Mit tegyek Jézussal?

2018.03.28 13:26    |    Bálint Miklós  

1881-ben készült el Munkácsy Mihály a Krisztus-trilógia első festményével, mely a Krisztus Pilátus előtt címet kapta. A kép közepén Jézus látható, amint megkötözött kezekkel, fehér ruhában, nyugodt tekintettel néz a helytartóra, miközben a tömegből némelyek cinikusan, gúnyolódva, míg mások kíváncsian figyelik az eseményeket. A festmény jobb szélén ülő Pilátus is fehér ruhát visel, de az ő testtartása vívódást tükröz. Saját, nemsokára vízbe mártandó kezeit nézi, melyeket Jézusétól eltérően nem a kötelek, hanem a tétovaság, a császár barátságának esetleges elvesztése köt gúzsba. Munkácsy így mutatja be azt a miliőt, melyben Pilátus szájából elhangzik egy ma is aktuális kérdés: „Mit tegyek Jézussal?”

A bibliai elbeszélésből úgy tűnik, hogy a helytartó szimpatizál a vádlottal. Lukács ezt írja: „Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.” Viszont, amikor meghallja, hogy a tömegből némelyek a császár előtti feljelentéssel fenyegetik egy esetleges felszabadító ítélet esetén, úgy dönt, hogy nem éri meg kockáztatni. A császár barátsága, illetve saját karrierje mindennél fontosabb.

Mit tegyek Jézussal? Péter is ezzel a kérdéssel birkózott, amikor ott ült a főpap udvarában azon a csütörtök estén, amikor Jézust kihallgatták. Ő, aki Jézusért korábban börtönt és halált is vállalt volna, most a szolgákkal a tűz mellett melegszik, és némán figyeli az eseményeket. Bezzeg a főpap emberei! Ők beszélnek. Egyik a másik után jön, hogy tanúskodjon Jézus ellen. Csupa irigy, rosszindulatú, pénzen megvett vádló, akik ontják hazugságaikat, de Péter hallgat. Őket hallgatja. Csendbe tűri, amint rágalmazzák azt, akiről korábban ezt vallotta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” De akkor is hallgat, amikor Jézust arcon verik, bottal ütik, szembeköpik, és akkor is, amikor elhangzik: „Méltó a halálra!”

Nem érzem magam különbnek Péternél. Azon az éjszakán valószínűleg én is hallgattam volna, mert az egyszerűbb. Tapasztalatból tudom, hogy könnyebb kezeinket mosni, vagy nyelvünkre harapni, mint vallást tenni Jézusról, és ezzel a gúnyt viselni. Mit teszünk Jézussal? Mossuk kezeinket? Hallgatunk? Félrevonulunk, mert jelenléte, a vele való ismeretség kínossá vált, vagy esetleg feláldozzuk őt egy barátság kedvéért, vagy karrierért? Mit teszünk Jézussal, amikor nem szelíd arcú Krisztus-hívők között ülünk a templomban, hanem őt gyalázó és káromoló emberekkel találkozunk nap mint nap? Ha mi kerülünk Pilátus székébe, ha nekünk kell Jézusról véleményt alkotnunk, mit mondunk? Mi a mi döntésünk?

Miközben ezeken gondolkodunk, térjünk vissza a főpap udvarába. Persze, nemcsak Péter nem tudta, hogy mit kezdjen Jézussal. Mert hol volt ezen az éjszakán Jakab és János, akik korábban le akarták foglalni a Mester jobb és bal oldalát? Vagy miért nem tolongtak a tanítványok akkor, amikor Jézus keresztjét kellett volna vinni? És végül, miért van az, hogy sokszor mi magunk is meghátrálunk, eltűnünk a tömegben, ha Krisztus követése kereszttel és a keserű pohárral jár együtt? Péter esküdözések és átkozódások közepette erősíti, hogy „nem is ismerem ezt az embert.” Miután harmadszor is elhagyja az addig néma ajkat e mondat, megszólal a kakas. Máté következő szavakkal írja Péterről: „Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.”

Nekem is van mit könnyekbe öntenem, s talán ezzel nem vagyok egyedül. Tehát mit tegyünk Jézussal? Először engedjük, hogy szívünkbe költözzön, és ne csak az ünnep idejére. Az után igyekezzünk úgy élni, hogy szívesen a szívünkbe is maradjon, és valljuk meg a vele való ismeretségünket, hiszen a szava igaz: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.”



Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás