Kalocsa a „Birkózás Városa”
2010.11.05 23:09 | Csapai Lajos
Az 1956-os forradalom évfordulóján, október 23-án rendezte meg a Kalocsai Sport Egyesület, Kalocsa önkormányzata, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. és a Vatai család az immár hagyományosnak mondható Vatai László Emlékversenyt, amely országos serdülő kötöttfogású birkózó rangsorverseny is volt. Három szőnyegen zajlott a mindvégig példás gondossággal megrendezett verseny, amelyen 32 egyesület 114 versenyzője lépett szőnyegre.
A verseny rangját emelte, hogy azon részt vett Török Ferenc polgármester és Turi Tibor, a Humánerőforrás Bizottság vezetője, a Fűszerpaprika Zrt. részéről Koncz Gyula vezérigazgató. Teljes vezérkarral képviseltette magár a Magyar Birkózó Szövetség, hiszen eljött az emlékversenyre dr. Hegedűs Csaba elnök, Maróthy István és Lázár János alelnökök és Gáspár Tamás igazgató, a vezető bíró pedig a kalocsai születésű Dixi-tanítvány, Elek Tamás.
Török Ferenc polgármester üdvözlő szavai után Hegedűs Csaba méltatta Vatai László emberi magatartását és birkózói múltját, akit még a szőnyegről ismert, majd méltóképpen megemlékezett a közelmúltban elhunyt Gáspár Ferencről, aki egész életét ennek a gyönyörű sportágnak szentelte. Átadta Török Ferenc polgármesternek a MBSZ díszoklevelét, melyben Kalocsa Városát a „Birkózás Városa” címmel tüntetik ki.

(Fotó: Kalohírek.hu)
Az ünnepi alkalommal Fejes Lászlót, a szakosztály elnökét a Magyar Birkózó Sport Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki, Kőszegi Ferencet pedig a sportág örökös tagjává nyilvánították. A szövetségi elismerések után Kőszegi Ferenc köszönte meg Bende István kiemelkedő versenyzői és edzői tevékenységét.
A versenyt követően megkerestük a kitüntetett sportvezetőket, akik készséggel elevenítették fel életpályájukat, a sikerhez vezető utat. Kitüntetésükhöz gratulálunk.
A ranglétrát végig kell járni
Nem szívesen versenyeztem volna vele egy súlycsoportban: zömök, izmos, erőteljes versenyző volt, úgyhogy joggal súgtak össze mögötte ellenfelei, hogy a legjobb lenne elkerülni a közvetlen találkozást Bende Istvánnal a szőnyegen. Számára a bátyja, Bende Dodi volt a példakép, aki először vitte az edzőterembe, az Iszkra termébe 1953-ban, ahol Deák Dixi bácsi vezényletével gyakoroltak a kalocsai birkózók. De nem ám akárkik: Vatai László, Bali Feri, Romsics Janika, és a többiek gyűrték egymást.
– Serdülő súlycsoportban kezdtem versenyszerűen birkózni, akkori iskolaigazgatóm, Tóth Karcsi bácsi az újságból tudta meg, hogy iskolai eltiltásom ellenére eredményesen szerepeltem egy versenyen. 1963-ban magyar ifjúsági bajnok lettem, később a mexikói olimpiára készültem Tatán Kozma Picivel, Varga Jancsival, Alker Imrével, de a kiutazásom sajnos álom maradt csupán. Katonaidőm alatt részt vettem a hadsereg különböző szintű bajnokságain, rengeteg szép győzelmi élményem fűződik ehhez. A nősülés után 1972-ig birkóztam, de 1970-ben már edzősködni is kezdtem, a kezem alatt olyan tehetségekkel, mint a Romsics gyerekek, vagy Frank Dezső. Visszatekintve a pályafutásomra, azt mondom, hogy a birkózás olyan sportág, ahol a ranglétrát végig kell járni, türelemmel és kitartással lehet eredményeket elérni. Örömmel látom, hogy a mai fiatalok sikerrel viszik tovább a kalocsai birkózás ügyét.
„Frici”, a tiszteletbeli birkózó
Szép oknyomozó munka lenne kideríteni, ugyan ki volt az a jótét lélek, aki Kőszegi Ferencet a karakterisztikus Frici névre keresztelte, de most már mindegy, ő is belenyugodott ebbe a 35 év alatt, amióta a kalocsai sportért dolgozik. A messzi északról, Sárospatakról került ide katonának, aztán a szíve itt tartotta. Egyszer a katonacimborájával, Felföldi Sanyival lement az edzőterembe, ahol a legendás Dixi bácsi szeme előtt küzdöttek a karfiolfülűek, s mire észbekapott, már Elek Tamással küzdött a szőnyegen atléta létére…
– Mint sportvezetőt, engem minden sportág érdekelt, mindet figyelemmel kísértem, de a sikersportok, mint például a birkózás, vagy a foci, nagyobb figyelmet kaptak. A 35 év alatt komoly kapcsolatrendszert sikerült kiépítenem az egyes sportágak mindenkori országos vezetőivel, így rengeteg versenyen nyílt alkalmunk a megmérettetésre, újabb kapcsolatok építésére. Régebben kevesebb csábítás érte a fiatalokat, nem pörgettek kocsikulcsot az ujjukon, nem volt video, meg effélék, így a sport volt az, ahol kiélhették energiáikat, virtusukat, s talán ezért volt az, hogy sikeres évjáratok következtek egymás után, szép sikereket szerezve Kalocsa birkózósportjának. Talán ezért kaptuk most a rangos elismerést, ami mindenkinek szóló elismerés, versenyzőket, szakvezetőket, szponzorokat, a szülőket és a birkózást támogató kalocsai cégeket egyaránt megillet.
„Frici”, azazhogy bocsánat: Kőszegi Ferenc elnök úr egy jó hírrel szolgált a beszélgetés végén: mivel a klub négy versenyzője: Bagó Tibor, Greksa Máté, Daszkel Szabolcs és Hamzók Márk eredményesen szerepel a kadet szabadfogású összecsapásokon, a Magyar Birkózó Szövetség 2011. október 15-én Kalocsán rendezi meg a Kadet Szabadfogású férfi-női országos bajnokságot.
Következő számunkban Fejes Lászlóval, a szakosztály elnökével készült interjút olvashatják, abból az alkalomból, hogy a Magyar Birkózó Szövetség a Magyar Birkózó Sport Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki több évtizeden át kifejtett eredményes munkája elismeréseként.
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

