Birkózás

A következő lépés is teljesítve Pestszentimrén

2018.03.24 20:47   

Elekes Enikő a Kalocsai SE birkózó szakosztályának sportolója egy újabb nagy lépést tett a nemzetközi elismertség megszerzésére. Enikő az idei évben már megszokott 58 kg-ban szabadfogásban indult a pestszentimrei versenyen március 17-18-án.

A verseny szervezői kitettek magukért, ugyanis az idei év legnépesebb mezőnyét hozták össze.

A megújult nemzetközi versenyzőket is felsoroltató versenyen Enikő ismét helyt állt és a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Enikő elmondta nekünk, hogy bár nagyon örül az eredménynek, sajnos most is egészségügyi problémákkal küzdött a verseny ideje alatt, és az új, ismeretlen ellenfelek kissé megnehezítették a dolgát. Szerencsére ezt az akadályt is sikeren teljesítette, bár két ellenfele is pontot tudott hozni rajta. Izgulásra azért nem volt ok, a legszorosabb mérkőzés is, amit vívott, magabiztos 6:2-es eredménnyel zárult. Reméljük, hogy Enikő hátfájdalmai minél előbb meg fognak szűnni, és jó egészségben tudja teljesíteni az előtte álló edzőtábort, majd áprilisban a következő versenyt. Mi továbbra is szurkolunk és jó egészséget kívánunk Enikőnek!

A pestszentimrei verseny eredményei:

Első mérkőzés: Elekes Enikő – Gáll Virág tussal nyert. Második mérkőzés: Elekes Enikő – Skrach Abigél 10:0-ra nyert. Harmadik mérkőzés: Elekes Enikő – Pók Karolina 6:2-re nyert. És a döntő mérkőzés: Elekes Enikő – Popelka Lili 6:2-re nyert.


Sport

Diákolimpia Országos Bajnokok a KSE Ciglédi úti karatékák

Országos Döntőt március 2-án Szentes városában rendezték, ahol 3 Diákolimpia Bajnokot (Jáksó...

Karate Felnőtt Magyar Bajnokság

A KSE Ciglédi úti karate szakosztályából február 16-án a felnőtt versenyzők utaztak Tata városába,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás