P. Votka János, a prágai forradalmárból lett kalocsai jezsuita rektor

2018.09.13 11:31    |    Bikfalvi Géza  

Jan Křtitel Votka 1825. július 25-én született a Prága környéki Lysá nad Labenben, vallásos családban, a szüleivel sokszor zarándokolt el a szomszédos Stará Boleslav Mária-kegyhelyére. Az iskoláit a közeli Litoměřicében és a prágai akadémiai gimnáziumban végezte. Felsőbb tanulmányokba kezdett Prágában, de aztán belépett a Prágai Szent Ágnes hercegnő és klarissza apátnő által, 1235-ben alapított Veres Csillagos Keresztesek Rendjébe. A hagyomány szerint az első alapító tagok a Szentföldről visszatért betlehemi lovagok voltak, akik főként betegápolással foglalkoztak, de később bekapcsolódtak a cseh főváros és az ország pasztorális munkájába is.

Az 1848-as forradalmi szelek azonban kifújták Ján Votkát a noviciátusból, és a cseh nemzeti forradalmi mozgalomhoz csatlakozott. A diákok egyik szószólója, a Slávia egyesület vezetője, a prágai Szláv kongresszus egyik küldöttje és a Národné noviny szerkesztője lett, Karel Havlíček Borovský (1821–1856) mellett.

Gyakran a kezében vörös zászlóval, övében pisztollyal vezette az ifjakat tüntetésekre, deputációkra. Pünkösd vasárnapján az egyetemi ifjúság küldöttségét vezette Alfred Candidus Ferdinand Windischgrätz (1787–1862) katonai parancsnok elé – aki később az 1848-49-es magyar szabadságharc egy időszakában a császári csapatok főparancsnoka volt –, hogy az ifjúság követelményeit előadja; övében mint a Slavia elnöke, pisztolyt viselt. A tábornagy hidegen fogadta őket, a pisztolyt megpillantva, megkérdezte:

– Meg is van töltve az a játékszer?

Votka nem szeppent meg, hanem nyugodtan odanyújtotta a pisztolyt és kitárta mellét:

– Tábornagy úr, tessék bármelyikünkön kipróbálni! – Amit persze Windischgrätz kézlegyintéssel utasított vissza.

A forradalom bukása után eltűnt, közel egy évig Belgrádban, Milos Obrenovic fejedelem magántitkáraként szolgált, majd 1851 és 1852 között Bécsben, a konzervatív Vídensky deník újságnál dolgozott, amelyet régi barátai, de a saját családja is mély megdöbbenéssel fogadott. Utána magántanári állást vállalt a Wurmbrand-családnál. 1854. november 21-én, egy római zarándoklat hatására jelentkezett a Jézus Társaságába. A noviciátust, a filozófiát és a teológia egy részét Rómában végezte, majd Innsbruckba került a tanulmányai befejezése végett. Az 1859-évi osztrák-olasz háború idején tábori lelkészként szolgált a dél-tiroli Brixenben, ahol egy súlyosan megsebesült, eredetileg református vallású magyar huszárt megnyert a katolikus vallás számára. A huszár megtérésének hatására kérvényezte, hogy a rendtartomány magyarországi területén szolgálhasson, így 1860 őszétől 1873 nyaráig a kalocsai jezsuita kollégiumban tanított. Két év alatt tökéletesen megtanult magyarul. Először az elsősöknek tanította a latint, majd két év múlva, amikor már jól beszélte a magyar nyelvet, a felsőbb osztályokban bölcseleti órákat tartott, 1866 és 1871 között a kollégium rektori tisztét töltötte be. Ugyanakkor a Jézus Szíve Társulat vezetője és a Mária-kongregáció prézese.

Sokáig emlékezetes maradt az a bölcseleti vita, amelyet 1866-ban rendezett, ahol két nyolcadikos diák, Városy Gyula, a későbbi kalocsai érsek és Till Mihály 80 bölcseleti tételt védelmezett. Igazi porondja azonban a szószék volt. „Mindvégig néptribun maradt” írták róla kortársai. Kiváló volt, mint tanár, kimagasló, mint rektor, de saját bevallása szerint: „Az én rendeltetésem nem az iskolai katedra, se nem az elöljárói hivatal, az én igazi helyem a szószék!”

A forradalom emléke egész életében meghatározó szerepet töltött be gondolkodásában, nem hagyta a kifejezés méltóságát beszennyezni. A rektorsága idején az egyik bizonyítványosztás után, a rosszabb jegyek miatt néhány felbőszült, felsőbb osztályos diák tiltakozásból nagy felfordulást akart rendezni. A kitörni készülő zenebonáról az egyik idős iskolaszolga vitte meg a hírt, amikor lihegve beesett a rektori irodába: „Kérem, a diákok odaát a Magyar Királynál revolúciót csinálnak!” Na csak ez hiányzott, az egyébként mindig barátságos és kedves P. Votkának:
„Kik? Hol? Mit? Revolúciót? Adok nekik egyszeribe revolúciót!” Majd felkapta a kabátját és a kalapját, csupán a sétabotját lóbálva, tisztességesen megszidva a lusta diákokat, akik a tanárokban keresték a bűnbakokat a rossz tanulmányi eredményeik miatt, egy pillanat alatt kiürítette a fogadót, és többé nem került sor „revolúcióra”.

Kalocsai tanárkodása után visszakerült Csehországba, ahol 26 évig a prágai jezsuita életet irányította, tizenöt cseh nyelvű könyvet írt a cseh szentek és szentéletű uralkodók életéről (Nepomuki Szent János, Szeráfi Szent Ferenc, IV. Károly cseh király), az elsők között dolgozta fel tudományos szinten a Prágai Kis Jézus kegyszobor történetét. Írt egy bölcsészeti tankönyvet magyarul, ez azonban kéziratban maradt. 1880-ban XIII. Leó pápa Rómába hívatta, és követségbe küldte a balkáni tartományokba és Konstantinápolyba. 1899. december 24-én hunyt el, Prágában.

A csehországi működéséről Karl Schwar-zenberg herceg a következőket írta: „Mi minden ért el Votka itt Csehországban a Mária-kegyhelyek és az országos szentek tiszteletének felélesztésével, azt csak mi magunk vagyunk képesek méltányosan megítélni.”

A Prága-Vysehrady temetőben temették el, a régi Jézus Társaság nagy vaskeresztje alatt, amelyet a pestis áldozatainak emeltek, a kereszt felirata Votka életének is rövid foglalata: „Victimae Charitatis” (A jótékonyság áldozata).

Befejezésül még egy érdekes adalék: a kalocsai rendházban hosszú időn keresztül együtt tevékenykedett három egykori szabadságharcos jezsuita, P. Rosty tüzéren kívül: P. Tóth Mike (1838–1932), az őri nemzetőrség kisdobosa és a rektor P. Votka János (1825–1899), a prágai felkelés egyik vezéralakja. Egy időben Kalocsán, éveken keresztül ebédlősként szolgált Tschandl József testvér (1816–1907), akit a bécsi jezsuita rendházból a forradalmárok üldöztek el és tették négy évre földönfutóvá. Az idős testvér, miközben az ebédet szolgálta fel, nemegyszer mormogta a fogai közt, félig tréfás, félig haragos mosollyal a jezsuita atyáknak: „Revolutionäre”, de nagyon boldog volt, amikor azok az utolsó cseppig kikanalazták a levest és az utolsó morzsáig elfogyasztották a többi fogást is.

Bikfalvi Géza

Irodalom:

Bozsó Ferenc: A fejedelem titkára. Petőfi Népe 27 (1972) 104, p. 5

Kerkai György: A kalocsai kollégium 1860-1940. Bp., 1942. p. 13-14

Petruch Antal SJ: Votka János. „Száz év a magyar jezsuiták múltjából”. II. kötet. Kecskemét, 1993

Velics László: P. Votka János. Magyar jezsuiták a XIX-ik században. Kalksburg, 1902. p. 200-213

Velics László: Páter Votka János SJ. Bp., 1902

Votka, Jan K. Ottův slovník naučný 26. Praha, 1907. p. 985


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás