Zaklatott gondolatok

2018.02.07 14:34    |    Gábor Erika  

Hetek óta berzenkedem magamban, amikor az újra meg újra felröppenő híreket hallom zaklatási ügyekről. Valami nem stimmelt bennem, nem értettem, miért buzog föl ott legbelül holmi zavaros ellenérzés, amikor amúgy egyértelműen elutasítom az erőszak minden formáját.

Bálványok dőlnek porba. Életművek alapja inog meg, és dől létrehozójuk fejére, nagyszerű művek hitelessége kérdőjeleződik meg, mert hiába kiváló a művész, ha az embersége leértékelődik.

Agyalok egyre, újabb és újabb cetlik kerülnek fel a lelki táblára, tele kérdésekkel. És talán nem véletlen, hogy népes, érzékeny közösségek több évtizedes múltját szemlélgetve újra nem értem, hogyan lehet, hogy titokban maradtak a zaklatási ügyek, és egyvalaki ül a vádlottak padján – ha képletesen is.

Persze, a felelőssége nem vitatható – ha megtörtént, amit felrónak neki. És a többieké? A hallgatóké, cinkosan összekacsintóké, falazóké, a zaklatottat elítélőké? Mi ez? Gonoszság? Ostobaság? Felelőtlenség? Vagy félelem? Félelem a főnöktől, a kudarctól, az értetlenségtől?

A társadalom érzékenyen felszisszent, és a vétkesek fejét követeli. Azokét, akik visszaéltek mások gyengeségével, kiszolgáltatott helyzetével, és hitvány kis libidójukat gátlástalanul kiélték rajtuk. Testek-lelkek roppantak meg, vacogtak az ocsmány titkok súlya alatt, és az átborzongott évtizedeket már nem adja vissza semmiféle „mea culpa”.

Mondom, a társadalom felemelte az ujját vádlón, mert valahonnan elindult egy zaklatási cunami, és nemes felháborodással csatlakoztunk hozzá.

És tessék mondani, azokért a fiatalokért ki szisszen fel, akik kiszolgáltatottságával, tudatlanságával, gyengeségével nap mint nap visszaélnek a mindenható televízió képernyőjén? Akik idióta „valóságsókban” vetkőznek testileg-lelkileg mezítelenre, hogy a saját életüket savanyúnak tartók nyálcsorgatva élvezkedjenek rajtuk? Akiket odadobnak egy pillanatnyi hírnévre vágyásuk fejében koncként hígvelejű műsorok gyártóinak, és akik holnap eltűnnek a süllyesztőben, miután elvesztették önmagukat, önbecsülésüket, céljaikat, de sorry, itt a sok új, friss hús?!

Miattuk ki és mikor kerül majd a vádlottak padjára?

És ki felel a sok ezer gyerek értékrendjéért, akiknek ilyen „percemberkék” lettek a példaképeik, akiknek az van a fejében, milyen nagyszerű azoknak az élete, akik híresek irigylik ezeket a celebkéket, és életcéljukká lesz, hogy ha ilyen áron is, de kiemelkedjenek a reménytelenségből, amit maguk körül látnak?!

Fölösleges idekeverni, mert ez nem tartozik a témához? Tényleg, kezicsókolom? Hát, hová és mihez tartozik? Mert, ha kitör rajtunk az erkölcs, akkor szíveskedjen kitörni az élet minden területén! Mert, ha valaki hitelesen akarja képviselni az emberi értékeket, a közerkölcsöt, akkor válik elfogadottá, ha minden vonalon annak szellemében szól és cselekszik.

Enélkül ugyanis csak egy mocskos kis kampánnyá silányul a nagy felbuzdulás, és a megtisztulás ugyan eljöhet pár embernek, egyénileg, de társadalmi szinten marad az összekacsintás, annak elfogadása, hogy mindig vannak bocsánatos bűnök, amelyeket a korszellem – valamiért – elnéz. Legfeljebb megszívják páran, ha változnak az idők.



Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás