Ó, az a szemét…!

2014.05.14 12:46    |    Gábor Erika  

Ami, ugye, naponta képződik minden háztartásban, és amennyiben rendes állampolgárok vagyunk, nem a bokrok alá helyezzük, nem az út mellett dobjuk ki, hanem illően fizetünk a cégnek, aki elszállítja és a feldolgozásáról gondoskodik. A céget még nem volt okunk megunni, mert időnként változik – ebből is látszik, hogy nálunk még sz…-ból sem lehet várat építeni, mert úgy látszik nem éri meg…

No de! Miközben a bankunknak adott csoportos beszedési megbízás birtokában nyugodtan ültünk a babérjainkon, mert kötelezettségeink teljesülnek, derült égből – és a posta által – csúnya, mindenféle szankciókkal és plusz költségekkel megfejelt, ügyvéd által (nem aláírt, de „sk” jellel ellátott) szignált fizetési felszólítást kaptunk. A levél arról szólt, hogy a hulladékelszállítási díjunk nem lett rendezve, és amennyiben a mellékelt csekket 3 munkanapon nem fizetjük be, átkerülünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, mint köztartozásban vétkes egyed, és behajtás következik.

Mitől leli ki a hideg az embert, ha nem ettől?! Legott az ügy felgombolyításához láttunk hites urammal, hogy elkerüljük a nagy szégyent. Bank készségesen mondta, hogy ő utal, ha van mire, de nem kapott erre megbízást az illetékes, nevezzük nevén: FBH-NP Nonprofit Kft.-től sem januárban, sem februárban, az áprilisit már rendezte, mert az rendben volt. Nem kaptunk csekket? – kérdezte Bank, mondtuk nem, és a telefonhoz nyúltunk.

Az FBH-NP Nonprofit (?) Kft. kalocsai megbízott munkatársa rögtön képben volt, amint előadtam a nem létező számla és a fizetési felszólítás ügyét. Az ő hibájuk, mondta tüstént, január-február hónapban nem sikerült elvégezniük a banki lehívásokat. Jó, jó, mondtam erre, de ennek miért mi fizessük meg az árát kamat és ügyviteli díj, a szemétszállítási díj mellett összesen csaknem ezer forint plusz befizetése formájában? Tessék hozzánk személyesen befáradni, és természetesen csak a jogos díjat befizetni – mondta ő.

Oké! DE! Mi van azokkal, akik erről a lehetőségről nem tudnak, és sűrű káromkodások közepette elnyargalnak befizetni a csekket? Esetleg nem lehetett volna EZT megírni egy levélben, ha már úgyis költünk ügyvédre – postára, és elnézést kérve megkérni az ügyfelet, szíveskedjen ily módon rendezni a nem az ő hibájából keletkezett hátralékot?

Én nem így képzelem a szolgáltatást. Úgy gondolom, az ügyfél érdeke a legfontosabb, amíg ezzel nem él vissza. Nem fenyegetjük, hanem kérjük udvariasan, mert abból élnek, amit mi a szolgáltatásért kifizetünk. Vagy tévedek?

 


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás