KFC – Paks U19 2-0 (2-0)
A főpróba sikerült, jöhet az előadás
2010.08.11 17:42 | Tamás Ferenc
Vasárnap már a Kiskunhalast fogadja a Kalocsa
Július 13-án kezdte meg a felkészülést az új bajnokságra a Márton Zsolt vezette Kalocsai Futball Club megyei első osztályú gárdája, amely aztán az első hét után sorozatban játszotta edzőmeccseit. Július 21. és augusztus 7. közötti időszakban szerda-szombati ritmusban hét előkészületi találkozót is ledarált a nyáron mondjuk ki meggyengült Kalocsa. Mindezt azért is állíthatjuk, mert a távozók – Vuits, Unyi, Balogh „Totó”, Turcsik, Vinkó, Kalló Péter – pótlására nem érkezett „megyeegyes” szintű felnőtt játékos, talán csak Báló, és a már több mint egy éve sérült Keszthelyi, akit még egyetlenegy meccsen sem tudott tesztelni Márton edző. A csapat egyébként a felkészülés során a „megyekettes” Császártöltés gárdáját kétszer is két vállra fektette, míg az NB III-as Bölcske együttese két nagyarányú győzelmet aratott a mieink ellen. A dusnoki emléktornán aztán többek között Farkas Krisztián emlékezetes három tizenegyes góljával mi ütöttük ki a gyengécske Öcsényt, másnap azonban úgy kaptunk ki a döntőben az alacsonyabb osztályú Szakmártól, hogy több mint félóráig a Kalocsa játszott emberelőnyben. A sorozat zárásaként aztán augusztus 7-én szombaton a Paks U19-es utánpótlás csapata ellen tartotta bajnoki főpróbáját a Márton-alakulat, ahol a labda-biztos, de rutintalan paksi fiatalokat két góllal győzték le Kerekesék.
KFC – Paks U19 2-0 (2-0)
50 néző, vezette: Horváth
Kalocsai FC: Antóni (Sziládi) – Naftz (Frei), Nasz, Gyutai, Mácsai (Terbe) – Farkas K., Balogh V., Báló F., Kerekes – Sára (Kárpi), Tóth A. (Sára). Edző: Márton Zsolt.
A gólok rövid története a következő: a 35. percben egy 20 méteres szabadrúgásból megszereztük a vezetést, Kerekes a szétnyíló sorfal között a bal alsó sarokba tekerte a labdát (1-0). Rá három percre Frei az alapvonalig verekedte magát és visszapasszolt labdáját Tóth András úgy hét méterről higgadtan az alsó sarokba belsőzte (2-0).
A folyamatos összjáték ezúttal is akadozott még a mieinknél, a támadás-befejezéseknél különösen szembetűnő volt játékosaink tanácstalansága. Hiányzik egy karmester a középpályáról, aki eldöntené, hogy mikor kell rohanni, mikor türelmesen keresztbe járatni a labdát, vagy éppen ritmust váltani és megugrásokkal zavart kelteni az ellenfél hátsó soraiban. De nagyon hiányzik egy ízig-vérig gólvágó is, aki akár helyzet nélkül is képes betalálni, akinek minden mozdulatában benne lenne a zavarkeltés. Mindenképpen találnunk kéne egy ilyen befejező csatárt, mert félő, hogy fiataljaink – Sára, Kárpi, Lichtenberger – „vékonyak” lesznek a megyei felnőtt mezőnyben.
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
