Virágvasárnap

2016.03.24 14:07    |    Bálint Miklós lelkipásztor  

Jézus Krisztus öt nappal keresztre feszítése előtt egy kis szamár hátán bevonult Jeruzsálembe. Erre az eseményre emlékezünk minden esztendő virágvasárnapján. A közelgő páskaünnepre sok zarándok igyekezett akkor a szent városba, és amikor felismerték Jézust, elkezdték éltetni Őt, mint Messiás királyt. Vártak egy olyan szabadítót, aki felszabadítja őket a megszálló rómaiaktól, sokféle nyomorúságuk helyett bőséget hoz a számukra. Miközben ez zajlott, mit tett Jézus ezen a napon? Mert miközben a sokaság ujjongott, Jézus három meglepő dolgot cselekedett. Meglátva a szent várost, sírva fakadt. Azután beérkezve a templomba kikergette annak egyik udvarából a kereskedőket. Amikor csend lett a templomban, meggyógyította azokat a vakokat és sántákat, akik hozzámentek. A sokaság tehát ujjongott, örömében tombolt, Jézus pedig sírt, a templomban rendet teremtett és gyógyított. Miért sírt Jézus akkor, amikor mindenki más örült? Azért, mert látta, hogy annyira vakká lett az Ő népe, hogy már egyáltalán nem látják az élő Istent. Egyáltalán nem figyelnek Isten törvényeire, rendelkezéseire, amiket pedig népe javára adott nekik. Évszázadokon át sorban megölték azokat a prófétákat, akiket Isten küldött hozzájuk, hogy megmentse őket, és most készülnek megölni őt is. Ez a hitehagyott, lelkileg megvakult nép fejjel rohan a falnak. A templom üzemel, áldozati állatok ezreinek a vére folyik ki az oltárokon. Egy-egy nagy ünnepen óriási tömegek fordulnak meg a szent városban. De vajon van-e valaki, aki azért jönne a templomba, hogy másként távozzék onnan? Mert a nép vaksága azt is jelenti, hogy nem látja bűnnek a bűnt, és nem ragyog előtte Isten mérhetetlen nagy kegyelme, amit hittel megragadhatna. Utána megtisztítja a templomot, ahova betört a világ. Hiszen mindenkinek magától értetődik már a kettős élet. Megfordulunk olykor a templomban, de éljük a magunk életét úgy, mint akik nem is járnak templomba. Akkor Jézus, földi szolgálata során ez egyetlen alkalommal, korbácsot fog és kiver onnan mindent és mindenkit, aki nem oda való, aki idegen, aki megszentségteleníti az Isten templomát. Nem azért tette ezt, mert olyan mérges volt, hanem azért, mert ez főbenjáró bűn volt. Mert mindez az egyházi vezetők asszisztálásával, haszonból, a pénzért történt. Mindez már fel sem tűnik ott senkinek. Amikor csend lett a templomban, hozzámentek a vakok és sánták. Egyszerű folytatást olvasunk: meggyógyította őket. Még most is, még ott is, ilyen lelkiállapotban is, közvetlenül a reá váró szörnyű szenvedések küszöbén is fontosabbak neki mások, mint ő maga. Ilyen Megváltónk van nekünk! Ezt történt virágvasárnap.

És vajon, ha Jézus ma néz körül a világban, az egyházban, a családotokban, a szívünkben, akkor nem kell-e emiatt és ugyanígy sírnia? Hiszen ez a világ a maga gőgös önhittségében már nemcsak semmibe veszi Istent, hanem kéjesen sárba tapossa azokat a rendelkezéseit és parancsait, amelyeket az érdekünkben adott nekünk. Amire Isten azt mondja: ezt tedd, azt nem tesszük. Amitől óv vagy tilt, azt nagy büszkén, dicsekedve gyakoroljuk. Ezt a világot elárasztotta a hazugságnak sokféle formája. Ma az számít ügyesnek és életrevalónak, aki minél nagyobbat, minél gyorsabban és mosolyogva tud hazudni. Csalni, lopni, házasságot törni, olykor még embert ölni is következmények nélkül lehet. A törvény sokszor a bűnöst védi a sértettel szemben. A válások számának félelmetes növekedése, a megkötött házasságok ijesztő csökkenése mutatja, hogy a társadalom fittyet hány arra, amit Isten a társadalom alapsejtjéről, férfi és nő kapcsolatáról, szerelemről, hűségről, házasságról, családról a mi érdekünkben mondott. És ki gondol arra, hogy ez hova vezet? Mi lesz, sőt már most mi ennek a következménye? Aki ebbe belegondol, az csak sírhat ezen a szomorú helyzeten.

Nem kell nekünk ilyeneknek maradnunk. Felragyoghat előttünk az az Igazság, hogy ezért kellett neki nagypénteken meghalnia. Mivel azonban ez megtörtént, számunkra is nyitva van az Ő kegyelme. Jézus Krisztus olyan közel hajol az elveszett emberhez, hogy az meghallhatja az Ő hívását. Aki enged az Ő hívásának és tud sírni a bűnein, annak Ő azt mondja:
„megbocsátattak a te bűneid, és megajándékozlak a bűnbocsánat el nem múló örömével.” Aki pedig hagyja, hogy csak Jézus sírjon az életén, az meg az örökkévalóságot ott tölti el, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás