Ön ágon ül, kezében baltával

2016.09.15 14:31    |    Gábor Erika  

És persze használja. Sokat töprengtem, mire megfogalmazódott bennem ez az írás. A címen is, ami még sokféle lehetne, mert a jelenségről nem lehet eleget, és eléggé sokkoló módon beszélni. Mégis, valahogyan minden más hangosabban zeng körülöttünk. És mi csak vágjuk szorgalmasan magunk alatt a faágat, amin ülünk.

Biztosan ön is volt már úgy, kedves olvasó, hogy hirtelen megvilágosodott a fejében: az utóbbi napok/hetek során valahogyan minden egyfelé mutatott, amit hallott, olvasott, amit látott. És ez nem lehet véletlen. Nekem is összeállt a kép: rádió, újság, internet böngészése során újra és újra visszatért a téma: óriási bajban van a bolygónk.

Aki most lecsapja az újságot, hogy hagyjanak már békén ezzel a marhasággal, az valószínűleg tevékeny részese annak a folyamatnak, ahogyan szorgalmasan tönkretesszük a Földet – ezzel persze nem áll egyedül –, de feltehetően elzárkózik a változtatás gondolatától. Pedig érdemes volna utána nézni a problémának, mert miközben lelkesen esszük a napi gyűlölködés adagunkat, jóval fontosabb kérdésekkel kellene foglalkoznunk, vezetőink helyett is, akik nem látnak tovább – nem az orruknál, hanem a saját hatalmuk és vagyonuk bebiztosításánál.

Lássuk a tényeket: idén augusztus 8-ára esett a túlfogyasztás napja>. Hogy ez mi a csoda? Ez az az érték, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a Föld népei kimerítették a bolygó egy évre szánt, megújulásra képes erőforrásait. Ettől a naptól kezdve már a jövő évi tartalékokat fogyasztjuk. Tavaly ez a nap augusztus 13-ára esett, 2000-ben még szeptember második felében volt.

Tény az is, hogy egyfolytában szidjuk az időjárást>, amely szélsőségessége miatt megkeseríti mindennapjainkat, de hangulatromboló hatása mellett talán fontosabb az, hogy a mezőgazdaság egyre nehezebben tudja felvenni a versenyt az évről évre fokozódó felmelegedéssel és szárazsággal. Szántóföldi terményeink, gyümölcsfáink – és a termesztők – egyre nehezebben tudnak megküzdeni a téli hideg és hótakaró hiánya miatti kártevősereggel, az évszakok megváltozása miatt lerövidült tenyészidővel, a tavaszi belvíz után a száraz, forró hónapokkal. Mindez valóban komoly gond, ráadásul magunknak okozzuk.

Hogy mivel>? Energiapazarlással, máról-holnapra való éléssel, begyöpösödött gondolkodásmóddal, a kényelmünk minden áron való fenntartásával, és felelőtlenséggel, közömbösséggel. Mit nekünk emelkedő tengerszint, olvadó jéghegyek, felmelegedés?! Majd locsolunk, fűtünk-hűtünk, gáz van, áram van, mindennapi betevő husika van. A többi az utánunk jövők gondja. Tessék mondani, véletlenül nem a saját gyermekeink, unokáink azok, akiknek örökül egy teljesen kizsarolt Földet hagyunk?

A Földön a népesség eltartására egyre több erdőt égetnek föl, hogy művelhető területet nyerjenek. Az erdőkkel együtt elpusztulnak további értékes növény- és állatfajok, ami pótolhatatlan veszteség. A fákat lehetne pótolni, de megteszik? Országos rádió műsorában járták körül a környezeti problémák témakörét, ott ütötte meg a fülemet az észrevétel: óriási mennyiségű fát szállítanak Magyarországról Ausztriába és Szlovéniába. Mindkét országnak nagy kiterjedésű erdőségei vannak. Csak éppen több eszük van annál, hogy azokat feléljék. A magyarok meg hadd adják el a ma hasznáért a jövőt!

Szennyezzük a levegőt>, nagyvárosaink fölött morcos szmogfelhők üldögélnek, miközben tény, hogy a tartósan szmogban élők élettartama legalább két évvel megrövidül. Szennyezzük a vizeinket>, amelyek egyre kevésbé lesznek elegendőek az életünkhöz. Szintén rádióműsor: dél-amerikai cserediák élményeit adta tovább egy vendéglátó anyuka, és kiemelte: a fiatalember teljesen ledöbbent attól, hogy mi itt ivóvízben mosakszunk, azzal takarítunk és öblítjük le a WC-t. Ez bizony nagyban apasztja azt a készletet, amely nélkül élni nem lehet, és amelyből például egyetlen kilogramm marhahús előállításához az állat tartásától kezdve a hús feldolgozásáig és szállításág 13000, azaz tizenháromezer liter vizet használnak fel!

És folytathatnánk a sort azzal, hogy a klímaváltozás miatt a Föld mekkora területein válik fenntarthatatlanná az élet, és néhány évtizeden belül tömegek fognak elvándorolni oda, ahol még termőföld és édesvíz van. Hogy ez megint csak az utódok gondja? Nem arcpirító ilyen módon homokba dugni a fejünket – ámbár homok legalább lesz elég az elsivatagosodás miatt –, miközben arról beszélünk, hogy gyermekünk a legnagyobb kincs az életünkben?

Nagyon fontos volna, hogy a környezetvédőket ne folyton akadékoskodó, nevetséges figuráknak állítsák be, hanem oda kellene figyelni arra, amit mondanak. Ki kellene emelni a fejünket a naponta elfogyasztott, kábításul ránk zúdított fals információk zavaros közegéből, és azzal foglalkozni, ami a legfontosabb: olyan jövőt építeni, amelyben mindenkinek joga és lehetősége van az alapvető dolgokhoz – úgymint lakás, élelem, ivóvíz – való hozzájutásra.

Egyik legkedvesebb íróm, a brit zoológus, Gerald Durrel minden egyes könyvében azzal foglalkozott, milyen értékes, érdekes a természet, ami körülvesz bennünket, és mennyire kevésre becsüljük mégis. Többnyire állatgyűjtő körútjai élményeit írta meg – legismertebb könyve a korfui gyerekkoráról szóló „Családom és egyéb állatfajták”. „Hahagáj” című regénye egy elképzelt kis ország példáján át azt ábrázolja a tőle megszokott elbűvölő humorral, hogyan ébrednek rá az utolsó pillanatban az ott élők, hogy az őket körülvevő, egymáshoz eltéphetetlen szálakkal kötődő növény- és állatvilágot meg kell óvniuk az anyagi haszonlesésből azok pusztítására törekvőktől. A regényben sikerrel járnak. És az életben?

Szakértők szerint globálisan a kétéltű fajok 41 százaléka, a madárállomány 13 százaléka, a virágos növényzet 22 százaléka van kitéve a kihalás veszélyének. Hegyek, folyók tűnhetnek el, virágzó erdők helyét sivatagok foglalhatják el, műemlékek, városok pusztulását is jósolják a természeti jelenségek és az evolúció csúcsát jelentő emberiség „csatáját” figyelők.

„Majd ha az ember kivágja az utolsó fát, megmérgezi az utolsó folyó vizét, kifogja az utolsó halat is, akkor rádöbben, hogy a pénzt nem lehet megenni.” (indián mondás)



Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás