Aranyérem a TEK Gálán

2018.12.01 18:15    |    Szűcs Zsolt  

A Terror Elhárítási Központ (TEK) szervezésében szombaton hatodik alkalommal került megrendezésre a 2018. évi Budo- és Küzdősport Gála, mintegy 6 küzdőstílus 400 versenyző részvételével.

 

Aranyerem_VR01

 

 

Az egész napos eseményen a rendvédelmi szervek dolgozói, valamint mentősök, katonák, tűzoltók és NAV-osok küzdöttek egymással.

A program délelőtt a selejtezők küzdelmeivel indult. A nagy érdeklődést jelezte, hogy a délutáni döntőkre a nézők száma már megközelítette a kétezret. A finálék között látványos harcművészeti bemutatók szórakoztatták a közönséget. Az idei gála díszvendége a K–1-ben háromszoros szupernehézsúlyú profi világbajnok holland Remy Bonjasky volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a nézők körében, illetve Furkó Kálmán 8. danos kyokushin karatemester – és nyugalmazott honvéd ezredes, akinek az életéről, pályájáról szóló újonnan megjelenő könyvét is bemutatták.

Aranyerem_VR02

 

Sensei Varga Róbert rendőr őrnagy a KSE Ciglédi úti karatékája évről évre bizonyítja, hogy Kyokushin Karate küzdelemben és Kata-ban, azaz formagyakorlatok bemutatásában is rendkívül eredményes. A népes mezőnyben kétszer is a dobogós lett. A Kyokushin Karate küzdelmeiben a dobogó legfelsőbb fokára állhatott, míg formagyakorlatban III. helyezést ért el.

                                                                                                                                  Szűcs Zsolt

 


Sport

Igen, megcsinálta! – Lubics Szilvi a célban!

Sikeresen teljesítette Szilvi a Bigfoot 200 Endurance Run terep-ultrafutó versenyt. A 330...

Idén sem maradhatott el a Szelidi-tó futás

  Óriási érdeklődés övezte az immáron kilencedik alkalommal megrendezett Szelidi-tó futást. Az ACFK...

„Öregfiúk” játszottak a KSE pályán

 Néhány hete derült ki, hogy a hagyományos bátyai Fokhagyma Fesztivál elmarad és vele együtt nem...

Kupameccsel startol a foci-nagyüzem

Heti négy edzésen és heti egy, vagy adott esetben két edzőmeccsen izzad a Kalocsai FC. Muszáj volt...

„Iccakai” Kiskör sérült kormánycsapággyal és dupla éremmel

2019. július 13-án került megrendezésre a Balatonkör Sportegyesület szervezésében a BALATONKÖR...

2019 – A KKC ezüstéve III/3.

A Kalocsai Kézilabda Club szezonértékelő cikksorozatának végéhez érve, a mindenkori főszereplők, a...

Karate Felnőtt Magyar Bajnokság

A KSE Ciglédi úti karate szakosztályából február 16-án a felnőtt versenyzők utaztak Tata városába,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás