Tükör

2008.12.19 08:49    |    Gábor Erika  

A terem hatalmas volt, hűvös és titokzatos. Közepén hosszú asztal, megrakva gyümölccsel, süteménnyel, karcsú üvegekkel. Közöttük karos gyertyatartók, egyszerű, hófehér gyertyákkal. Az asztal körül ülők idegenkedve nézegették egymást. Noha már sokszor találkoztak, így, együtt még sosem gyűltek össze. Nem is tudták, mivégre kerültek együvé, és kíváncsian kémlelték a helyiség sötétségbe burkolózó, homályos sarkait.

Egyikük megelégelte a hallgatást:

– Tudjátok, jó évet tudhatok magam mögött. Pörgött az üzlet, minden sikerült, amibe fogtam. Az emberek csak ámultak, ha elmondtam, mit hoztam össze egyetlen év alatt. Csak néztek, és nem tudom, az irigységen kívül éreztek-e valami mást is. Láttam a szemükben, hogy szívesen cserélnének velem. De azt is észrevettem, nem hiszik el, hogy ők is képesek lennének ilyen teljesítményre. Pedig nem ördöngösség! Csak állandóan, tudatosan építeni kell az üzletet, a kapcsolatokat, és mindent, de mindent alárendelni a céljaimnak. Az eredmény nem marad el, nem véletlen: én vagyok a Siker!

– Azt te csak hiszed, hogy ennyi az egész! Én rengeteg pénzből építettem fel magam, és mára elértem, hogy mindenkinek leesik az álla, aki meglát! A külső nagyon fontos. Ápolni kell a testet, megtervezni a ruhákat, a sminket, még a mosolyt is, amit felöltesz, ha fontos ember kerül a közeledbe. Persze, aztán sajnálják tőlem, hogy mindent, de mindent elérek, amit csak akarok. De lehet utánam csinálni! Csak először be kell fektetni sok pénzt, energiát, időt, de aztán előttem hever a világ, mert én vagyok a Szépség!

– Szamarak vagytok! Mit ér az egész, ha állandóan nyafogni kell, hogy itt fáj, ott sajog! Ha a gyomrod örökké háborog vagy a stressztől, vagy a koplalástól! Én bezzeg nem sajnáltam az időt, és mindent elkövettem, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Reggel torna, utána úszás. Tápláló reggeli gyümölcsből, tojásból, sajtból. Délben ebéd, majd séta. Délután masszázs, este meditáció. Hétvégén futás, nagy pihenés, feltöltődés. Finom ebéd, egy pohár remek vörösbor. Barátaim, élni tudni kell! Nézzetek rám, én vagyok az Egészség!

– Hogy oda ne rohanjak! De el vagytok telve magatokkal! Közben egyebet sem műveltek, csak behajoltok valaki, vagy valakik előtt, és megmagyarázzátok, milyen jó fejek vagytok. Ilyen áron kell a fenének a siker, a szépség, meg az egészség! Be kell keményíteni, ez a titok. Az emberek engem tisztelnek! Igaz, félnek is tőlem, de tudom, mind ilyen szeretne lenni suttyomban. Nem én ugrálok mások körül, azok lesik, mit akarok, mert tudják, hogy különben megnézhetik magukat, hiszen én a Hatalom vagyok!

– Nevetnem kell. Ti tényleg azt hiszitek, hogy ennyi az egész? Nem, barátaim, tévúton jártok mind. Siker, üzlet, szépség, hatalom? Mégis hol lennétek nélkülem? Alólatok hiányzik az alap, és ez az, ami miatt rátok fog dőlni a roppantul sikeres életetek! Elfelejtitek, hogy minden mögött, amit csináltok, ott van hűvösen és kérlelhetetlenül, ami én vagyok: a Tudás!

Az asztal körül ülők egyre indulatosabban bizonygatták az igazukat. Kipirult arcok, felemelt öklök, gúnyos mosoly és cáfolhatatlan érvek – nem tudták meggyőzni egymást. Közben a terem egyre hidegebb lett. A gyertyák fénye elhalványult, és a jelenlévők lassan elbizonytalanodtak. Még mindig nem tudták, miért kellett összejönniük, és ez zavarta őket.

Siker egyre az óráját nézte, Szépség megsértődött, Egészség unatkozott, Hatalom utálta, Tudás meg lenézte a többit.

Aztán valami magára vonta a figyelmüket. A terem végéből lassan fény kezdett áradni. Előbb fehér, majd kék, rózsaszín fénysugarak világították meg a teret. Ismeretlen virágok édes illatát sodorta feléjük lágy szellő. Ámuló tekintetük előtt kibontakozott a szépséges világosságból egy fehérbe öltözött alak.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. Meghallgattam, amit magatokról mondtatok. Szomorú lettem, mert azt látom, hogy az életetek hideg, a szívetek mélyén hideg van és szorongás. Szeretnék segíteni rajtatok. Nézzétek, mik vagytok. Ha megértitek, mi dobtatok el azért, amit a legfontosabbnak tartotok az életben, akkor még minden rendbe jöhet. Akkor azt is megtudjátok, ki vagyok.

A terem másik végében kivilágosodott egy óriási képernyő. Peregtek a képsorok. Mindenki láthatta önmagát: Siker forgószélként rohant útján, és elmaradtak tőle a barátok. Szépségtől elfordult a családja, mert tetszetős, de üres héj lett a lényéből. Egészség annyit törődött magával, hogy nem jutott hely senki másnak az életében. Hatalom megborzongott: körülötte éles késekként villogtak az indulatok, epezölden vette körül az álnokság és a gyűlölet. Tudás elvörösödött: mindenkit lehengerlő szónoklatai mögött nem volt egyetlen emberi kapcsolat sem.

A képernyő elsötétedett. Feszengve ocsúdtak a látottak hatása alól. Alig mertek egymásra nézni. A fehér alak eltűnt, nem akart diadalt ülni, miután szembesítette őket saját magukkal.

– Hová lett? Ki volt ez? Miért tette ezt velünk? – kérdezgették egymást zavarodottan.

– Azt hiszem, ő volt a Szeretet – nézett egymás után a szemükbe Tudás.

Kezet fogtak, és lehajtott fejjel indultak kifelé. Az ajtón kilépve elkápráztatta őket a hangok és fények áradata. A világ lüktetett, dalolt, örült. Az emberek csomagokkal a kezükben siettek, a fákon, házakon karácsonyi lámpácskák sora villogott. Zene, illatok, készülődés, ünnep.

Fellélegeztek. Kaptak még egy lehetőséget.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás