Solt – KFC 6-2 (2-1)

Az eddigi legnagyobb vereség a bajnokságban

2010.03.09 14:30    |    Tamás Ferenc  

Pedig a 45. másodpercben már vezetett a Kalocsa

 

kfc_350
Az újak sem tudtak segíteni

 

Ha rikkancsok terjesztenék újságunkat, valószínűleg ezt kiabálnák a megjelenés napján: „Méretes pofonba szaladt bele a KFC!”; Fél tucatot rámolt be a sereghajtó Solt a Kalocsának!”; Nem várt vereség a tavaszi nyitányon!” – és rögtön tegyük hozzá, valamennyi megállapításnak van igazságtartalma, bár a Tóth-társulat nem titkoltan győzni érkezett a Solti-síkság fővárosába. Aztán mint a 90. perc után kiderült, sajnos fájdalmas vereség lett belőle. Mondhatnánk – Kerekes, Unyi, Szabó, Naftz, Vuits hiányát bármelyik csapat megérezné, de az ez sem lehet magyarázat egy ilyen megrázó fiaskóra.

 

Solt – KFC 6-2 (2-1)

150 néző, vezette: Rákosi

 

Kalocsai FC: Szabó – Kalló, Nasz, Mácsai, Turcsik – Sziegl, Farkas K., Balogh T., Frei – Vinkó, Tóth A. (Sára). Edző: Tóth Róbert.

Ifjúsági eredmény 4-0 a Kalocsa javára. Gólszerzők: Ginál 2, Lichtenberger, Gillich.

A bekapott hat gól közül kettőt szinte öngólként hoztak össze a fiúk: az elsőnél Balogh adott ziccerpasszt a solti támadónak, a másodiknál pedig kapusunk betlizett szabályismeretből. Pedig jobban nem is indulhatott volna a mérkőzés, hiszen fél perc után Sziegl már betalált. A félidő során aztán számos ajtó-ablak helyzetet is elpuskáztak a mieink, így hazai előnnyel zárult az első játékrész.

A folytatásban a solti Lázár egy szöglet utáni lepattanót bevágott (3-1), amire Sziegl újabb remek találattal válaszolt (3-2), de utána a negyvenes éveit taposó Fejes kétszer is mattolta védőinket, majd a vége előtt 10 perccel Lázár beállította a 6-2-es vízilabda-eredményt.

Tóth Róbert edző:
– Saját magunkat vertük meg, miközben a góloknál rutinos öregeink statisztáltak a hazaiaknak. Pedig már kedden mondtam a fiúknak a tréningen tapasztaltak után, hogy „aki hét közben firkál, az majd vasárnap sem tud rajzolni”, de úgy látszik nem vettek elég komolyan. Ezt a vereséget nem lehet megmagyarázni, erre a szégyenre nincs semmiféle mentség.

A XVI. forduló további eredményei a következők: Kunszállás – Kerekegyháza 1-2; Tompa – Kiskunfélegyházi HTK 0-2; Kiskőrös – Ladánybene 1-2; Dusnok – Orgovány 0-3; Kiskunhalas – Akasztó 1-0; Izsák – Bácsalmás 4-1; a Soltvadkert – Harta találkozót későbbi időpontra halasztották.


Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás