Emlékeim a falumból

Postás Bözsi néni emlékére

2010.08.13 22:52    |    Miklós Ágnes  

Gyerekkorom emlékei között kalandozva, elém toppan a múltból a falu két ismert alakja: Vak Sándor bácsi és postás Bözsi néni. Mindketten postai kézbesítők voltak. Fáradhatatlanul cipelték nap mint nap a nehéz postás táskát, amelyből sok jó, vidám hír, de sajnos szomorú és lesújtó tudósítások is szóltak az emberekhez.

Sándor bácsiról csak annyit tudok, hogy kisnemesi családból származott, és az első világháborúban vesztette el a szemevilágát.

De most nem Sándor bácsiról, hanem Bözsi néniről szeretnék emlékezni.

Amikor Sándor bácsi már nagyon elöregedett és nehezére esett az újságok, levelek és egyéb postai küldemények széthordása, új kézbesítő után kellett nézni.

Volt néhány férfi jelentkező, s egy fiatalasszony – Bözsi néni. Ez már pár évvel a második világháború után történt. A faluból a férfiak eleje a háború után vagy hadifogolyként várta a szabadságot, vagy már nem várt semmit, csak a feltámadást. A postamester, aki igaz jó ember volt, Bözsi nénit pártfogolta.

– Bözsike, bírja majd ezt a nehéz munkát?

– Bírnom kell, postamester úr, mert fel kell nevelnem a kislányomat!

És bírta szegény több mint harminc éven át. Ezalatt az idő alatt sok könnyet, fájdalmat, és csak elvétve látott mosolyt az emberek arcán. Erőt adott neki a tudat, hogy fel kell nevelnie az apját nem is ismerő gyermekét. A kislány születéséről csak a tábori posta levelezőlapján számolhatott be a párjának, akivel csak néhány hónapot élhetett együtt. Bírta a nehéz táskát télen kemény fagyban, csúszós utakon és izzasztó nyári forróságban. Egyszer a nagymamámnak mesélte Bözsi néni, hogy keresteti a férjét, mert a szomszéd faluba is hazajött egy holtnak vélt katona.

Sokáig fel-felcsillanó bizalommal és reménnyel várta, hogy talán mégsem az a rettenetes, ismeretlen Don-kanyar nyelte el az ő párját, és egyszer csak hazajön kis családjához.

Az évek azonban teltek és nem jött hír, üzenet…

A kisleányka nőtt, növekedett, vasárnaponként az édesanyja kezét fogva tipegett ki a temetőbe, ahol a nagy Krisztus-kereszt körül gyertyát és virágot tettek le a megváltó lábához. Hallottam, hogy időről időre feleségül kérték Bözsi nénit, elfogadva a kislányát is, de Bözsi néni csak egy férfit ismert életében, és kitartott mellette holtában is, sírig tartó hűséggel.

Az idő pedig repült, a lányka megnőtt, leérettségizett majd férjhez ment. Bözsi néni pedig egyre fáradtabban kanyarította vállára a postástáskát. Arcát egyre több finom ránc szőtte át, hajában pedig sokasodtak az ősz hajszálak.

Leánya gyakran kérte:

– Édesanyám, ne dolgozzon már tovább, elég volt, pihenjen és örüljön az unokájának! Bözsi néni ilyenkor messzire néző szemekkel ingatta a fejét csendesen, és a szeme sarkában megjelenő könnycseppet morzsolgatta. Gondolatai messzire szálltak...

Egy nagy folyót látott, amely a virágos rétek között nagy kanyarulatot ír le, és homokos, dombos partján szembenéz egymással két hadsereg. És az ágyúk dörejében, fegyverek ropogásában, láng és tűznyelvek között enyészik el az a férfi, akinek az oltár előtt hűséget esküdött.

Sok év múlva, amikor már nem laktam a faluban, hozta valaki a hírt, hogy Bözsi néni válláról leoldotta a postástáskáját a halál.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás