„Sej, haj, Singer varrógép…”

2016.01.04 10:07    |    Fehér Zoltán  

Akárki akármit mond, a varrógép nagy változást hozott az asszonynép életébe. Vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy nagy könnyebbséget. Mert – mint tudjuk – a változásokat nem mindig tapsoljuk meg. De ez megérdemelte volna a tapsot. Éppen úgy, mint a mosógép, amikor divatba jött.

– Nem az atombomba föltalálójának köllött volna Nóbel-díjat adni – emlegette nemegyszer a feleségem, aki már József Áron-néval „kékítőt old a az ég vizében” – hanem, aki a mosógépet kitalálta.

Néhai vasverő Fejér nagyapám, a nagy fiziokrata, ha hallotta volna, persze erre megint csak előhozza szent meggyőződését, miszerint valamit kitalálni könnyű, de megcsinálni… az a valami. No, amennyire én az ő esze-járását ismerem, ha mosó masinát kellett volna neki fabrikálnia, úgy a múlt század húszas éveiben, nyilván valamiféle emberi karokra emlékeztető szerkezetet eszkábál, amelyik dörzsöli, sulykolja, csavarja a ruhát, aztán meg sikálja is. Csak ott akadt volna meg, hogy mi mozgassa ezeket a karokat.

A szennyes ruhák mosása az asszonyok kötelessége volt. Nyilván ők jelentkeztek érte, amikor a munkákat osztotta el a Jóisten az emberek meg az asszonyok között. Az ő kötelességük volt az éppúgy, mint a főzés. De már arra még Julis ángyi sem tudott helyes választ adni, amikor föltettem neki a csalafinta szójátékos találós kérdést, hogy azt mondja: Ha az asszony pénteken főz, mi-kor-mos? Tudva lévő ugyanis, hogy a nagymosások pénteki napon nem történhettek. De hát nem is a mosás idejét firtatta igazából a kérdés, hiszen a helyes válasz az, hogy minden főzéskor a lábos a kormos. Hát mi más volna kormos, a jó-reggelit neki!

Hajdanában, még az én gyerekkoromban a lugzó-dézsákból a Vajasra vagy a Dunára vitt áztatott ruhaneműt ott lehetett a rin-gittón patyolat tisztára sulykolni. Ha férfiember járt arra, ingyen legeltethette a szemét a térdig vízben álló, szorgalmasan dolgozó, felgyűrt szoknyás, ingváll nélküli, félmeztelen menyecskéken. Az egyszeri asszony meg is felelt az anekdota szerint a vele évődő lovas csendőrnek, amikor az átlátszó kétértelműséggel arra figyelmeztette, hogy néne, iszik a Barna.

Hát könnyű is ám, férfiembernek élcelődni a női munkán, ennek nehézségeit csak az özvegyember tapasztalja a maga kárán. Ezt is kifigurázza egy bátyai tréfásmese, amelyben az otthonmaradt férj a feleség munkáját próbálja végezni, s hibát hibára halmoz. No, de nem a mosásról meg a mosógépről akarok én itt beszélni, azt csak példaképpen hoztam föl, hanem a jóval korábbi varrógépről. Az is nagy találmány volt a tizenkilencedik század végén. A kézi varrás legföljebb a foltozásra, stoppolásra szorult vissza általa, a gép meg terjedt rohamosan. Az asszonyi munkát ez a masina könnyebbítette meg legelőször. Jóval később jöttek csak az elektromos herkentyűk. Kezelését igen könnyű volt elsajátítani annak, aki képes volt megosztani a figyelmét a lába meg a keze mozgása között. Ment is a spulnizás, mint a karikacsapás, utána meg a különféle slájfolások, cakni-zások, varrások. Aztán nemsokára státusszimbólum lett a falvakban a varrógép. Ahol használták, azt akár az utcáról lehetett tudni, mert a ház ereszetének alján akár több sorban madzagra fűzve ott sorakoztak százszámra az üres cérnás-gurigák, hirdetve a gazdasszony vagy a nagylány szorgos tevékenységét. No lám, a varrógép új iparágat szült. Létrejöttek a cérnagyárak, hogy kielégítsék a hirtelen megnövekedett keresletet. Nyilván több gyár is piacra dobta az új gépeket, s a szabómesterek egykettőre ráálltak használatára, de az asszonyok meg hamarosan versenyre keltek velük. A leghíresebb márka a Singer volt, amit sokan úgy is mondtak, ahogyan írva volt, „s”-sel, mások viszont hamar megtanulták, hogy azt Zinger-nek kell ejteni. Hirdették is az újságok a csodálatos gépet. Néha táltosoknak vélt vigécek járták a falvakat, hogy akár részletfizetésre vásároljanak portékájukból. Nem hiszem azonban, hogy egy fillért is kapott volna a híres cégtől az az ismeretlen nótaszerző, akinek a nótáját az egész ország slágerként fújta. Pedig akár a cég reklámja is lehetett volna. Fészek, fészek darázsfészek,/ Dani bácsi mindig részeg,/ Sej haj, Zinger varrógép,/ A kisasszony szép. Hogy aztán Dani bácsi italozásának mi köze a Singer varrógéphez, az a szerző titka, ám a kisasszony szépsége viszont nyilvánvalóan kapcsolatba hozható a varrógéppel, mivel azon készülhettek szebbnél szebb ruhái.

Mondom, a varrógép kezelését könnyen el lehetett sajátítani, aki azonban ennél többre vágyott, az valamilyen szabás-varrás tanfolyamra iratkozott be. Hát ezt tette az a miskolci félárva kislány is, Boros Juliska, aki húszévesen, 1927-ben elvégzett egy ilyen kurzust. A tanulótársaival lehettek vagy tizen-öten, megsárgult fénykép őrzi emléküket, amint valamennyien a varrógépeik mögött ülve büszkén mosolyognak a fotográfus készülékébe. A tanfolyam elvégzéséről aztán bizonyítványt is kaptak, amivel akár iparengedélyt is kiválthattak, s mint nőiruha-szabók működhettek. Bizony, ez is új iparág lett, a női szabóság.

Hát hiszen, ha minden varrógépelni tudó nő kiváltotta volna az iparengedélyét, még nagyobbra duzzadt volna a két világháború között amúgy is magas számú magyar kisiparosság. Tudta azt úgyis mindenki Kécskén, hogy akár menyasszonyi ruhát is különbet készít Fehérné asszony az Andrássy utcában, mint a legjobb helyi divatszalon. Pedig nem volt iparengedélye, kontárságért akár följelenthették volna. Ezt azonban soha nem tették. Engedély nélkül szabott-varrt édesanyám, a hajdani miskolci kislány. Férjhezmenetelekor talán egyetlen jelentősebb hozománya az a Singer varrógép volt, amelyet most Ildikó lányom őriz. Édesanyám ugyanis unokáját ezen a gépen tanította meg a szabás-varrás mesterségére, s a gépet ma is őrzi lányom, inkább mint ereklyét, mintsem használati eszközt, hiszen ő már villanygépen dolgozik.

Hogy hasznát vette-e édesanyám ruhakészítő tudományának, arra azt kell mondanom, hogy volt olyan idő, az infláció, meg a feszített ötéves tervek korában, amikor abból éltünk, az mentett meg bennünket, ha nem is a koplalástól, de az éhenhalástól biztosan. Hol tyúkot, hol tojást, máskor, zsírt, lisztet vagy korpát kapott egy-egy igazításért, varrásért. Mi, gyerekek meg már új ruha helyett a kifordított és újra varrt öltözéknek is örültünk. Boldogan hordtuk a két lyukas zokniból összetákolt „újat”, a kifordított nyakú agyonnyűtt inget. Korábban, vagyis gyerekkoromban, a harmincas években a varrótudománya nem pénzkereseti lehetőséget jelentett, hanem a családi igényeket elégítette ki. A pendely, gatya, ing, de még fölső ruha is leginkább édesanyám gépe alól került ki. Olyan matrózblúzokat varrt nekem, hogy igencsak megbámulták az „uras” ruhadarabot osztálytársaim a kécskei elemiben. Magának, meg iparosné „nagyságosasszony” barátnőinek a divatlapok szabásmintái alapján készített városias ruhákat. Miután azonban 1949-ben édesapám kicsiny kóceráját, nyomdáját a szocializmus nagyobb dicsőségére államosították, betűszedő édesapám meg segédmunkásként nyomorgott távol a családtól, már életmentő jelentséget kapott édesanyám tudománya, meg a Singer varrógép.

Hát ezért nem mosolyodom el, inkább elszomorodom, ha a Singer varrógép nótáját hallom, vagy magát a gépet pillantom meg a lányom szobájának sarkában. S gondolatban megcsókolom anyuka bütykös kezét, amelyen ott látom a sárgaréz gyűszűt is.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás