Nincs visszaút

2012.02.15 15:31    |    Péntek Balázs  


Késő őszi napon, szakadó esőben, sötét ruhákban, virággal és koszorúval a kézben sietnek emberek a temető irányába.
Kis vidéki településeken ez a szokás. Ha meghal valaki, akkor mindenki elkíséri az utolsó útjára, legyen az idős, fiatal, barát vagy ellenség. Ki tudja, ki lesz a következő. Ő is számíthat a falu megjelenésére.
Hideg szél fújja az esőcseppeket, haszontalanná téve a felhúzott esernyőket. A temető előtti parkoló már megtelt. Messziről hallatszik a gyászzene. Lassan megtelik a kis temető a gyászolókkal.
A ravatalnál az elhunyt családja körbeállja a leterített koporsót. A szülők zokogása szívbemarkoló. Ilyen tragédiát – fel sem tudják fogni.
Délután három óra. Megkondul a lélekharang. Az anya hangosan felzokog.
Édes kislányom – mondja és megszédül. Gyorsan széket hoznak és leültetik.
A keskeny kavicsos úton feltűnik a pap a segédeivel. A gyászolók keresztet vetnek és elcsendesednek. A pap kinyitja az imakönyvét, és elkezdődik a szertartás. A koporsóról lekerül a fekete lepel. A nehéznek tűnő tölgykoporsó oldalán arany betűkkel az elhunyt neve és kora válik láthatóvá.
Felszisszenek. Élt 19 évet.
A pap az anya sírása miatt hangosan mondja el a lány élettörténetét. Az Úrnak ajánlja a lelkét, majd imára kéri a gyászolókat. Becsukja az imakönyvet. A szervezők vállukra veszik a koporsót, és a pappal az élen elindulunk a már kiásott sírgödörhöz, hogy örök nyugalomra helyezzék a lány földi maradványait.
A leeresztett koporsó csupa sár a szakadó esőben. Az ünneplő ruhák vizesek és a fekete cipőkre vastagon rátapadt a csúszós sárga agyag. A gyászolók állják a sarat. Az első rög koppanása a koporsón megint az anya szívébe markol, és a család alig tudja tartani, hogy ne essen a nyitott sírgödörbe.
A négy sírásó gyakorlottan elkészíti a sírhalmot és hordja rá a koszorúkat, virágokat,  tudva, hogy mindenki azt várja, mikor látja meg a sajátját. A pap elbúcsúzik, és az emberek elindulnak a kijárat felé. A gyalog érkezők megvárják egymást, és hazáig beszélgetnek
Nekem is akadt egy útitársam hazáig.
Nem vagyok falubeli. Az apa munkatársaként vettem részt a szertartáson. Óvatosan faggatni kezdtem, hogy mi volt a lány baja.
A kiskorától kezdte a történetét, mert kortársak voltak és együtt nőttek föl. Már születésekor hatalmas babának számított. Az óvodában külön játszott, mert nem szeretett mozogni.
A szülők nem törődtek a kövérségével. Nekik így tetszett a kis dundi punuska. A beceneveit is a külsejéről kapta. Amikor az iskolában a fiúk tetszeni kezdtek nekünk, akkor kezdte szégyellni a külsejét. A fiúk csúfolták. A lányok nem barátkoztak vele.
Elhatározta, hogy lefogy. Mindenféle fogyókúrás tablettát megvetetett a szüleivel, de nem mentek le a kilók. Legalább harminc kiló súlyfeleslege volt. Tizenhat évesen szerelmes lett egyik osztálytársába. Gyönyörű, szőke, kék szemű fiú. Elhatározta, hogy drasztikus módszert keres, és megszerzi a fiút magának.
Addig győzködte az anyját, amíg beleegyezett, hogy nem esznek otthon csak hétvégén. A hűtőben kizárólag zöldség és gyümölcs lehet.
Eleinte nehezen viselte a koplalást. Néha csokoládét vett, mert különben megőrült volna az éhségtől. Néhány hét elteltével észrevette, hogy lecsúszik a nadrág a derekán. Csökken a hasa.
Boldog volt. Örült a sikernek. Ezen felbuzdulva még kevesebbet evett. Rohamosan fogyni kezdett. Az utcán megállították Boldogan perdült körbe, mutatva milyen sokat fogyott. Fél év elteltével már közel volt az ideális súlyához. Lecserélte a ruhatárát, és a régieket elégette a kazánban. A régi fotóit is megsemmisítette. Minden emléktől szabadulni igyekezett, ami a szörnyű megaláztatásra emlékeztette.
A fiúról közben egy pillanatig sem mondott le.  Érezte, eljött az idő, hogy megkörnyékezze. Jól érezte. A fiú nem utasította el. Randevúztak. Ismerkedtek, és egyre mélyült a kapcsolatuk.
Nem hagyott fel a fogyókúrázással. Életelemévé vált. A házat telerakta hatalmas, földig érő tükrökkel. Amerre járt a lakásban, látta önmagát. Meg-megállt, és fürkészően bámult a tükrökbe. A látványtól mindig elégedetlen volt. Mutató- és hüvelykujjával tapogatta folyton, hogy mennyi háj van még rajta. Az egyre jobban kiálló bordáit csak ő nem vette észre.
Édesanyja aggódva figyelte, ahogy lassan elfogy. Rávette, menjenek el orvoshoz és kérjék ki a véleményét, nehogy betegség legyen a soványságból. Az orvos figyelmükbe ajánlotta a kóros soványságról szóló szakirodalmat, és elég közömbösen még tanácsokat is adott. A lány magában büszke volt, hogy milyen szép karcsú lett, de még mindig nem volt igazán elégedett, mert úgy érezte, hogy túl nagyok és súlyosak a mellei.
– Csak 1-2 kilót még, és abbahagyom – mondta anyjának, mert hiába fogyott annyit, folyton egy kövér lányt látott a tükörben. Amikor megfordultak utána, mindig arra gondolt, hogy a kövérségét bámulják meg.
Néhány hete mentő állt meg a házuk előtt. Infúziót kapott és kórházba került. A mentőápolónak csak annyit mondott, amikor az bekötötte neki az infúziót:
– Remélem, cukor nincs benne.
Sajnos már nem tudtak rajta segíteni. Az egykor oly túlsúlyos lány egy ártatlan kora-őszi napon csendesen éhen halt.
Kékes felhőket kergetett át a szél a temető és a falu felett, a hazafelé bandukolók meggyorsították lépteiket, hogy mielőbb hazaérjenek, és az elmaradt teendőink elvégzését tervezgették.

Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás