Felkészülési torna

A Komló vihette haza a trófeát

2010.09.01 21:07    |    Tamás Ferenc  

A döntőben szoros meccsen vesztett a Kalocsa csapata

 

kkc_felkeszul_500

 

A 2010/2011-es bajnokság előtt két héttel felkészülést szolgáló tornát rendezett a Kalocsai Kézilabda Club, ahol a házigazda mieinken kívül a szintén NB I/B-s Komló és Csömör, valamint az NB II-es Kiskőrös lépett küzdőtérre a Városi Sportcsarnok arénájában.

A sorsolás szerint a torna nyitó találkozóját a házigazda Kalocsa és a Kiskőrös játszotta, ahol a Kolics János vezette mieink esélyeshez méltóan hozták a mérkőzést.

 

KKC – Kiskőrös 29-21 (15-9)

50 néző, vezette: Zörgő, Kóbor

Kalocsai KC: Princzes – Béres T., Béres A. 1, Dávidházi 1, Juhász G. 1, Szvétek 4, Juhász P. 5. Csere: Prezenczki (k.), Szabó 3, Balla 3, Romsics 4, Ágoston 6, Csóti 1, Hinkel. Edző: Kolics János.

Hétméteresek: 2/2, illetve 2/1. Kiállítások: 6, illetve 12 perc.

Ezt követte a Komló – Csömör összecsapás, ahol a baranyai alakulat szoros meccsen, de hozta a győzelmet (23-21).

A kiírás szerint a két vesztes már a végső harmadik helyért mérkőzött, ahol a Csömör 29-16-ra legyőzte alacsonyabb osztályú ellenfelét.

A döntőben a Kalocsa azzal a Komlóval mérkőzött, amellyel egy héttel korábban előkészületi találkozót játszott a bányászvárosban, ahol akkor 6 gólos hazai siker született. A Komlóról tudni kell, hogy az NB I/B Nyugati csoportjában éppen csak lemaradt a dobogóról az előző szezonban, ott, ahova a Kalocsa idén nyáron nyert besorolást.

 

Kalocsai KC – Komló 27-29 (10-18)

100 néző, vezette: Kóbor, Zörgő

Kalocsai KC: Prezencz-ki – Béres T. 2, Béres A. 6, Dávidházi 1, Kanalas 2, Juhász G. 3, Juhász P. Csere: Szvétek 5, Romsics 3, Szabó 3, Tóth (k.), Balla 1, Ágoston, Csóti 1. Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 7. p.: 1-3, 15. p.: 5-7, 23. p.: 7-15, 30. p.: 10-18, 39. p.: 14-22, 49. p.: 20-24, 58. p.: 26-28.

Hétméteresek: 4/2, illetve 7/4. Kiállítások: 8, illetve 12 perc.

Az első félidőben a vendégek a beálló helyén sokszor megoldhatatlan feladat elé állították a mieinket, amiből rendre gólokat értek el, miközben mi a túloldalon többször is csak a kapufát találtuk telibe. Így az első játékrész végére nyolc (!) lett közte az állás, miközben Prezenczki több ziccert is hárított a kalocsai kapuban.

A második félidőben feljavult a védekezésünk, a kapusteljesítményünk ugyancsak remek volt Tóth Koppánynak köszönhetően, így kezdtünk egyre jobban felzárkózni. Aztán volt egy olyan tíz percünk, amikor igazán jól pörgött a csapat és a ziccereinket is belőttük, miközben szigorúan védekeztünk, így feljöttünk háromra (21-24). A végén hármas emberelőnyben is játszottunk, de a Komló tartani tudta két gólos előnyét (26-28; 27-29).

MESTERMÉRLEG

Kolics János edző:
– Sajnos a Komlón is jól működő nyitott védekezésünket – az 5:1-et és a 4:2-őt – nem tudtuk alkalmazni, mivel Juhász Peti sérülés miatt kiesett a csapatból, pedig ő ennek a védekezésnek a kulcsembere. Az első félidőben olyan előnyt adtunk egy ilyen kiváló csapatnak, ami megpecsételte a sorsunkat. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy támadásban nagyon lassú és körülményes volt a felállt fal elleni játékunk. Az előző komlói mérkőzéssel szemben tetszett, hogy átlövésben viszonylag erősebbek voltunk önmagunkhoz képest. Védekezésben az első félidőben nem volt az a harciasság, keménység, szikrázóan pattogó, ütköző teljesítmény, mint a második játékrészben, aminek az eredménye abban mutatkozott meg, hogy labdaszerzésekből le is tudtuk rohanni ezt a kiváló csapatot. Igaz, nagy volt az előnyük, amit nagyon nehéz volt ledolgozni, de örülök annak, hogy volt a csapatban tartás és azt a nagy hátrányt, amit az első félidőben elszenvedtünk, azt némileg le tudtuk dolgozni és szorossá tettük a mérkőzés végét.

A rendezők a torna végén a győztes Komlónak átadták a díszes trófeát, de néhány különdíj is kiosztásra került. A torna legjobb kapusa kitüntető címet a komlói Mészáros Csaba érdemelte ki. A gólkirály Paicz Róbert ugyancsak Komló, 14 találattal, míg a torna legjobb játékosa a csömöri Borsodi Péter lett az edzők szavazatai alapján.

 


Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás