Még egyszer az evezős OB-ről
2010.08.04 10:09 | Tamás Ferenc
A 111. Evezős Országos Bajnokságot július 16-18-án a Szeged melletti gróf Széchenyi Istvánról elnevezett evezős pályán rendezték. A versenyen minden hazai klub részt vett, hiszen ez az erőfelmérő rangsorolja az egyesületeket. A KSE csapata 11 fővel indult a regattán és összesen 13 hajót indított, ahol az előzetes várakozás alapján 3-4 érem, köztük 1 arany megszerzése tűnt reálisnak. A célkitűzést sajnos nem sikerült teljesíteni, hiszen az aranyérem ezúttal elmaradt. De nézzük sorjában az eseményeket.
A viadal első napján a délelőtti előfutamokban először D’Ess Sabina indult, aki előfutam negyedikként a középfutamba jutott a lányok könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámában. A fiúknál ugyanebben a kategóriában a három kalocsai induló egy előfutamba került. Tamás BenceBeck Ákos negyedikként jutott a középfutamba. Szabó Attila hatodik helyezése nem volt elég a továbbjutáshoz. A középfutamokban Sabina 5. és Ákos 6. helyezése a kisdöntőhöz volt elég, Tamás Bence viszont magabiztos evezéssel, futamgyőztesként jutott a nagydöntőbe. A délutáni döntőkben több versenyzőnk is érdekelt volt. Először a minisek ültek hajóba, közöttük négy kalocsai evezős. Lázár Dániel a legerősebb futamba került, de sikerült a második helyen célba érnie. Időeredménye a 4. legjobb volt a 46 versenyző között. A következő futamokban Lukács György 7., Balatoni Marcell 6., Szabó Erik 5. lett. D’Ess Sabina a könnyűsúlyú egypárevezősök kisdöntőjében negyedik, összesítésben a tizedik helyet szerezte meg. A fiúk kisdöntőjében Beck Ákos hatodik, összesítésben a tizedik lett. Következett a várva várt döntő, amelyben aranyesélyünk volt, hiszen Tamás Bence ebben az évben minden versenyét magabiztosan nyerte könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámban. A rajt hasonlított a tavalyi döntőre, hiszen ugyanazon a három fiú emelkedett ki a mezőnyből, akik az elmúlt esztendőben is az érmekért csatáztak. Bencének most jobban sikerült a rajtja, de így is Krausz Domonkos (Danibius Nemzeti Hajós Egylet) vezetett 500 méternél, őt követte Bence, majd szorosan utána Regényi Zoltán (MTK). Bence hatalmas csapásszámmal igyekezett ledolgozni hátrányát, de az élen haladó bírta az eszeveszett iramot. Az utolsó kétszáz méteren még mindig volt fél hajóhossz előnye, így a döntés a hajrára maradt. Bence még tudott gyorsulni, de a végére így is maradt 10 cm hátránya, így ebben az évben meg kellett elégednie az ezüstéremmel.Fekete Kinga a 13 éves minisek között mutatkozott be és negyedik helyezést szerzett. elsőként, Időeredménye alapján nagyon sokat fejlődött az utóbbi egy évben, jövőre már a felnőttek között mutathatja meg tehetségét. Utolsó versenyzőnk
A verseny második napi előfutamaiban több kalocsai egység is hajóba szállt. Köztük Beck Ákos és Tamás Bence, akik másodikak lettek az ifi könnyűsúlyú kettőpár előfutamában. A délutáni döntőkben ismét kalocsai éremnek örülhettünk. Szabó Erik a 12 éves minisek között kiváló evezéssel ezüstérmet szerzett. Fekete Kinga ugyanebben a versenyszámban a lányok között hetedik lett. Utolsóként Bence és Ákos negyedik helyezést értek el. A csapat ezzel megfelelt az elvárásoknak.
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
