Maratoni úszóverseny Kecskeméten
2010.03.06 09:13 | M.G.
Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg a hagyományos Hírös Kupa nevet viselő meghívásos úszóversenyt.

A Kalocsai Úszó Egyesület mellett további 33 csapat (közel 1800 nevezés) érkezett a rangos megmérettetésre. Az ország minden részéről érkeztek sportolók. Nem volt könnyű a feladat, hiszen egy-egy versenyszámban sokszor 70-80 versenyző is rajthoz állt. Úszóink nagyobb felkészülés nélkül érkeztek a versenyre, ahol igazán szép eredményeket értek el, s volt, aki még az edzőit is meglepte kimagasló eredményével és a verseny közben mutatott akarásával.
A csapat legnagyobb eredményét Szabó Vivien (2000) hozta, aki a 65 indulóból a 6. helyen ért célba az 50 méteres mellúszásban, új, nem akármilyen egyéni csúccsal. Vivien, aki nincs még egy éve az egyesületnél, gyorsúszásban is remekül szerepelt. Edzője szerint az idei évben igen nagy eredményeket érhet el, ha továbbra is ilyen szorgalmasan dolgozik, és aktívan részt vesz az edzéseken. Hasonlóan nagyot úszott Tóth Ernák (2002) 50 méter mellúszásban, ahol a hetedik legjobb időt érte el. Matos Balázs (1998) szintén hetedikként ért célba. Sajnos a 200 méter hátúszás nem úgy sikerült, ahogy várták, pedig megnyugtató lett volna a jó eredmény, hiszen szombaton az „A” kategóriás Országos Diákolimpián Balázs 100 méter gyorson, illetve 100 méter háton is rajthoz állhat, mint a megye legjobbja. Az edző szerint van remény a jó eredményre, hiszen szorgalmas és kitartó versenyzőről van szó, aki képes hozni a formáját. Az Eperföldi Tagiskolát Korsós Anna (1995) is képviselheti ezen a versenyen, hiszen 100 méter háton szintén a megye legjobbjaként jogosult indulni.
Tamás Cintia (1996) 50 méteres gyorsúszása kitűnően sikerült, csakúgy, mint a 100 méteres pillangó. Busa Barbara (2001) 200 méteres hátúszása figyelemre méltó volt, bár a mellúszásban nem nyújtott 100 %-ot, ebben az úszásnemben inkább Réfy Stefánia (2000) hozta a formáját és előzte meg Barbarát. Hirsch Eszter, Busa Dóra, Tóth Mikolt és Fekete Mátyás is szépen szerepelt, gratulálunk nekik. Bízunk benne, hogy nem adják magukat könnyen, és tovább küzdenek, hogy kihozzák magukból a legjobb teljesítményt.
Sport
4 arany, 1 ezüst, 1 bronz a mieink mérlegeA Kalocsai SE tájfutói augusztus 28-29-én két helyszínen...
Augusztus utolsó hetében az Érdi Spartacus SC birkózó-szakosztálya Dunavecsén tartotta szokásos...
Már a 64 közé jutásért elvérzett a KKCSzeptember 2-án csütörtökön a Baranya megyei Siklóson...
Birtokba vették az új edzőtermet a KSE karatékái
Szeptember 2-án csütörtökön háziünnepség keretében avatták fel Szűcs Zsolt karatemester új...
Szeptember 12. vasárnap: Kalocsai KC – KK Ajka NB I/B-s férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés...
Megtört a jég, végre nyert a KFC
Kárpi Rudi góllal és gólpasszal járult a győzelemhez A kötelező győzelem kényszere alatt...
A Komló vihette haza a trófeát
A döntőben szoros meccsen vesztett a Kalocsa csapata A 2010/2011-es bajnokság előtt két héttel...
Folytatódik a versenyszezon az íjászoknál
Augusztus 21-én a foktői Éjsólyom Íjász Szakosztály néhány tagja Hosszúheténybe indult, hogy részt...
Ismét jól szerepeltek a KSE versenyzőiAugusztus 21-én a Kecskeméthez közeli Városföldön rendezték...
Ott vannak csapataink az élcsoportban
Kalocsa vonzáskörzetéből három gárda szerepel a 2010/2011-es megyei másodosztályú...
Igen kiegyensúlyozott az élmezőny
Még 3 csapat hibátlan 3 forduló után A Bátya régen kezdett már így Az újjászerveződő megyei...
Tizenhárom meccs egy hét alatt Augusztus 24-én kedden a Pyramus Kft. – Nyugdíjas Pedagógus...
Nyert a jobb erőkből álló Solt
Az idei ősz harmadik játéknapján a nyáron igencsak megerősödött Solt otthonában lépett pályára a...
47 gól született a 7 találkozón Idén mindenképpen éremre tör a Miske A megyei harmadosztályú...
Mindhárom csapatunk győzött városkörzetünkből
A hajósiak még hibátlanok két forduló utánA megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli...
Bizakodó a hangulat röplabdázóink háza táján
Megvan a sorsolás, itt az őszi szezon menetrendje Kováts Ágnes eligazítást tart a...
Eltigani Omár öt ezüstérmeAz egykori Lokomotív GT. együttes legendás „Ezüst nyár”...
Hasznos erőpróba volt a baranyai edzőmeccs
A KKC egyenrangú partnere volt a patinás KomlónakAz idei bajnokságra készülés harmadik...
Pontot szerzett a KFC az előző heti súlyos veresége után A KFC ificsapata Az ősz második...
Súlyos védelmi hibák sorozatban
A tavalyi Solt elleni katasztrofális bajnoki kezdését sikerült csapatunknak megismételnie, csak...
Az országos bajnokság után a kalocsai evezősök hagyományos nyári levezető versenye a mohácsi regatta...
Jönnek a tornák és az edzőmeccsek
A Kalocsai Kézilabda Club NB I/B-s férfi együttese a 2010/2011-es bajnokságban a Nyugati csoportba...
„Arany Ászok” városi kispályás labdarúgó-bajnokság
Forró ősz vár a 26 csapatra a második felvonásbanAugusztus 24-én a Pyramus Kft. – Nyugdíjas...
Az utolsó utáni időpontban a szövetség illetékesei végül is helyt adtak a Fajsz kérésének és a Déli...
Rangadóval indult a másodosztályú bajnokság
Dusnok, Szakmár és a Hajós szerepel városunk vonzáskörzetébőlAugusztus 15-én vasárnap a megyei...
Másodosztályú csapataink is főpróbát tartottak
Az augusztus 14-15-i hétvégén a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban is útjára indul a...
Megvannak az új csoportbeosztások
Ismét lesz Nyugati (kalocsai) csoport a harmadosztálybanAugusztus 15-én vasárnap megkezdődnek a...
Idén bajnokságra tör a géderi alakulat Augusztus 8-án vasárnap a harmadik játéknappal befejeződtek...
Nem eresztett le nyáron a csapatJúlius 26-án hétfőn kezdte meg a felkészülést az új bajnokságra a...
Lezárult az átigazolási időszak
Augusztus 1-jén lezárult a nyári átigazolási időszak, augusztus 14-én pedig indul már az új...
A főpróba sikerült, jöhet az előadás
Vasárnap már a Kiskunhalast fogadja a KalocsaJúlius 13-án kezdte meg a felkészülést az új...
Július 31-én a foktői Éjsólyom Íjász Szakosztály 10 tagja Szálkára utazott, hogy részt vegyen a...
A jubileumi géderlaki nagypályás focitorna augusztus elsejei második fordulójának párosítása és...
A röpisek is elkezdték a felkészülést
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Kalocsai SE női röplabdacsapata mégiscsak bennmaradt az...
A 111. Evezős Országos Bajnokságot július 16-18-án a Szeged melletti gróf Széchenyi Istvánról...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
Ezüstérmes a Szakmár, negyedik a Hajós
A június 15-i vasárnapon a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában is...
