A birkózók Kalocsa legeredményesebb sportolói
Tizennégy érmet hoztak az országos bajnokságokról
2010.02.16 12:38 | Tamás Ferenc

A Kalocsai SE birkózó-szakosztályának utánpótlás korú versenyzői és három szenior birkózója összesen tizennégy érmet, valamint több pontszerző helyezést értek el 2009-ben az országos bajnokságokon. Mielőtt a részletes eredményeket közölnénk, rögtön hozzá kell tenni, hogy ehhez jött még további öt(!) diákolimpiai első hely, egy második, egy harmadik és egy ötödik helyezés, ami így együttesen valóban egyedülálló eredménysor. Az OB-k kiváló eredményei egyébként 71 magyar bajnoki pontot hoztak az egyesület konyhájára, de lássuk, kik is azok, akik ezeket a szép sikereket elérték.
A három országos bajnoki arany közül kettő a veterán OB-n Miskolcon született, ahol Elekes Zoltán a szabadfogásúak 85 kg-os súlycsoportjában diadalmaskodott, ugyanitt testvérbátyja Elekes Endre 76 kg-ban állhatott a dobogó legfelső fokára. Az öregfiúk aztán még további négy érmet szereztek: 85 kg-ban kötöttfogásban Elekes Zoltán bronzérmes, 76 kg-ban Elekes Endre ezüstérmes, míg mindkét fogásnemben 130 kg-ban Barna Zoltán egyaránt bronzérmes. A harmadik országos bajnoki aranyat a diák szabadfogású OB-n Püspökladányban Hamzók Márk érte el, aki az 55 kg-osok népes mezőnyében nem talált legyőzőre.
Nézzük a további három országos bajnoki ezüstérem történetét. A serdülő kötöttfogású OB-n Budapesten Bagó Tibor 72 kg-ban, Greksa Máté pedig 78 kg-ban egyaránt a dobogó második fokára állhatott. Greksa aztán a szabadfogású OB-n szintén a fővárosban begyűjtött még egy ezüstöt a 78 kg-osok fajsúlyos mezőnyében.
Az „országos bronzokon” a következők osztoztak. A női OB-n Dabason a diák korcsoport 36 kg-osok súlycsoportjában Elekes Emese a bajnoki dobogó harmadik fokára állhatott. A már fent említett serdülő kötöttfogású magyar bajnokságon Pesten a BVSC csarnokában 53 kg-ban Daszkel Szabolcs nyakába bronz került az ünnepélyes eredményhirdetéskor, míg a kötöttfogású serdülő OB-n 53 kg-ban szintén harmadik a kalocsai fiú. Ugyanebben a korcsoportban, de szabadfogásban Bagó Tibor 72 kg-ban állhatott a magyar bajnoki dobogó harmadik fokára. A női OB-n Dabason Elekes Erika 57 kg-ban a pontszerző ötödik helyen zárta a versenyt.
És most jöjjenek a diákolimpiai bajnokaink! Ilyen még nem volt Kalocsa város történetében, hogy egy évben, ráadásul egy sportágban, öt aranyérmes hellyel dicsekedjen bárki is. Ők a következők: Hamzók Márk a szabadfogásúak Gyöngyösön megrendezett fináléjában 50 kg-ban szerezte meg az aranyat, ugyanitt Bagó Tibor szintén az első helyen végzett a 72 kg-osok súlycsoportjában. Elekes Emese a diák korcsoport 34 kg-os kategóriájában gyűjtötte be az aranyat, míg Kaposvárott kötöttfogásban a diák I. korcsoportban 50 kg-ban Hamzók Márk, a serdülőknél pedig 47 kg-ban Daszkel Szabolcs nem talált legyőzőre. Az aranyak mellett Bagó 72 kg-ban szerzett egy ezüstérmet is kötöttfogásban a serdülő korosztályban, míg Daszkel szabadfogásban Gyöngyösön a 47 kg-os súlycsoport bronzérmét érdemelte ki, ugyanitt Greksa Máté 72 kg-ban a rangot adó ötödik helyen végzett. A serdülő lányok 52 kg-os súlycsoportjában Elekes Erika még egy VII. hellyel gazdagította a kalocsaiak kivételes eredménylistáját.
Birkózóink az előző év során részt vettek több nemzetközi versenyen – Németországban, a bécsi Ifjúsági Világjátékokon, az erdélyi Korondon -, de közülük négyen – Bagó, Greksa, Hamzók, Daszkel –tagjai a korosztályos válogatott keretnek is, edzőjük Elekes Endre legnagyobb örömére.
Szerencsére az utánpótlás „utánpótlása” is biztosított a klubnál, hiszen idős Elekes Endre kezdő csoportjában több mint húsz fiatal tanulja a sportág fortélyait, de várják még az új jelentkezőket, akik hétfő, szerda és pénteki napokon jelentkezhetnek a városi sportpályán, a szakosztály megújult edzőtermében.
Végezetül a kalocsai birkózók nagy családja ezúton is szeretné megköszönni támogatóik – Fűszerpaprika Zrt., Kalo-Kerámia, Önkormányzat, Stella Söröző, a szülők és még számos, magát megnevezni nem kívánó szponzor segítését, akik nélkül nem lehetett volna ezt a gazdag versenyévadot ilyen eredményesen teljesíteni. De köszönet a Bajai Birkózó Klubnak is, akik egy rend vadonatúj birkózószőnyeget adtak a mieinknek használatra, így a klub ismét tud majd hazai versenyeket rendezni a sportág rajongóinak legnagyobb örömére.
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
