MEGYEI III. OSZTÁLY
A vártnál gyengébben teljesített a Géderlak
2010.07.13 21:14 | -s-c
Már az ősszel eldőlt, hogy csak jó középcsapat lesz a Géder

A Géderlak együtteséről sportberkekben köztudott, hogy a „megyeháromban” mindenkori csoportjukban a bajnoki címért, de minimum éremért harcolnak időtlen idők óta. Többször nyertek bajnokságot és nem kívántak élni a feljutás lehetőségével, mert tisztában voltak vele, hogy meddig „nyújtózkodhatnak”, a magasabb osztályhoz ugyanis nem csupán több pénz, de utánpótlás-csapatok is kellenek, ami ugyebár egy ilyen kis községben szinte lehetetlen. Nos, az előzmények – a dobogós helyezések – miatt is várták a csapat körül tevékenykedők, hogy éremért hajtanak majd a 2009/2010-es bajnokságban is, ám már az ősz végére kiderült, hogy ezúttal nem fognak beleszólni a dobogós helyek eldöntésébe. A bajnoki év történéseiről az edzőt, Gyuricza Jánost faggattuk, arra kérve, elevenítse fel csapata szereplését, értékelje a gárda teljesítményét a számok tükrében.
- A nyári felkészülést a rajt előtt jó egy hónappal július 14-én kezdtük meg, a játékoskeretben történt változások a következők voltak. Érkezett: Lázár Kornél és Kovács Dániel (mindketten Harta), Husvéth Ferenc (Dunaszentbenedek), Nagy Zsolt, Görbe Tamás (mindketten Dunaegyháza), Molnár Attila (Uszód). Távoztak: Vajda Tamás (Harta), Tóth Miklós (Fadd). A felkészülés során a fiúk elhitették egymással és a közönségünkkel is, hogy nem lesznek gondok, minden sínen van. Megnyertük a Duna Kupát, tegyük hozzá, jó játékkal, ami további bizakodásra adott okot.
Aztán elindult a bajnokság és mintha egy más csapat lépett volna a pályára. Sok volt az egyénieskedés, a buta fegyelmezetlenség, az egymásra mutogatás, azaz a csapatszellem sem volt az igazi. Sajnálatos sérülések is hátráltattak bennünket, közben beigazolódott, hogy az igazolásaink sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeinket, így a bajnokságunk már ősszel elúszott.
7. Géderlak
15 7 3 5 56-31 24
Rúgott góljaink száma még elfogadható volt, ám a 31 kapott gólt elfogadhatatlanul soknak tartottam, mindez 53 százalékos csapatteljesítménnyel párosult.
A tavaszi szezon előtt a vártnál nagyobb mozgás volt a csapat háza táján. Érkeztek: Dinnyés Tamás, Pergel Miklós (mindketten Dunapataj), Vajda Tamás (Harta), Felföldi István (Dunavecse). Távoztak: Lázár Kornél (Harta), Lázár Norbert (Solt), Nagy Zsolt és Görbe Tamás (Dunaegyháza). Sérülés miatt Molnár Attila, Rakiás Roland, Boros Milán az egész tavaszt kihagyta. A bajnokság második felében azért sikerült előrelépni a csapatszellem terén, akaratban, hozzáállásban egy más Géder volt fenn a pályán, sikerre éhesebb lett a társaság, igaz kellettek ehhez a helyi fiatalok is (Igaz Máté, Herczeg Ákos).
A tavasz során a csapat azért megmutatta mindkét arcát: rossz játékkal vereség Kisszálláson, Dunaszentbenedeken, Dunapatajon, nagyon jó mérkőzéseken pedig győzelem Bácsborsód, Uszód, Dávod és a Miske, azaz az élcsapatok ellen. A tavaszi mérleg a számok tükrében a következő:
7. Géderlak
15 10 – 5 60-16 30
Itt már feleannyi gólt kaptunk mint ősszel, a csapatteljesítmény pedig 14 százalékkal javult, elértük a 67 százalékot.
A géderlaki csapat egész éves teljesítménye így a következőképpen alakult:
7. Géderlak
30 17 3 10 116-47 54
A házi gólkirályunk Németh László lett 25 találattal. A tavasz során a következő játékosok léptek pályára. Pergel Miklós, Dinnyés Tamás, Kutak Zsolt, Kovács Dániel, Igaz Máté, Vajda Zsolt, Csehi Tibor, Felföldi István, Veres Attila, Ács Ariel, Katona Zoltán, Taba Gábor, Halász Géza, Fekete Roland, Vajda Tamás, Németh László, Husvéth Ferenc, Herczeg Ákos, Katona György.
Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak, akiket illet, hogy segítettek bennünket, kitartottak és mellénk álltak a nehezebb időkben is, és támogatták a géderi foci fejlődését, fennmaradását – fejezte be értékelő elemzését Gyuricza János a csapat edzője.
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
