Egy migráns naplója (49.)

Csalódom… és egyéb állatfajták

2017.11.23 13:37    |    -sch-  

Régenmindenjobbvót. Csak egy példát mondok: az állatkert. A minap, egy délután jártunk a nürnbergiben, az van a legközelebb, kicsit kikapcsolódni, nézelődni. Mit láttunk? Szinte semmit. Hatalmas parkban hatalmas, eredeti élőhelyhez hasonló kifutókban állítólag állatok. Az ember a nyüzsgő tömegben odamegy a kerítéshez, megkeresi a tájékoztató táblát, és elolvassa, mit kellene látnia. A sok látogatónak egyetlen előnye: több szem, többet lát. Ahol egy izgatott tumultus mutogat egy irányba, ott lehet, hogy lapul valami. Látod, ott, a fa mögött azt a sziklát? A tövében az a fehér folt! Ott alszik a jegesmedve! És így tovább. Harminc-negyven éve, gyerekkoromban még szépen ki voltak állítva a jószágok a ketrecbe, körül lehetett járni és bosszantani őket. Semmire nem mentek a rejtőszíneikkel! Emlékszem, Pécsen egy kútszerű veremben tartották a medvét. Ott próbált volna meg elbújni a kíváncsi tekintetek elől! Szóval, ha én valaha állatkertet csinálok, a zebra narancssárga beton kifutóban lesz, a hegyikecskék meg kékre mázolt sziklákon fognak ugrálni. A kaméleonnál leszek gondban, de annak meg valami terepszínű tapétát teszek a terráriumába. Inkább a fizetővendég érezze jól magát, mint az állatok!

Így hát most jobb híján a látogatókat, az embereket (Homo Sapiens) kezdtem el tanulmányozni. Fehéret, feketét, tarkát – volt belőle mindenféle fajta. Fiatal párokat lehetett megfigyelni dürgés közben, kifejlett példányokat az étteremnél, hogyan táplálkoznak, a büfénél, ahogy etetik kicsinyeiket, a költőhelyükön, a szuveníreknél azt, hogyan költenek. Azt is megfigyeltem, a bajor nők vastag bokája milyen hasznos tud lenni a meredek emelkedőkön.

Egy helyen csoportba gyűlt néhány fiahordó egyed a kicsinyeivel, heves gesztikulálással kísért hanghatásokkal kommunikáltak, a szakemberek ezt „trécselés”-nek hívják. Az anyák annyira elmerültek ebben a tevékenységben, hogy egyikük közben megszokásból fél kézzel ritmusos oda-vissza húzogatással ringatta az üres babakocsit, észre sem vette, hogy kicsinye a másik karjában, a vállához bújva békésen szendereg.

De nem mindenki volt ilyen békés! Vásároltunk magunknak két üveg italt, olyat, ami már nem üdítő, de még nem is igazán alkohol, lónyál. A sör- vagy milyen nyitót viszont az autóban felejtettem, az egyik kerítés szélén próbáltam felnyitni a palackokat. Egy párzási időszakra emlékeztető frizurával és harci tetoválásokkal díszes, kifejlett, 20 év körüli, mandulaszemű távol-keleti példány megközelített bennünket és egy öngyújtóval hadonászott. Pedig mi nem dohányozni, hanem inni szerettünk volna! Ellentmondást nem tűrően kivette a feleségem kezéből az italt, egy pukkanást hallottunk, majd az enyémet is magához ragadta, még egy pukkanás, és már fel is bontotta nekünk mindkettőt. Hirtelen nem is tudtam, milyen alapon sértődjek meg rá. Hogy ilyen szemtelenül fiatalon mennyivel előrébb tart az eszközhasználatban? Hogy Távol-Keletről idejön Európába, meggyalázni 25 éves kocsmakultúrámat? Hogy rámutat életképtelenségemre, mert nem tudnám ellátni táplálékkal a családomat? A vadonban már vinné a nőmet! Ha páviánok vagyunk, akkor agresszívan ráüvöltök nagy sárga fogaimmal és megmutatom neki a tűzpiros ülőgumóimat, de mivel emberek vagyunk, így csak mosolyogva, udvariasan megköszöntem. De lám, az evolúció jól végzi a dolgát, mert kézenfogva továbbment a mellette várakozó fiújával.

Ám nem csak az állatkertben lévő, a szabadon élő emberek is érdekesek tudnak lenni. Például itt a faluban a magyar fajta kolóniában él. Távoli kiskunsági rónákról, miskolci és debreceni lakótelepekről érkeztek, évtizedekig tűrték a ridegtartást. Kiragadva természetes környezetükből teljesen felcserélődtek a társadalmi nemi szerepeik. Nőstényeik minden nap fehér köpenyt húznak és dolgozni mennek, míg a hímekre marad a fészek tisztántartása, a gyűjtögetés és kertészkedés, az utódok iskoláztatása, táplálása. Ez a kis csapat eredeti férfiközpontú világképét pillanatok alatt matriarchátussá tudta alakítani az életben maradás és a szaporodás érdekében.

Nem megy ez azért zökkenőmentesen, vannak civilizációs akadályok. Nemrég megfigyeltem két középkorú szakállas hímet a bevásárlóközpont vegyi részlegén, ahol zavart keresgélés után majd’ negyedórát vitatkoztak, hogy melyik mosogatótabletta a hatékonyabb. Összevetve tapasztalataikat, végül is azt vették meg, amelyikben gyöngy van. Honnan tudom? Én voltam az egyikük.



Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás