„Fradista vagyok testestől-lelkestől…”
Igaz András lett a Fradi technikai igazgatója
2008.08.11 11:17 | Csapai Lajos
Hunyorított egyet az újságírósors: nekem, aki önálló életre történő eszmélésem óta Honvéd-drukker vagyok, aki anno a fradistákat ősellenségnek tartotta, most egy magasra nőtt fiatalemberrel kell beszélgetnem, akit augusztus elsejétől a Ferencváros technikai igazgatójaként, valamint a Kalocsai FC kapusaként tisztelhetünk. Kitalálták már, hogy ki az? Ne gyötörjék magukat: Igaz Andrásról van szó, aki korábban a női válogatottal dolgozott, később pedig játékosügynökként.
Az 502-es teraszára beszéltünk meg randevút, András pontos, mint egy kronométer. Pechünkre éppen zárva az üzlet, de azért „megkönyörülnek” rajtunk egy ásványvízzel. Rövid gratuláció a kinevezéshez, de az első kérdés már nem visel glaszékesztyűt.
– Andris, Moldova híres riportkönyve, az „Akit a mozdony füstje megcsapott” a ferencvárosi pályaudvaron indul; az állomásfőnök azt mondja: a vasútnál csak a hülyék vagy a megszállottak maradtak. Most, hogy a Fradi NB II-es, hogy irtózatos tortúrákon megy keresztül, valamelyik jelzőt neked is vállalnod kell…
– Bármennyire is sablonosnak tűnik a válasz, az én megszállottságom gyerekkoromra vezethető vissza, korán megfertőződtem ezzel a vírussal, amit labdarúgásnak hívunk. Fradista vagyok testestől-lelkestől! Előbb játékosként, aztán később sportvezetőként hódoltam ennek a szenvedélynek, ami még az után is tartott – és tart ma is –, hogy azonnali hatállyal felmondtam az MLSZ-nél, és játékos-ügynökként kezdtem el dolgozni. Szeretnék részese lenni annak, hogy a magyar labdarúgás jobbá váljék, bármilyen kis pont is vagyok a rendszerben. A foci még ma is a legnépszerűbb sportág, mégha vannak is botrányok, örök szerelem marad, vagy örök átok.
– Léteznek-e még az ősi ellentétek a magyar klubok között?
– Nekem az a véleményem, hogy a magyar csapatok közötti ellentétek a játékosok és a vezetők között már régen nem léteznek. Legalább is a Fradi vezetői között nem találni ilyen embert, de elképzelhetetlennek tartanám, ha mondjuk – mivel tudom, hogy te Honvéd drukker vagy – Hemingway úr olyan e-mailt küldene nekünk, amiben a Fradi vezetőit dehonesztálná. Én úgy gondolom, hogy a klubvezetők közösen akarnak tenni a magyar labdarúgás érdekében.
– Noha minden csapatnak megvan a kemény magja, rendszerint a Fradi futball huligánjait okolják a pályákon tapasztalható erőszak miatt. Mit tudtok tenni ennek visszaszorítására?
– Talán megszokásból okolják főleg a fradistákat, valószínűleg azért, mert nekünk a legnagyobb a szurkolótáborunk. Nagyon bízom benne, hogy ez a megítélés már a közeljövőben változni fog, és klubunkban új világ köszönt be, nem csak a tulajdonosváltás miatt, hanem azért is, mert az újságok arról cikkeznek majd inkább, milyen remek eredményeket ér el csapatunk.
– Hogyan kerültél a képbe a poszt kiválasztásánál?
– Valószínűleg úgy, hogy majdnem hat évet dolgoztam az MLSZ-nél, ez idő alatt nagyon sok emberrel találkoztam, jó kapcsolatot alakítottam ki a Fradi vezetőivel. Több mint ötven válogatott mérkőzést rendeztem meg különböző szinteken, így komoly rutint szerezhettem erre a posztra, amely szerteágazó feladatokat ró rám. Gyártok feladatlistákat is, ezen kell végigmennem egy-egy rendezvény megszervezésénél, de a Fradinál lesznek egészen különleges feladatok is. A munkám kreatív jellegű, önálló, de a nagyobb volumenű munkáknál nyilván bírnom kell az elnök és a tulajdonos, Kevin McCabe egyetértését, aki a Fradin kívül a Sheffield United és még négy-öt csapat tulaja is. Van egy stratégia, amelynek mentén haladnunk kell, tehát nem fordulhat elő, hogy a farok csóválja a kutyát.
– Az FTC most fennállása talán legnehezebb korszakát éli. Melyek a legsürgetőbb feladatok?
– Inkább azt mondanám, hogy a legnehezebb időszakot már átélte a klub. Először, ami a legfontosabb: bajnokságot kell nyernünk az NB II-ben. Most már tudjuk, papírunk van róla, hogy a Fradit jogtalanul zárták ki az élvonalból, ébredezik az MLSZ is, ennek jele, hogy felkérték a Fradit, induljon a Liga Kupában, hiszen nekünk van a legtöbb nézőnk. Véleményem szerint itt lenne az ideje az MLSZ-ben is a generációváltásnak, tiszta viszonyokat kellene teremteni a magyar fociban, afféle „kezeket az asztal fölé!”- stílusban. Még mindig nagyon sok pénz van a magyar fociban, ezért aztán sokan ragaszkodnak a székükhöz.
– A Kalocsai FC az egyetlen olyan magyar klubcsapat, amelynek kapusa a Fradi technikai igazgatója…
– Hogy leszek-e kapus vagy nem, azt nem tudom, de amikor Márton Zsolti megkeresett, hogy számítana rám, igazából vészkapusként, én igent mondtam, hiszen szeretek vele dolgozni, meg Kalocsán játszani. Ha tudok segíteni, akkor jövök. Ez volt egy pénteki napon, s hétfőn kaptam a hívást a Fradi elnökétől, így nem tudtam rögtön beszállni, de bármikor számíthatnak rám, ha a szükség úgy hozza – mondta Igaz András, az FTC technikai igazgatója.
Andris, gratulálunk a megbízatáshoz, sok sikert a munkádhoz. Kivételesen: Hajrá Fradi! (hogy fogom én ezt a haveroknak megmagyarázni…?)
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
