Vihar

2015.01.30 11:09    |    Dávid Attila  

(színpadi jelenet)

A (kétszintes) színpadon egy könyvtár előterét látjuk: az egyik oldalon a bejárat (az utcáról), a másik oldalon a könyvtár belsejébe (az emeletre) vezető ajtó. A színpad közepén egy pult a könyvtárossal, a pult mögött könyvekkel teli polccal. Az emeleten egy ablak, előtte egy asztal és egy szék. Az asztalon számítógép-monitor, mellette pár könyv.

A színpadon kívülről egy nagy vihar hangjait (a mennydörgéseket, az esőzuhogást) halljuk, időnként az emeleti ablakon bevilágít egy-egy villám.

Egyszer csak kinyílik az (utcáról nyíló) ajtó, és belép rajta egy – elvileg jól öltözött, de most csapzott – középkorú látogató, vizes esőkabátban,
„visszanyílott” esernyővel a kezében.

Látogató (megszólítja a pult mögött ülő vagy álló könyvtárost): Jó napot! Bejöhetek egy percre?

Könyvtáros (barátságosan): – Természetesen! Mivel szolgálhatok?

Látogató (magyarázkodik): – Semmivel, köszönöm. Láttam kintről, hogy ez egy könyvtár, de nem könyvért jöttem be. A kinti vihar elől keresnék menedéket. Félúton hazafelé elkapott az eső, de pont most nem vagyok autóval. Ezt a pechet! Na, mindegy, úgyis rég voltam már könyvtárban…

Könyvtáros (még mindig barátságosan átnyújt a látogatónak egy napilapot): – Semmi baj. Tessék, itt a mai újság – ha esetleg olvasni támad kedve, amíg elül a vihar…

Látogató (hálásan): – Köszönöm!

A látogató a pultra támaszkodva olvasni kezdi az újságot, a könyvtáros pedig rendezgeti a pult mögötti polcon a könyveket. Pár másodperc múlva megint nyílik az utcai ajtó. Belép rajta egy idős, szakállas, hajlott hátú bácsi, szakadt/foltozott ruhában, tömött nejlontáskákkal a kezében. A könyvtáros vidáman köszönti.

Könyvtáros: – Jó napot, Tóni bácsi!

Idős bácsi (bólint a könyvtárosnak és int a másik szereplőnek, a látogatónak is): – Jó napot! Ma is felmegyek egy kicsit az emeletre…

Könyvtáros: – Menjen csak, Tóni bácsi!

A bácsi a másik ajtón át (a lépcsőn) felmegy a színpad felső) szintjére, leül az ablak előtti asztalhoz és számítógépezni kezd.

Látogató (a könyvtároshoz hajol és halkan, döbbenten megkérdezi): – Mondja, maguk hajléktalanokat is beengednek?

Könyvtáros (szintén halkan, de fagyosan): – Tóni bácsi nem hajléktalan. Ámbátor lehet, hogy már az – de ez nem számít. Valamikor egy helyi cég jómódú ügyvezető igazgatója volt. Aztán, a nyugdíjba vonulása után szétosztogatta a vagyonát a rászorulók közt. A mi könyvtárunk például megkapta a könyvgyűjteményét. Mostanában ír. Újságcikkeket, novellákat, meséket. Már saját számítógépe sincs, ezért hozzánk jár be gépelni szinte minden nap.

Látogató (hümmögve):
– Értem. Szóval, nagy ember volt, és most már csak kicsi.

Könyvtáros (még mindig fagyosan): – Nem. Pont fordítva: kis ember volt, de most már nagy.

Ebben a pillanatban kívülről nagy égzengés hallatszik: egy kinti villám bevilágít az emeleti ablakon, amitől az ablak előtt ülő idős bácsinak pár másodpercig hatalmas (jól felismerhető) árnyéka lesz a szemközti falon.

A függöny lemegy.

Vége.

 


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás