Utazás a múltban
„Kellett egy ember…”
2010.12.11 10:05 | Cs.L.
A kalocsai „birkózópápa”
Kevés olyan személyisége van Kalocsa sporttörténetének, aki egy-egy sportág fejlődésében olyan meghatározó szerepet töltött be, mint Deák „Dixi” Ferenc, aki a kalocsai labdarúgás, de különösen a birkózás felvirágoztatásában, országos sikerre vitelében, az utánpótlás nevelésében múlhatatlan érdemeket szerzett. Amikor dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke átnyújtotta Török Ferenc polgármesternek a megtisztelő oklevelet arról, hogy Kalocsa „A Birkózás Városa”, kimondatlanul is megemlékezett a nagyszerű sportemberről, mint ahogy ezt tették tanítványai, Fejes László és Bende István, valamint a KSE elnöke, Kőszegi Ferenc is nyilatkozataikban. Deák Ferenc élettörténetét és portréját fia, a „Kisdixi” segítségével rajzoljuk meg, így emlékezve a kalocsai „birkózópápára”. (Az első két részt előző számunkban olvashatták.)
3. Feljutottunk az NB II-be
Most vissza szeretnék kanyarodni a történetnek ahhoz a fejezetéhez, amikor a város történetében először és eleddig egyetlen alkalommal édesapám vezetésével feljutottunk az NB II-be. Az előbb már felsorolt kalocsai birkózók mellé a honvéd sportzászlóalj igazolt birkózókat (Fodor, Kiss, Nyúl) Később Bende Dodival és vidéki versenyzőkkel (Fejes, Furcsa, Kiss – Túrkeve –, Felföldi, Risai) megerősítve. Tíz évig volt II. osztályú csapat, egyszer feljutott az első osztályba is. Ez volt a hőskor. Aki része volt a Guriga-udvaros (ma Ifjúsági Ház), a „Maki” (Makarenkó Művelődési Ház (ma Porcelánfestő), majd a Foktői úti laktanya ebédlőjében megrendezett birkózóőrületnek, az büszke volt a város fiaira.
Az igaz, hogy ehhez kellett egy ember. A mondás szerint egy fecske nem csinál nyarat, apám akkor is csak egy fecske volt, még ha voltak segítői és támogatói. Ilyenek voltak id. Vattai László, id. Elek Tamás, Geri István tanácselnök, dr. Lakatos Lajos KAGE-vezérigazgató, aki az akkori Kinizsi vezetésével sokat hadakozott. Megbélyegezték, hogy a labdarúgás ellensége. Elvitatták tőle a labdarúgás szeretetét, pedig csak annyi támogatást kért az eredmények tükrében, mint a labdarúgás. Meg kell kérdezni Geri Pista bátyámtól, hogy mit kerestek a solti töltésen, amikor apám motorjával a havas úton lecsúsztak a töltésről…
Amikor véget ért a nagy II. osztályú menetelés és megszűnt a Szamuely SE, apám visszatért a KSE-hez. Mint Fejes Laci írja, apám mellett edzősködött. Apám belefáradt, a tűzifa-fűrészelő szakma, a család fenntartása egész embert kívánt. Látta, hogy helyét lelkes, a birkózást szerető ember veszi át, így befejezte az edzői munkát, de a birkózás iránt érzett szeretete a haláláig kitartott. Nem véletlen, hogy birkózói a vállukon vitték koporsóját a sírig.
Kitüntetései közül említésre méltó az Aranyoklevéllel kitüntetett Leventeoktató (1933), Kiváló Nevelő Munkáért (1950), Kalocsa Város Sportdíja (posztumusz) 2003.
S íme, a kalocsai birkózó induló néhány sora:
Mikor a birkózó regiment
kivonul
A virág kivirul és a lány szíve
kigyúl
Mikor a birkózó regiment
sorban áll
Még az öreg Dixi is szalutál.
Ha végigmegy a főutcán egy
birkózógyerek
Megáll ott a forgalom és őt
nézi meg
Odafönn a jóisten is megáll és
nevet
Hisz ő teremtett jókedvében
gyúró gyereket.
Jelentős köze volt munkásságának és a birkózás érdekében végzett munkájának a mai birkózóterem felépítése, ahol a Szamuely SE után dolgozott. Köze volt Hamzók kezdeti eredményeihez is. Ha megtudná a város, hogy mi köze volt a Szakmunkásképző Intézet tornatermének felépítéséhez, arról talán Geri István akkori tanácselnököt kéne megkérdezni – mondta befejezésül „Kis-dixi”, aki számos emléket, dokumentumot őriz a kalocsai birkózóéletről és annak felejthetetlen alakjáról, mindenki Dixi bácsijáról.
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
