Gyökértelen nyomorúság

2009.01.15 13:18    |    Zsiga Ferenc  

Szemérmesen nem beszélünk róla, vagy ha mégis, nem nevezzük nevén azokat a Kalocsa környéki településeket, ahonnan az őslakosság lassan kifogy, a temetőbe vagy a városba költözik. Ahogyan a sírkertekben szaporodnak a keresztfák, úgy üresednek a házak, amelyek kereslet híján szinte fillérekért cserélnek gazdát. Akik pedig megveszik a sok esetben takaros, nagy kerttel rendelkező, de egy-két év alatt lepusztított ingatlanokat, gyakran gyökértelen, a fővárosból, más nagyvárosokból érkező nincstelenek, akiknek végleg kifogytak az anyagi és morális tartalékaik.

Rendszerint alkoholizáló életmódjuk sem újkeletű, s mivel a munkával szoros barátságot soha nem kötöttek, szociális és gyámügyi problémák tucatjait zúdítják az amúgy is szegényes költségvetésű önkormányzatokra. Valamennyi község, de különösen Bátya és Homokmégy külterülete, Öregcsertő vonzza ezeket a kétes egzisztenciákat, akiknek kezébe ez a töprengésfüzér legfeljebb a kukából, az udvari árnyékszék oldalába vert szögre akasztva juthat, hogy aztán a budi legalján végezze.

Hogy ez a „bevándorlási” folyamat milyen veszélyes és milyen komoly következményekkel járhat, az mindinkább látszik, mégsincs ötlet, szakmai javaslat a megállítására. Pedig azonnal, konzekvensen végig kellene gondolni, mit tehetünk a magyar falu évszázadok óta patinás értékeinek megőrzése érdekében, de legelőször is mi az, ami a magyar falut ide juttatta?

Egyre világosabban látszik: ilyen tömegű, tartósan munkanélküli, alacsonyan, vagy sehogyan nem képzett, a társadalomból régen kivált, csak a segélyekkel köldökzsinóron tartott, a települések perifériáján, mindenfajta munkahelytől távol élő népességgel elsőként az említett falvaink, de később a többi is a süllyedő hajóra hasonlíthat. Természetesen kár lenne mindezt etnikai keretbe foglalni, mert a probléma nem népcsoport-specifikus. Az önpusztító folyamatokat tudományosan magyarázó, de meg nem állító „konzumidióták” többsége bal és jobb oldalról egyaránt nagyobb részt a globális kapitalizmus terjedésének nyakába varrja mindezt. Tárcaközi bizottságok, miniszterelnöki, miniszteri tanácsadók jönnek-mennek, munkacsoportok, bizottságok alakulnak, majd megszűnnek, doktori értekézések születnek a mélyszegénységről úgy, hogy aki beszél róluk, hajléktalant legfeljebb az utcán látott. A szociális ügyeket másodfokon elbírálók többsége soha nem járt a város perifériáján lévő kalyibában, nem beszélt ezekkel az emberekkel, nem érezte a nem mindig saját hibájából ápolatlan emberek jellegzetes testszagát. Mégis hivatásnak nevezi a fűtött irodai papírgyártást, amellyel a minimumfeltételekkel nem rendelkező önkormányzati, vagy éppen a Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott hajléktalanszállót a minimum létszám hiánya miatt bezárással fenyegeti. Jó megélhetést nyújt mindez ezreknek, pedig maguk is tudják, hogy ez csak felszínkapirgáló okoskodás. Ha közeledik a választás, a döntések nem a szakma magasztos elvei, nem a tényleges rászorultság, hanem a voksvásárlás elve szerint történnek. Nem vagyok szociálpolitikus, de az elmúlt 20 évben a munkám során megtapasztaltam: a szavazók kegyeiért folytatott versenyben nagy osztogatások történtek. Például gázár-támogatás, lakásvásárlásnál kamattámogatás mindenkinek, családi pótlék mindenkinek, még a milliárdosnak is, hogy az olyannyira elítélt államszocialista tradíciók immár más filozófia mentén, de mégis csak folytatódjanak. Az nyilvánvaló, hogy az éppen aktuális, kampányszerű szociálpolitika a magasabb jövedelmű, de szavazni eljárók kegyeiért folytatott versenyben, ezeknek a rétegeknek a voksaiért cserébe többet ad, mint az arra leginkább rászoruló, de az urnák elé soha nem járulóknak.

A napokban olyan ingatlan eladásáról hallottam, amely akkor épült fel szocpolon az egyik faluban, amikor ott már régen nem volt munka. Nem csoda hát, hogy a szegények, mint ahogyan akkor, most sem a munkahelyek után költöznek, hanem „Isten háta mögötti” helyekre, ahol a segély összege ugyanakkora, mint a munkát hamarabb kínáló nagyvárosban.

A jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság közepette már nem is munkahelyteremtésekről, hanem arról van szó, hogy minél kevesebb munkahely szűnjön meg. Amennyiben ez nem sikerül, egyre több munkanélkülivé váló, lakhatásában, megélhetésében ellehetetlenülő ember szorul ki a nagyvárosokból. Abban biztosak lehetünk, hogy egy részük újfent az amúgy is nehéz helyzetben lévő községeinkben landol. Elsőként persze a tartósan munkanélküli, alacsonyan képzettek jönnek, akikből már úgy is bőven vagyunk.

Válság van, így aztán a nagy ívű terveknek nem most van itt az ideje. Ám a válság talán végre kikényszeríti, hogy – egyebek mellett a magyar falvak érdekében – a bal- és jobboldal, szociáldemokraták, konzervatívok és liberálisok végre megegyezzenek a munkahelyeket teremtők, a munkaalkalmak után költözők mielőbbi, jól érzékelhetően elkerülhetetlen támogatásában.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás