Kézilabda - Az edzőteremben „maszekolnak”
A közös munka még várat magára
2008.08.23 17:22 | T.F.
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a város sportpalettáján a többi egyesület és sportág számára az előző másfél évtized során, akár a klubvezetés menedzsmentjének hozzáértését, akár az edzői stáb felkészültségét vagy az utánpótlásképzés hatékonyságát vettük górcső alá. Idén nyáron azonban mintha egy kis fáziskésésbe került volna a szakosztály felnőtt férfi csapata, hiszen érdemben még nem tudtak közös tréninget tartani az augusztusi ünnepnapig, csupán egyénileg látogatják a kondi-termet a játékosok.
Igaz, rögtön tegyük hozzá, a serdülő csapatnak bentlakásos nyári edzőtábort szervezett a vezetőség, ami viszont szintén egyedülálló városi viszonylatban. Visszatérve a felnőttekre, szeptember 13-án már kezdődik a bajnokság, így három hét marad csupán Szűcs edzőnek arra, hogy „gatyába rázza” a társaságot fizikálisan és mentálisan, illetve ezen rövid idő alatt a fizikum pallérozása mellett a csapatvédekezés és a támadójáték elemeit sulykolva megtörténjen a formába hozás is. És akkor a máskor oly bevált előkészületi meccsek soráról és a felkészülési tornákról még nem is beszéltünk, amik mind mind a bajnoki rajtra készülést szolgálják.
Nos, ezért féltjük kicsit az NB II-ben tavaly ezüstérmes felnőtt csapatunkat, hogy sikerül majd az edzőnek a „tömörítés” – azaz három hét alatt elvégezni azt, amit máskor dupla annyi idő alatt tettek –, arról nem is beszélve, hogy a régiek közül – Juhász fivérek, Beszedics, Dávidházi, Csóti, Halász, Sebestyén, Béres – vajon ott lesz-e mindenki minden foglalkozáson a rajtig hátralevő szűk időszak során?
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
