A híd túl messze van
2010.01.30 08:26
A fenti cím alapján a legtöbb olvasóban valószínűleg a II. világháború arnheimi csatájáról készült film jut eszébe. Megvallom őszintén, jómagam is többször láttam, ennek ellenére minden alkalommal elszomorodom a szövetséges csapatok véres vereségén. Remek film, ajánlom mindenkinek. Igazából nem ez, hanem, egy másik híd, egy másik történet miatt ragadtam tollat, amely a napokban esett meg velem, és úgy gondolom, érdemes arra, hogy megosszam a tisztelt olvasókkal.

2010. január 16-án rendezték meg „A híd túl messze van” elnevezésű téli gyalogos teljesítménytúrát Szegeden. Mint már több alkalommal, a kalocsai kyokushin karate klub három karatékája – Balázs Norbert, Nagy Alex és jómagam Szőnyi Tibor – úgy döntöttünk, hogy ezen a túrán is lemérjük állóképességünket. A csapatot erősítette még két régi túrázó társunk, Balázs Árpád, és Posztobányi Zoltán. Bár meg kell jegyeznem, hogy ismerősi körökben nem tartottak minket teljesen normálisnak, amikor szóba került, mire készülünk, de ez nem zavart minket. Hogy mire készültünk? Ezen a túrán Szegedről elindulva, a Tisza és Maros folyó gátjain és hídjain haladva megteszünk gyalog 90 kilométert, 24 órán belül, és visszatérve Szegedre átjutunk a Szegedi Bertalan hídon vissza a kiindulási ponthoz. Mindezt január közepén, kiszámíthatatlan téli időjárás közepette. Indulás reggel fél hétkor volt Szeged belvárosából. Már az első méterek során feljutottunk a Tisza gátjára. A reggeli derengésben nehéz volt eldönteni, hogy a sötét miatt nem látunk rendesen, vagy a köd az oka. Kissé nehézkes volt az indulás. Posztobányi Zoli és Balázs Árpi rövidre zárta ezt a kérdést... ők futni jöttek. Nekilódultak, vagy fél percig láttuk még őket, aztán eltűntek a ködben. Mi inkább a jól bevált „lassan járj, tovább érsz” módszert alkalmaztuk. Bár mikor az első ötszáz méter megtétele után Nagy Alex közölte, hogy most elbizonytalanodott magában az indulást illetően, kissé megijedtem. De mentünk, és gyorsan elértük Algyőn az első ellenőrző pontot. Gyors bélyegzés, aztán mentünk is tovább. Néhány kilométer megtétele után átkeltünk a 47-es főút Tiszán átívelő hídján, és már fordultunk is vissza a folyó túlsó oldalán. Egész napos gáton gyaloglás után este 18 óra után értünk Makóra. Az első 60 kilométert teljesítettük. Itt hosszabb pihenőt tartottunk. Közben Balázs Árpi telefonált, hogy ők már beértek a célba, most esznek-isznak, jól vannak, lefekszenek aludni, ha odaértünk ébresszük. Őrült futók! Gratuláltunk nekik, és elindultunk mi is. A következő 20 kilométert csak halálszakaszként emlegetik a túrázós krónikák. A sötétség már beállt, hideg van, a menet monoton és a következő ellenőrzőpont nagyon-nagyon messze. Erőltetett menetben három óra alatt letudtuk ezt a húsz kilométert is, de ennek szörnyű ára volt. Mire elértük a Deszki gátőrházat, már mindenünk fájt. Muszáj volt pihenni ismét. Nagy Alex ülve, Balázs Norbi egy vaságyra dőlve bóbiskolt.
Az idő hajnali egy óra körül járhatott, amikor ismét elindultunk. A hátralévő tizenhárom kilométer igazi rémálom volt. Fájó lábakkal, fáradtan, három óra körül elértük a hidat. A HIDAT!! Néhány fotó elkészítése után átkeltünk rajta, és egy rövid városi szakasz után beértünk a célba. A fáradtságunk leírhatatlan volt, de az örömünk túlszárnyalta azt. Ültünk az asztalnál, és néztük a szervezők által elénk tett meleg ételt. Alex képtelen volt enni a fáradságtól, Norbi sem erőltette. Szólni sem bírtak, de a szemük nevetett! Megcsináltuk! Fárasztó, de jól sikerült túra volt. Reméljük, jövőre ismét el tudunk jönni.
A történetet lejegyezte a túra egyik résztvevője: Szőnyi Tibor
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
