Ismét aranyérem a TEK Gálán

2019.11.22 10:01   

 

aranyrem2_450

 

 Az elmúlt évek sikereire való tekintettel a Terror Elhárítási Központ (TEK)  november 16-án , szombaton, egész napos rendezvény keretében teremtett lehetőséget a hazai honvédelmi és rendészeti szervek tagjainak arra, hogy a ringben és a tatamikon összemérhessék tudásukat. Az idei, immár hetedik alkalommal megrendezett sportesemény nemcsak a versenyzők, de a nézők tekintetében is rekordot döntött. A program délelőtt a selejtezőkkel indult, majd a délutáni döntőkre a nézők létszáma már megközelítette a kétezret. Az idei gála díszvendége a K-1-ben háromszoros szupernehéz-súlyú profi világbajnok holland PETER AERTS volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a nézők körében.

Sensei Varga Róbert rendőr őrnagy a KSE Ciglédi úti karatékája évről évre bizonyítja, hogy Kyokushin Karate küzdelemben és Kata-ban, azaz formagyakorlatok bemutatásában is eredményes.

Az idei évben ismét kétszer állhatott dobogóra, küzdelemben és formagyakorlatban is III. helyezést ért el. Szűcs Luca a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanulójaként első alkalommal vehetett részt a gálán, ahol a felnőtt nők -60 kg súlycsoportban I. helyezést ért el.

 

 


Sport

Halászlé Kupán remekeltek úszóink

   Az elmúlt hétvégén a XVII. Halászlé Kupa nemzetközi úszóversenyen vettek részt a Kalocsai...

Gyerek Sportnap

     Kalocsa Város Gyermek és Ifjúsági Önkormányzata minden évben sportra, mozgásra hívja a város...

Ismét aranyérem a TEK Gálán

    Az elmúlt évek sikereire való tekintettel a Terror Elhárítási Központ (TEK)  november 16-án ,...

Taroltak a kalocsai úszók

  November 10-én immár 28. alkalommal került megrendezésre a Kalocsai Úszó-és Vízilabda Egyesület...

„Épphogy győzelemmel” nyert a KKC

Kalocsai KC – Mizse KC 21-20 (12-6) A Kalocsai KC női csapata jön egy nagy köszivel azoknak,...

Karate Felnőtt Magyar Bajnokság

A KSE Ciglédi úti karate szakosztályából február 16-án a felnőtt versenyzők utaztak Tata városába,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás