Egy migráns naplója (62.)

Verdák

2018.01.25 20:42    |    -sch-  

Előrebocsátom: az autókhoz nálam mindenki jobban ért. Ahogy a mobiltelefonokhoz is. Társaságban, ha csak lehet, ezt a két témát kerülöm. (Zárójelben megjegyzem – s nézzék, csakugyan zárójelben is van! –, milyen érdekes, hogy az autó meg a mobil az régen egy szó volt: automobil.) Jogosítványom huszonéves, ez idő alatt összesen két autóm volt, s amikor híre ment, hogy vennénk a másodikat, rengeteg önkéntes jótanácsot kaptam. Kár, hogy mindegyik ellentmondott az előzőnek. Egyszer aztán egy ilyen parázs kocsmai vitában az egyik józanabb félrehívott, s a fülembe súgta: „Azt vedd meg, amelyik tetszik!”

Így is történt aztán, s egy év alatt bele is hajtottam úgy 30.000 kilométert. Meg másokéba még feleennyit. Mivel „szellemi szabadúszóként” állítólag temérdek szabadidővel rendelkezem, fuvarozok mindenkit, mondhatni Európa-szerte. Az egyik haver autópályán nem mer vezetni, a másik városban, a harmadik meg egyáltalán sehol. A kedvencem, akinek úgy mentünk el autót vásárolni Németország túlsó felére, hogy megkért engem meg egy másik fickót, annak a kocsijával mentünk a kereskedésbe, vissza meg én vezettem az övét. Egész úton hazafelé arról faggatott, hogy mi a véleményem az új autójáról. Felelőtlenül inkább csak dicsértem, nem mertem neki elmondani ennek a naplójegyzetnek az első mondatát.

Mégis miért ezt a témát választottam e hétre? Az alattunk lakó szomszédunk, Herr Kroiß élete – így 50 felé – válságba került. Dél-afrikai származású felesége, az Olambisi családba tartozó Victoria ugyanis Houstonba utazott odaszakadt rokonaihoz a nyár végén, ahol is a Harvey hurrikán óta nyoma veszett. (Azért írtam le a neveket, hátha valaki rátalál, kicsi a világ.) Valahányszor összefutottunk a lépcsőházban, a szerencsétlen férfi órákig tudta mesélni afrikai életét, házassága történetét, sőt, mivel egyszer behívtam a lakásba, hogy akkor már üljünk le egy sör mellé, ha úgyis végig kell hallgatnom, többször be is csöngetett már, és bár ott folytatta volna, ahol abbahagyta, de nem: sűrűn önismétlésekbe bocsátkozott. Ennek ellenére sem sikerült kiderítenem, hogy tulajdonképpen a feleségét hiányolja, vagy a hitelkártyáját, mert ugyanakkor annak is nyoma veszett. Nyelvgyakorlásnak mindenesetre jó egy ilyen diskurzus, kár, hogy keveset jutok szóhoz, és sajna csak a múlt időt vesszük, mert jövőjéről semmilyen elképzelése nincsen. Elviccelem, pedig odáig fajult a dolog, hogy szanatóriumba került, hétvégékre engedik csak haza, s nemrég megkért, nem vinném-e vissza, mert el van tiltva a vezetéstől. No, és itt kanyarodok rá a lényegre, ahogy kikanyarodtunk az autópályára, megkérdezte, hol jobb vezetni: Magyarországon vagy Németországban?

Még annyit tudni kell, hogy Herr Kroiß szociáldemokrata szavazó létére nagyon elégedetlen a német közállapotokkal, az egészségüggyel, a Kanzlerin világpolitikai ambícióival, de saját munkája sem tölti el sok örömmel. Így aztán félve mondtam, sejtve, hogy nem ezt akarja hallani, az a tapasztalatom, hogy Németországban jobb, dacára annak, hogy sokkal nagyobb a forgalom vidéken is. Próbáltam rájönni az okára, s abban véltem megtalálni, hogy szabálykövetőbbek. Ha otthon betartod a követési távolságot, bevágnak eléd; ha negyvennel mész is a 30-as táblánál, türelmetlenül ledudálnak... Mást ne is mondjak, itt láttam először BMW-t indexelni! A leglaposabb, repedtfazék hangú sportautó is lelassít a faluba érve 50-re, az iskola előtt 30-ra. Persze mivel az autópályán általánosságban nincs sebességkorlátozás, nem is ott kell „bizonyítania”, van hol kihasználni a kocsi lehetőségeit.

No meg a parkolás! A rokkant-, családi- és elektromos autó-parkoló tiszteletben van tartva. Több ízben tapasztaltam, hogy bár kilométereken keresztül minden létező hely foglalt, ezek a helyek szabadok. A garázsunk olyan szerencsétlen helyen van, hogy a főutcáról egy kanyar kellős közepéről kell balra betolatnom. Mindig türelmesen megvárnak, hajnal kettőkor is, még ha néha sokára is jönnek rá, mit akarok tolatólámpával, balra indexelve a falu közepén. Mert általában nemcsak jelzik a szándékukat, de megpróbálják a többi közlekedésben résztvevőjét is kitalálni. Alig merem említeni, hogy a nagyvárosokban milyen előzékenyen türelmesek az autósok a kerékpárosokkal! Márpedig nem egy-kettő van és nem csak piaci napon, szinte minden épkézláb ember teker, már csak azért is, mert a nagyvárosokban reggel-este és baleset esetén (mert azért van sajnos, mindezek ellenére), irgalmatlan, több kilométeres Stau-k, azaz dugók tudnak kialakulni, úgyhogy a türelemre alapjáraton szükség van...

Most viszont be kell fejeznem, végre megindult a kocsisor...

(migransnaplo.blogspot.de)



Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás