Rehabilitáció

2012.05.26 12:19   

 

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”
(János 21, 15)

 

Történetünkben Jézus Krisztus a feltámadása után már harmadik alkalommal jelenik meg tanítványainak. Nem véletlenül, hiszen valami nagyon fontosat kell elvégeznie tanítványai, különösképpen is Péter szívében. Éppen ezért ez a csodálatos rész (János 21, 1-19) tele van evangéliummal, bíztatással. Hiszen nem másról szól, mint amiről az egész Szentírás is: „Nem mi menetelünk előre, hanem Isten érkezik hozzánk.” Azaz a bukdácsoló, nyomorult, bűnös emberhez lehajló, őt felemelő és helyreállító Istenről.

 

A keresztyénség nem valami szuper expressz, amire ha jegyet váltunk, akkor minden szép és tökéletes lesz. A keresztyén élet nem egy rózsaszín idill. Sokszor a Krisztussal való együtt járásunk botladozó, ügyetlenkedő, dadogó kísérlet Jézus követésére. Van, amikor olyan valóságosnak és közelinek érezzük Isten jelenlétét, hogy szinte vissza sem tudjuk tartani könnyeinket, máskor pedig, mindenféle figyelmeztetés nélkül, mintha eltűnne a szemünk elől. Van, amikor erős, rendíthetetlen, kikezdhetetlen a hitem, és van, amikor csupán gyenge, erőtlen és szánalmas sodródás. Miért? Mert az ember az ember, aki nem tud nem vétkezni. Aki elrontja a dolgokat. „Nem mi menetelünk előre…” – mutatja ezt számos bibliai hithős élete: Mózes, aki kezdett istenként tekinteni magára; Dávid, aki gyilkosságra is képes azért a nőért, akit megkívánt; Pál apostol, aki „csak a rosszat tudja cselekedni”; és Péter, aki biztos volt benne, hogy soha meg nem tagadná Mesterét, mégis háromszor is megteszi ezt. Azonban a legjobb példa – legyünk őszinték – a saját életünk. Hosszasan mesélhetnénk arról, hogy mennyire „nem mi menetelünk előre”!

Péter meghasonul önmagával, hisz esküvel hirdette és valóban hitte is, hogy erős és hűséges marad. Nem ismerte önmagát, az emberi természet végtelen gyengeségét, a bűn lehúzó erejét. Azonban pontosan bukása által és az isteni helyreállításon keresztül tanulja meg, hogy az ember az ember, az Isten az Isten. Nem ő menetelt előre, bármennyire is hitt ebben. Sőt, ez lett tagadásának, árulásának az okozója: a saját hitében hitt. Amikor jött a megmérettetés, akkor bizony nagyon kevésnek találtatott. Háromszor tagadta meg Mesterét, amiben nem is annyira a hármas szám a hangsúlyos, mint inkább az, hogy az ember sokszor, bármennyiszer képes az árulásra. Erre jön rá Péter, ezért sír oly keservesen, ám mégis ez juttatja el igaz önismeretre és őszinteségre, ami a helyreállítás kapuját jelenti. Péter nem menetelt előre, elbukott – azonban már jön a feltámadott Úr, hogy helyreállítsa Péter lelkét. Aki azt akarja, hogy megtapasztaljuk mindannyian: semmi sem választhat el az Ő szeretetétől, még a legnagyobb bukásaink sem!

Nem mi menetelünk előre, hanem Isten érkezik hozzánk” – hangzott el Péter rehabilitációja, helyreállítása kapcsán. Péter a saját bőrén tapasztalja meg ennek nagy igazságát, hisz meghasonlik önmagával, amikor megtagadja Krisztusát. Azonban Jézus pontosan azért jelenik meg a Tibériás-tengerénél már harmadik alkalommal, hogy feloldja Péterben ezt a meghasonlást és eljuttassa a helyes látásra, az igaz hitre, azaz helyreállítsa őt.

Elmegyek halászni” – olvassuk a történet elején. Mit takar ez a mondat? Miért mondja ezt Péter? Azért mert ott van a szívében az Úrral való újratalálkozás félelme. Vajon mit szól hozzá Jézus? Úgy érzi, tagadásával olyan messzire ment, hogy talán már nincs is visszaút. Sokan gondolkodnak ma is így! Nagyot vétkeztem, nagyon távolra kerültem Istentől. Vajon szeret még? Van-e még helyem, küldetésem Isten tervében? Érdemes-e egyáltalán még ezzel foglalkozni? „Elmegyek halászni.” Péter visszatér a kezdetekhez, ahol minden elkezdődött. Visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért, a halászathoz. Mi más maradt számomra, mint a régi foglalkozásom? Valamit csak csinálni kell! Az Urat cserbenhagytam, ez a hajó már elúszott. Nekem nem lehet megbocsátani… Sok olyan ember van, aki nem tud önmagának megbocsátani, ezért vissza a régihez, a megszokotthoz, az ismerőshöz, a kiszámíthatóhoz. Úgyis csak elrontom, talán felesleges is volt velem foglalkoznia Jézusnak. Így gondolkodik Péter, és így gondolkodnak sokan, akik meghasonlottak önmagukkal.

És pontosan ekkor és itt jelenik meg Isten irgalma, itt kezdődik a helyreállítás. Ezt olvassuk: „… megállt Jézus a parton.” „Nem mi menetelünk előre, hanem Isten érkezik hozzánk.” Valóban Ő érkezik a bűnös, önmagában csalódó, botladozó emberhez. Jézus sokkal közelebb volt Péterhez, mint ahogy azt Péter gondolta. Ez a kegyelem: Isten mindig sokkal közelebb áll Hozzád, mint ahogy azt gondolod! Isten kezdeményez. Nem hagyja Pétert. És Téged sem hagy! Péter visszatér a régihez, és ennek az eredménye is a régi lesz, ahogyan a kezdetek kezdetén volt: „… semmit sem fogtak…” „Van-e valami ennivalótok” – kérdezi Jézus, és a válasz ez: „Nincs”. Jézus nélkül a „nincs” van. Mert Jézus nélkül semmit sem cselekedhetünk, azaz a „semmit” cselekedhetjük. Hány és hány vállalkozásunk volt már, ami a „semmivel”, a „ninccsel” végződött. Jézussal azonban minden képzeletünket felülmúló módon érkezik az áldás, a tápláltatás, a megtartatás. Parancsára a tanítványok kivetik újból a hálókat, és megismétlődik a csodálatos halfogás.

Jézus Krisztus nem végez félmunkát. Ha szentlelke által elkezdte a jó munkát Benned, akkor azt véghez is viszi. Nem mond le Rólad! Nélküle semmi, Vele minden: helyreállítás, küldetés, megújulás!

 

Hunyadi János

református lelkipásztor


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás