Mondom a magamét

Panelproli

2010.02.12 23:01    |    Csapai Lajos  

Bár egyre nehezebben veszem a lépcsőket a második emeletre, még mindig szeretem panelházban lévő otthonomat, pedig naponta kétszer-háromszor is meg kell tennem ezt a tüdőszaggató magasságot, főleg ha a garázs előtt állva nem találom a kulcsot, mert a konyhaasztalomon hagytam. Feledékenységem akkor kulminál, ha netán az autó mellett állva nem találom a slusszkulcsot, mert az meg a másik kabátom zsebében maradt. Ilyenkor arra gondolok, hogy feltűnés nélkül mégis csak szednem kéne azt a gyógyszert, ami az öregkori feledékenységet gyógyítja, de a neve most nem jut eszembe.

Mondom, szeretem az otthonomat, még akkor is, ha a minap egy újgazdag ismerősöm panelproliknak nevezte az itt lakókat, mondván, hogy dolgoznak, mint az állat (már amelyikük), de mégsem jutnak semmire, mert vagy túl sok gyereket nemzettek, vagy túl sokat isznak, s ezek a konstellációk gyakran vezetnek családi bedőlésekhez, melynek időnként kilakoltatás, segélyért való ácsingózás a vége.

Őszintén szólva, előbb felhorgadt bennem a méreg a lebecsülő és igazságtalan jelzők miatt, de aztán úgy voltam vele, hagyom a fenébe, hiszen semmit sem ér a gazdagság, ha időnként rendőrök dúlják fel a lakásomat, elkobozzák az irataimat és kényelmetlen kérdésekre kell válaszolnom. Jobb ez így nekem, mégha szóvá teszik is néha az új autómat olyan emberek, akiknek a járgánya drágább, mint az én tízévi jövedelmem. Édesapám intelme cseng a fülemben: kisfiam, nehéz becsületesen élni, de jó!

Meg aztán azért is vállalom a panelproli jelzőt, mert az a közel 30 év, amióta rovom a lépcsőket nap, mint nap, egy nagyon jó közösséget kovácsolt össze, a napját se tudom, mikor volt a lépcsőházunkban keményebb konfliktus, meg ha volt is, hamar feloldódott. Egyik szomszédasszonyom, akinek érdessége elég volt ahhoz, hogy a gyerkőcök kussoljanak a lépcsőházban, egyszer bekopogtatott hozzám. Nem is lett volna baj, de éppen szaxofonon gyakoroltam, ami egyebek mellett abban is különbözik a szájharmonikától, hogy az utóbbi nem csap akkora ricsajt. Igyekeztem kedvesre venni a figurát, illendően köszöntem és kérdeztem, mivel szolgálhatok. A végsőkig el voltam szánva, de csoda történt, mert a máskor oly rigolyás szomszéd mosolygott, és legnagyobb meglepetésemre megdicsérte a játékomat. Ezt még ugyan én is túlzásnak tartottam és higgyék el: azóta soha, senki, semmikor, nem tette meg ezt a gesztust felém. De hallottam már olyan puccos lakóparkról, ahol egy hónappal a beköltözés után már vadászpuskák tettek igazságot az urak között.

Talán többen egyetértenek velem abban, hogy nem becsüljük eléggé ezeket a régóta létező mikroközösségeket, amelyhez tartozva biztonságosabban, nyugodtabban élhetünk, hiszen odafigyelünk egymásra, s ha bajba kerülnénk, mindig lesz valaki, aki ránk nyitja az ajtót.

Remélem, kedveli a szaxofonmuzsikát…


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás