Megnyílt a pekingi olimpiai falu
2008.07.28 15:08
Vasárnap a terveknek megfelelően délelőtt érkeztek a tetszetős, sárga kosztümkabátot és fehér szoknyát, valamint az elegáns vörös zakót és fehér nadrágot viselő kínai csapat női és férfi versenyzői az olimpiai falu bejáratához.
Chen Zhili, a falu polgármesternője köszöntötte a csapatot, majd felvonták az ötkarikás, utána a kínai zászlót az olimpiai falu főterén.
A házigazda kínai csapat érkezett elsőként az olimpiai faluba. Ezt az elsőséget a minden eddiginél népesebb, 639 versenyzőt számláló, a szakvezetőkkel együtt 1099 fős csapat a versenyek után kialakult éremtáblázaton is szeretné megőrizni. Mindehhez nagyon jó szereplésre volna szükség, s alaposan növelni kellene az eddigi hat olimpiai szereplésük alkalmával elnyert 112 bajnoki címet.
„A megnyitót az olimpiai televízió helyszíni közvetítésének köszönhetően élveztük. Nagyon látványos volt... S bizony már nagyon számláljuk a napokat, hogy július 31-én csütörtökön a magyar sportolók közül elsőként az úszók is megérkezzenek Pekingbe. A többiek terv szerint követik őket, és augusztus 6-án azután a magyar zászlót is felvonják majd itt az olimpiai faluban.” – mondta Molnár Zoltán a csapat vezetője.
Újság egyébként Molnár Zoltán véleménye szerint az, hogy nincs újság...
„Minden a legnagyobb rendben van, legfeljebb az jelent nehézséget, hogy első napok tiszta levegőjét szmog váltotta fel, ami az egyébként is harminc fok fölötti melegben bizony nem a legkellemesebb. De különben minden a legnagyobb rendben van.
Jellemző, hogy a hagyományos reggeli csapatvezetői értekezletek a korábbi olimpiákkal ellentétben a gyakori hosszúra nyúló panaszáradatot nélkülözve, itt Pekingben nagyon rövid ideig tartanak.”
Ennek a csapatvezetők mellett Vajda László, a BOCOG főtanácsadója is nagyon örül, hiszen jóval kevesebb kérdésre kell csak válaszolnia. Minderről Molnár Zoltán megjegyezte:
„Jó érzés, hogy a résztvevő 204 nemzet csapatvezetőjének szakmai jellegű kérdéseire a kínai olimpián egy fiatal, magyar sportdiplomata válaszol. Büszkék vagyunk egykori nemzetközi titkárunkra.”
A kínai házigazdák pedig arra büszkék, hogy az olimpiai faluba beköltözött külföldi szálláscsinálók eddigi elismerő véleményei megegyeznek a NOB hivatalos álláspontjával, miszerint:
„Az olimpiai faluban beteljesedhetnek az álmok... A győzelmeket baráti körben lehet ünnepelni, s itt lehet az elvesztett illúziók fölött bánkódni. Az olimpiai falu egyébként álomszerű otthona lesz a Pekingben küldő versenyzőknek.
Jobbat elképzelni sem lehet. Az olimpikonok kivételes elhelyezésben, ellátásban részesülnek, ahol békés hangulatban, nyugalmas légkörben, a versenyek izgalmaitól távol pihenhetik ki fáradalmaikat, készülhetnek az újabb küzdelmekre.”
A kínai csapatot követően folyamatosan érkeznek az újabb résztvevők, Rogge elnök is kiválasztotta már lakását, amelyik egy a sok közül. Mérete és berendezése ugyanolyan, mint bármelyik olimpiai versenyző lakásáé. Rogge elnök Salt Lake Cityben lakott először a faluban, majd Athénben és Torinóban is követte ezt a gyakorlatot.
„Rendkívül élvezem, hogy mint versenyző koromban, vagy a belga csapat vezetőjeként ismét közvetlen kapcsolatban lehetek az olimpikonokkal. Velük együtt étkezem, ha időm engedi, a játékteremben, az automatáknál játszom is egy keveset velük.
Az olimpikonokkal való együttlét elnöki tevékenységem csúcspontját jelenti, a legszebb élményeket adja” – mondta az elnök Torino után, és minden bizonnyal véleménye Pekinget követően sem változik.
Az olimpiai falu július 27-i kapunyitásával egy időben életbe lépett a NOB szigorított, a versenyek időszakára vonatkozó dopping ellenes szabályzata, amely az olimpiai időszakára vonatkozik, és augusztus 24-ig tart.
Az Athénban elvégzett 3600 ellenőrző vizsgálattal szemben Pekingben 4500 ellenőrzésre kerül sor. Az általános szabály szerint minden versenyszám első öt helyezettjét és további két kisorsolt sportolót ellenőriznek. Továbbá sor kerülhet versenyek előtti és utáni vizsgálatokra. A 4500 vizsgálat közül 900 vérvétellel kombinált, míg mintegy 800 az EPO-ra terjed ki.
A szabályzat új elemei:
- Az olimpiai résztvevőket naponta több ízben is bárhol, bármikor ellenőrizhetik.
- Amennyiben a versenyző két alkalommal elmulasztja az ellenőrzést, nem tartózkodik az előre két órás bontásban megadott helyen, vagy ha egyszer nem találják, de 18 hónapon belül már kétszer elmulasztotta a mintaadást, az doppingvétségnek számít, büntetést von maga után.
A doppingellenőrzést 41 rendelőben végzik, közülük 34 van Pekingben, de valamennyi versenyszínhelyen adott a lehetőség a mintavételre. A minták értékelését 24, illetve 72 órán belül végzik el.
Forrás:
http://azta.hu/sport-hintes/peking-2008/50-peking-2008/1956-megnyilt-a-pekingi-olimpiai-falu
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
