Tévúton – betegségekről és a beteg egészségügyről

2018.09.07 11:59    |    Gábor Erika  

Tavaly ősszel volt Kalocsán Sándor Anikó író-újságíró-életmód tanácsadó a városi könyvtár meghívására, és osztotta meg velünk fizikai és lelki síkon megtett útjainak tapasztalatait. Akkor több könyvét is elolvastam, de most újra kezembe került egy, amely szintén igen fontos kérdéseket feszeget.

Sándor Anikó: Tévúton című kötete a testében felfedezett rák okainak megértéséről és a gyógyuláshoz vezető útról szól – sietek kijelenteni, hogy nem ez utóbbi a tévút, hanem mindaz, ami rossz irányban mozdult el az életében, és okozta a végzetesnek elkönyvelt kórt, amelyből igenis van gyógyulás!

Az írónő igen őszintén és részletesen mesél életéről ebben a könyvében is. Elbeszéléséből – sok-sok, tapasztalati érvvel alátámasztva – kirajzolódik az az út, amelyet megjárt gyermekként, amelyet választott felnőttként, mely utóbbinak végül hátat fordított, felismerve, hogy testileg és lelkileg is tönkremegy, ha tovább halad rajta. Ekkor járta végig az El Caminót, milliók zarándokútját, és változtatta meg gyökeresen az életmódját.

Az anyagiak csábítása, a (hamis) biztonságérzet megteremtésének vágya visszasodorta a zarándoklat előtti helyzetbe, és rövidesen érezte, hogy ebből baj lesz, teste-lelke tiltakozott a régi-új életforma ellen. És „megterem-tette” magának a betegséget.

Nehéz erről úgy szólni, hogy akik nem találkoztak még az emberi gondolat hallatlan teremtő erejét bizonyító nézetekkel, ne csukják be az újságot azzal, hogy „hagyjanak békén ezekkel a misztikus zagyvaságokkal”.

– „Miből táplálkozhat az az önbizalom, amely megengedi egy embernek, hogy mindent kétségbe vonjon, amivel még nem találkozott?” – teszi fel Sándor Anikó is a kérdést, az egészségügyben megjárt Canossája okán, éppen egy orvosra gondolva, aki elutasítóan, közömbösen, megalázóan viselkedett vele.

A 2016-ban megjelent kötet lesújtó képet fest az egészségügyről. A kevés, túlterhelt, megfáradt benne dolgozóról, az orvosok és nővérek azon részéről, akik már nem törődnek vele, hogy szavaikkal, tetteikkel elindíthatnak a gyógyulás útján egy beteget, de le is lökhetik, akár végzetes „eredménnyel” arról.

Természetesen nem felejti el megemlíteni azt az orvost sem, aki odafordulásával, segítőkészségével hatalmas segítséget nyújtott a rosszindulatú daganattal küzdő, vívódó és el-elkeseredő nőnek. Nem vitatja, hogy szerencsére még vannak, akik hivatástudatból teszik a dolgukat, akik tisztában vannak azzal, hogy ha itt nincs emberség, figyelem, segítő kéz, a beteg nem tudja odatenni azt a fontos 50 %-ot, amely részéről szükséges a gyógyulásához. Csakhogy kevesen, elkeserítően kevesen vannak már ilyenek.

Felvázolódik előttünk az állami egészségügy útvesztőjébe kerülő beteg helyzete, aki, ha tájékozatlan, ha nem mer kérdezni, ha nem jár utána a saját betegségének, bizony elvesztheti esélyét a gyógyulásra. Felvillan az orvos képe, aki mogorva és elutasító a szakrendelőben, míg készséges, udvarias, türelmes a magánklinikán. Ott, ahová egyre kevesebb embernek van esélye, pontosabban pénze eljutni.

És mi lesz ezekkel a betegekkel?

Fontos, nagyon fontos kérdésekről szól a „Tévúton” című könyv. Elvesztett és megtalált hitről, megújuló akaratról, tapasztalatok átadásának forró, erős szándékáról. Egy felismerésről, hogy talán azért kapta ezt a sok-sok nőt érintő betegséget (emlődaganat), hogy saját példáján keresztül megmutathassa: meg lehet belőle gyógyulni!

Ha van olyan önök között, aki lelke mélyén érzi, hogy valahol belül baj van, ha tudja, hogy nem kellett volna kidobni azt a mammográfiára szóló értesítést, ha tudja, hogy lépnie kellene, de azt nem, hogyan tegye meg az első lépést, keresse meg ezt a könyvet, vagy keressen valakit, aki már végigment ezen az úton, és beszéljen vele. Csak tegyen, tegyen valamit, mert a halogatás végzetes lehet!


Engedjenek meg egy utóiratot: kórházban, rémülten, remény és végzet között hányódva jött egy, csak egyetlen mondat egy orvostól, a kezemben lévő (Müller Péter: Benső mosoly című) könyvre mutatva: jó, hogy ezt olvassa. Maga meg fog gyógyulni. Történt mindez húsz évvel ezelőtt… És elég erő volt benne, hogy ellensúlyozzon egy másik orvostól származó mondatot, aki előtt reszketve álltam a szörnyű lelettel, kérdezve, meddig élhetek én ezzel? Ezt felelte, a vállát megrántva: mit tudom én. Hat év, hat hónap, hat hét?!...


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás