapcsolni, így mindenképpen megtudod, ha magadtól nem jöttél volna rá: egy erős és büszke országot készülsz elhagyni.

Fineszes.



Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás