A végére kiütés lett belőle
2009.11.24 13:32 | Tamás Ferenc
Szépen búcsúzott a csapat törzsközönségétől

A Dusnokon elért 5-0-s kiütéses győzelmével megkoronázta kitűnő őszi hajráját a Tóth Róbert vezette Kalocsai FC együttese, amely az őt követő Tompa előtt három pont előnnyel a hatodik helyet birtokolja a tabellán. A november 22-én a dusnoki Vajas-parti pályán lejátszott szomszédvári rangadón a mieink már az első félidőben mindenről dönthettek volna, de akkor a két adott gólunk mellett Kerekes további két ziccert is elpuskázott, míg Tóth András már akkor mesterhármast ünnepelhetett volna. De nézzük röviden a gólok történetét.
5. p.: tetszetős akció végén a jobb oldalon labdával megugró Tóth András belépett a 16-oson belülre és kilőtte a hosszú sarkot (0-1).
16. p.: ismét pazar gólt rúgott a Kalocsa. Ezúttal a bal oldalon futott végig nagykönyvbe illő támadás, Vuits az alapvonal közeléből felnézett, majd mesterien középre kanyarította a labdát, az ütemben érkező Tóth pedig belsővel a hosszú sarokba helyezte (0-2). A két remek találata után is óriási mezőnyfölényben játszott a Kalocsa, ám ajtó-ablak helyzeteket hagytak ki a fiúk, így a félidőre maradt az eredmény.

A második játékrész első félórája kiegyenlített játékot hozott, a Dusnok nagyon akarta a szépítést, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani Dávid kapuja előtt.
76. p.: három kalocsai muskétás állt oda a dusnoki kaputól mintegy 28 méterre letett labdához, és a cseles szabadrúgást Kerekes mesterien csavarta a levegőben úszó Bakula kezei mellett a hosszú alsóba (0-3). Az eset előtt Bálót kezezés miatt pirossal „jutalmazta” Eke, így végleg eldőlt a pontok sorsa, a Dusnok is érezte, nincs tovább. Aztán műesésért második sárgával Vuitsot is előbb küldte zuhanyozni a síp mestere, ám még mindig nem volt vége.
89. p.: Tóth András kiverekedte magának és éles szögből megrúgta a harmadik gólját, amely már csapata negyedik találata volt (0-4).
90. p.: az előre szlalomozó Halászi sorra cselezte ki a hazai védőket, majd a kiinduló Bakula mellett elegánsan a hálóba passzolta a labdát (0-5).
Dusnok – KFC 0-5 (0-2)
Kalocsai FC: Dávid – Naftz, Halászi, Mácsai, Turcsik – Farkas T. (Unyi), Balogh, Farkas K. (Tamás), Kerekes (Frei) – Tóth A., Vuits. Edző: Tóth Róbert.
Ifjúsági eredmény 5-0 a hazai csapat javára. A KFC ezzel a negyedik helyen zárt az őszi tabellán.
A XV. forduló további eredményei: Kiskőrös – Orgovány 1-1; Kiskunhalas – Bácsalmás 2-2; Solt – Soltvadkert 1-2; Kunszállás – Akasztó 5-1; Harta – Kerekegyháza 4-0; Izsák – Kkfházi HTK 3-1; Tompa – Ladánybene 0-1.
Megyei I. osztály | |||||||
1. | Ladánybene | 15 | 13 | 2 | – | 46-11 | 41 |
2. | Orgovány | 15 | 10 | 4 | 1 | 38-9 | 34 |
3. | Izsák | 15 | 10 | 3 | 2 | 39-15 | 33 |
4. | Soltvadkert | 15 | 9 | 2 | 4 | 23-15 | 29 |
5. | Kiskőrös | 15 | 8 | 5 | 2 | 24-11 | 29 |
6. | Kalocsa | 15 | 7 | 2 | 6 | 24-18 | 23 |
7. | Tompa | 15 | 5 | 5 | 5 | 30-19 | 20 |
8. | Akasztó | 15 | 5 | 4 | 6 | 24-32 | 19 |
9. | Kerekegyháza | 15 | 5 | 4 | 6 | 15-24 | 19 |
10. | Kunszállás | 15 | 5 | 3 | 7 | 26-29 | 18 |
11. | Bácsalmás | 15 | 4 | 3 | 8 | 37-35 | 15 |
12. | Harta | 15 | 3 | 4 | 8 | 21-38 | 13 |
13. | Kiskunfélegyházi HTK | 15 | 3 | 4 | 8 | 14-41 | 13 |
14. | Dusnok | 15 | 3 | 3 | 9 | 12-37 | 12 |
15. | Kiskunhalas | 15 | 2 | 2 | 11 | 16-30 | 8 |
16. | Solt | 15 | 2 | 2 | 11 | 23-48 | 8 |
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
