Ízek, illatok, ételek a régmúltból

Nokedli a hokedlin

2015.06.25 13:06    |    Hirsch Zsolt  

Elöljáróban édesanyámtól kérnék ezúton elnézést, amiért ebben az összeállításban az ő főztjének egyetlen tétele sem szerepel. Ennek egy oka van csak: semmi nosztalgiával nem gondolok rá, hiszen akármelyik hétvégén élvezhetem, hála az Úrnak, aki megadja neki az életerőt, a munkakedvet és az alapanyagokat.

Kezdjük a tripet: a ’70-es évek végén járunk, nyár van, kitört a szünidő s mi unokák, apám összes testvérének összes gyerekei ki vagyunk csapva a nagyszülőkhöz, Kalocsán, a Dudás-kertbe. Nagyapám élete egy bizonyos szakaszában kondás volt Gombolyagon, úgyhogy magabiztosan terelget minket az akkor még teljesen bekerítetlen területen. Balról a Vajas, a folyamatosan csettegő nádirigóival, az esténként fülsiketítővé erősödő permanens kuruttyolásával, elöl a szőlőlugas, mögötte a ház, az óriás diófa hintával. Lombjába rejtve csuhék várják a hétvégét, amikor is gazdáik az akkori tiltás dacára is szolgálatba helyezik őket. Amott távolabb a parton fabudi, a legkisebb unokáknak külön faragott alacsony és szűk deszkával. Emitt horganyzott bádog fürdőkád, olyannyira felforrósodott vízzel, hogy csak reggel vagy késő este tudunk benne pacsálni. A fűben kikötve birkák legelnek, később pörkölt lesz valamennyi, mögöttük a baromfiudvarban gyanútlan tyúkok, libák, kacsák. A kerítésén lopótök felfuttatva, mellette fából készült ketrecek, majszoló és majszolandó nyulakkal, a téli tüzelő szép rendben felhalmozva, jobbra és hátul a veteményes, málnás, gyümölcsfák. Másik oldalon végig az állami gazdaság gyümölcsöse, ahová állandóan átlógtunk „böngészni”, benne távol egy fenyves kiserdővel, mókusokkal, s a telket hátul két nyaraló kerítése zárja.

A Dudás-kertet ekkoriban az infrastruktúra teljes hiánya jellemzi, folyóvíz nincs. Van egy kerekes kút a háztól nem messze, de az állami gazdaság területén (miért nem toltuk közelebb, ha már kereke van?), amelynek mélyén a vödörben az ilyen nyári nagy melegben vagy sör vagy dinnye hűl. Villany majd a rendszerváltás után lesz csak bevezetve, saját költségen. Esténként petróleumlámpánál néztük a tévét. Nem vicc: nagyapám két harckocsi akkumulátorról egy Junoszty tévét üzemeltetett, azon kerestük együtt este a filmben a cselekményt, futballpályán a labdát.

Muszáj leírnom a hangulatot, mert maga a menü, amit ha lenne halálbüntetés és megérdemelném, az utolsó vacsorámnak kérnék, teljesen közönséges. A kert, az illatok, a hangok, a fények a meghatározók. Dzsudi kutya, az egyetlen tacskó, amelyik röhögni tud, orrán az imént megfojtott galambfióka tollaival, s a viaszosvászon abrosszal letakart, összetolt hokedlik, ahová minekünk, a kisebbeknek terített, ki a szőlőlugas hűvösébe a mama, s ahová a nyárikonyhából hordja ki sorra a fogásokat.

Azt hiszem, liszten kívül minden egyéb megtermett ebben a földi paradicsomban ehhez a menühöz: zsenge borsóleves gömbölyű csipetkével, bébi-galambbal, majd tojásos nokedli fejes salátával, a desszert „böngészett” barack vagy kútban hűtött dinnye, aminek felét a papa mindig maga elé vette, s egy nagy szelet kenyérrel kísérve kikanalazta. Így lehetett rá inni sört. Az ízeket meg sem próbálom leírni, nem sikerült azóta sem reprodukálni, miért pont szavakkal sikerülne. Egyébként bármi más is kerülhetett volna az „asztalra”, a társaság, a hangulat, ahogy mi gyerekek összekapunk a saláta „szívén”, és nem utolsósorban az, hogy részt vehettünk az elkészítés valamennyi fázisában, tette az egészet megismételhetetlenné. Fülembe cseng papa állandó feddése: "Magyar ember evés közben nem beszél!"

Egy elveszett éden, az 51-es úttól néhányszáz méternyire, amelyből előbb egy kerítéssel űzettünk ki az almalopások miatt, majd felnőttünk és egyre ritkábban látogattuk.

Későbbi nyarakon már dolgoznom kellett, ami többnyire nem volt megerőltető, aratáskor hordtam vizet a kombájnosoknak, szállítóleveleket állítottam ki. Vagyis a nap nagy részét egy fa árnyékában hason fekve, olvasva töltöttem, kétdecis tejfölbe (ilyen nincs már forgalomban) foszlós bélű, ropogós köménymagos sóskiflit (ilyen sincs már) mártogattam. Hat-nyolc darab elég volt ahhoz, hogy elálmosodjam, úgyhogy nem ritkán mulasztáson kaptak. Pilótakeksz volt még állandó kísérőm, minden fizetésemből vettem egy 30 darabos tálcás kiszerelést. A csoki-foltjaikról a mai napig meg tudom mondani, melyik könyvet olvastam kekszezés közben. Ez a termék is elszállt magától, Csehországban gyárttatja magát és van már belőle málnástól a teszkó gazdaságos ízűig mindenféle. Csak a régi jó, normális, klasszikus Pilótakeksz nincs már.

Legvégül előjönnék. Coming-out, ha úgy tetszik. Van egy kulináris aberrációm, ami a honvédségnél, férfiközösségbe összezárva, ebben az igen-igen kemény világban derült ki. Kiképzés során az ebédhez reggel, még a laktanyában mindközönséges M-zárolt Globus konzervet faszoltunk. Volt választék, sólet marhahússal, babfőzelék csípős kolbásszal, töltött káposzta, rizses lecsó, ilyesmi. A marhahúsos volt a legnépszerűbb, így az ügyetlenebbjének, mint nekem, általában csak rizses lecsó jutott. Ám a sors kegyes volt. Kinn, Hajóson, fedezékásás után, a forróvizes bográcsba egymás után dobáltuk bele a magunkkal cipelt félkilós konzerveket, amelyekről a melegítés közben leázott mindenféle megkülönböztető címke. Így aztán teljesen lutri volt, hogy a sok egyforma fémdoboz közül éppen milyet sikerül kihalásznunk. Én rögtön elsőre marhahúsost nyertem. Nem volt cserebere, ekkor lett a fiúból férfi. A folyamatnak ugyan volt még egy próbatétele: a konzervet fel is kellett nyitni a rendelkezésre álló eszközökkel. A kanálgép konzervnyitóját forró konzervbe szúrni egyet jelentett az azonnali tisztacserével a segélyhelyen: spriccelt a paprikás, tartósítószeres forró lé mindenfelé. Az igazi férfi tudja a titkot: felbontás előtt földhöz kell csapni a dobozt, attól helyreáll odabenn a rend.

Egy szónak is száz a vége: évente, félévente, főleg, ha szalma vagyok, rákívánok, s próbálok keresni valami hasonló konzervet a jelenlegi kínálatból. Legutóbb szombaton, e cikk megírása előtt vettem próbaképp egy csípős kolbászos 40 dekásra apadt Globus sóletet. Egykori havi zsoldom, ötszáz forintom bánta. Már nyitófül van rajta, címkéjén tálalási javaslat: gusztusos babfőzelék közepén némi gazokkal díszítve egy szép szál kolbász egészben! Az nem zavart, hogy a főzelék nem volt olyan szaftos, mint régen, az sem, hogy gyakorlatilag úgy nézett ki, mint ami egyszer már valakiből nem tudni milyen irányban kijött, de képtelen voltam úgy tálalni, ahogy azt javasolták: ugyanis az a kevés kolbász, amit felleltem a szószban, gyárilag fel volt szeletelve.

Tojásos nokedli fejes salátával – ahogy én készítem

Hozzávalók négy személyre: 50 dkg liszt, min. 6 tojás, víz, étolaj, 1 pohár tejföl (a nokedlihez), 2 fej friss tavaszi saláta, cukor, ecet és víz. Elkészítési idő: 4,5 óra

A liszt felét és egy tojást összekeverünk, majd öntünk hozzá annyi vizet, amennyit felvesz. Ekkor általában túl híg lesz a tészta, így adagoljunk még egy kis lisztet és üssünk bele még egy tojást. Összekeverve egy elég szilárd masszát kapunk. Tegyük át az egészet egy nagyobb edénybe, s fél liter langyos vizet töltsünk lassan kevergetve a tésztához, amely így újra híg állagot vesz fel. További liszttel és tojásokkal ballanszírozva beállíthatjuk a tésztát majdnem megfelelő sűrűségűre. Víz hozzáadásával ismét hígíthatjuk. Ha ezzel megvagyunk, vegyünk elő egy még nagyobb edényt és üssük bele a maradék tojásokat és ha még van liszt, azt is. Egy evőkanál étolajat se felejtsünk ki belőle. Már három összetésztázott edényünk van. Ha a konyhában akad egy még nagyobb fazék, abban ráérünk most feltenni a sós vizet forrni. A tészta keverését lassan befejezzük, az összes lisztgombócot szétnyomkodjuk fakanállal, majd nekiállunk a nokedliszaggató megkeresésének. Mire megtaláljuk, a sós víz már elforrt, sőt ha a fedőt rajtahagytuk, a gázt is eloltotta. Újragyújtjuk a gázt és a tésztát a nokedliszaggatón beszaggatjuk a lobogó forró vízbe. Ujjainkat hideg vizes csap alatt hűtjük. A tészta ekkor összeáll egy hatalmas tömbbé, mert elfelejtettük folyamatosan kevergetni a harmadik kezünkkel.

Egy újabb fazékban egy csomag Gyermelyi csavartcső-tésztát sós vízben fogkeményre (al dente) kifőzünk, s tojás híján reszelt sajttal és tejföllel tálaljuk. Olyan éhesek vagyunk, hogy a salátáról már el is feledkeztünk. Jó étvágyat!

 


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás