Nem az első eset, s tartok tőle, nem is az utolsó, hogy olyan történet kerül az olvasó elé, amely arról szól, hogy a városban szabadon garázdálkodó kóbor ebek megtámadtak egy embert, s csak külső segítség árán tudott megszabadulni a felbőszült falkától. Úgy érzem, hogy az eset szenvedő alanyának joga van megosztani a nyilvánossággal az őt ért sérelmet, s joggal várhatja el azt is, hogy az illetékesek intézkedjenek annak érdekében, hogy ne rettegve kelljen munkába járnia sötét hajnalokon. Mielőtt az olvasó nekifogna a történetnek, tegyen fel egy ellenőrző kérdést magának: mit tenne, ha hajnali háromkor munkahelyére igyekezve a sötétből előugorna és rátámadna egy vicsorgó kutyafalka?

„Hádinger Jánosné vagyok, Kalocsán lakom a Nefelejcs utca 20. szám alatt, a Karamellnél dolgozom a pékségben. Hajnali háromra járok a munkahelyemre kerékpárral, a Petőfi utcán szoktam menni, mert a temető felé félek a sötétben. A Hősök útja és a Petőfi utca kereszteződésénél hét kutya támadott meg, emiatt nekiszaladtam a padkának, védekezni nem tudtam, nem kaptam levegőt. Az volt a szerencsém, hogy jött egy személyautó két fiatalemberrel, akik megálltak, az egyik fiatalember már a kocsiból leadott egy riasztólövést a kutyákra, s az ebek elszaladtak. Ezután elkísértek az ötvenegyes útig, onnan már probléma nélkül beértem a munkahelyemre.

Felhívtam egy megadott telefonszámon Hegedűs Lászlót, akinek válasza nem hozott megnyugvást nekem, mert olyasmit mondott, hogy az állatvédők megkötik a kezüket, ezért nem tudnak hatékonyan intézkedni, lőni nem szabad a kutyákra, befogni nem tudják őket, egyelőre tehetetlenek velük szemben. Elmondta, ők is járják éjszakánként a várost a sintérrel együtt, de nem tudnak mit tenni, s javasolta, vegyek riasztópisztolyt, vagy spray-t. Nekem ez a válasz nem kielégítő, mert holnap, holnapután, meg azután is munkába kell járnom, s mi a biztosíték arra, hogy következő alkalommal nem támadnak meg újra a kutyák? Rosszabbul is járhattam volna, hiszen ha nem jön az autó, ki tudja, mi lesz a vége. Hétfő reggel egy kolléganőm mesélte, hogy vasárnap nézett ki az emeletes ház ablakán, s éppen azt látta, hogy egy kutya megtámadta és megharapta a bicikli hátsó ülésén lévő kislányt, még a cipője is leesett a lábáról, csak utána jöttek megkeresni. Áldatlan állapot, hogy éjszakánként védtelen emberre támadnak a kutyák, ezért szeretném, ha az én esetem nyomán már tényleg történne valami, hiszen még sok van a nyugdíjazásomig, addig éjjel kell járnom dolgozni, hogy megéljek.”

Természetesen, tudatában vagyunk annak, hogy pusztán a panaszos által elmondott hajnali rémtörténet nyilvánosságra kerülése nem oldja meg ezt a krónikus problémát. Ám a kezdeti lépéseket muszáj lesz azonnal megtennünk, ha nem akarjuk, hogy Kalocsán is bekövetkezzék olyan tragédia, amelyekről a legsötétebb híradások szólnak.