MEGYEI III. OSZTÁLY

Elkezdődött

2010.08.17 19:47    |    -s-c  

Az utolsó utáni időpontban a szövetség illetékesei végül is helyt adtak a Fajsz kérésének és a Déli csoportból a Nyugati csoportba sorolták, sőt, hogy páros legyen a mezőny, még a Kisszállás gárdáját is ide delegálták. Így 14 csapatos lett a Nyugati (kalocsai) csoport a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban, ahol városunk vonzáskörzetében augusztus 15-én vasárnap ugyancsak megkezdődtek a küzdelmek. Az első forduló párosítása és eredményei a következők: Bátya – Dunapataj 3-0 (2-0); Fajsz – Géderlak 0-6 (0-3); Foktő – Uszód 1-0 (0-0); Dunaegyháza – Ordas 6-0 (2-0); Miske – Öregcsertő 5-1 (2-0); Homokmégy – Kisszállás 1-14 (1-5); Újtelek – Dunaszentbenedek 4-4 (2-1).

 

oregcserto_500
 

 

Az első fordulóban máris több meglepetés született, elég ha a tavaly ezüstérmes Uszód vereségét említjük az előző bajnokságban szerényen teljesítő foktőiek otthonában. A csoportba visszakerült Öregcsertő sem kapott mostanában öt gólt a „megyehármas” bajnokságban, igaz a Miske idén éremért hajt a 14 csapatos mezőnyben. A nyáron megerősödött Géderlak fél tucat gólt lőtt a „megyekettőből” most kieső fajsziak otthonában, ami szintén nem papírforma eredmény, és jelzi, hogy a géderiek a bajnoki címet komolyan gondolják. A Kisszállás első meccsen lőtt 14 találatából nehéz eldönteni, hogy ők a jók, vagy a Homokmégy gyengült ennyire meg. Heteken belül kiderül…

Az augusztus 22-i második forduló párosítása a következő: Öregcsertő – Újtelek; Dunaszentbenedek – Foktő; Uszód – Homokmégy; Ordas – Géderlak; Fajsz – Bátya; Dunapataj – Miske. A Kisszállás – Dunaegyháza találkozót egy nappal korábban 21-én szombaton 17 órakor játsszák.


Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás