KFC – Bácsalmás 2-0 (0-0)

Megtört a jég, végre nyert a KFC

2010.09.08 10:27    |    Tamás Ferenc  

Kárpi Rudi góllal és gólpasszal járult a győzelemhez

 

kfc_bacsalmas_490
 

 

 

A kötelező győzelem kényszere alatt futott ki a KFC együttese a pályára a Bácsalmás ellen szeptember 5-én, hiszen három forduló ment már le a bajnokságból és még nem élhette át a győzelem semmihez sem fogható varázslatát a Márton-alakulat. Vereség itthon a Halastól, vereség Solton is, miközben egy aprócska pontot csíptek meg Félegyházán, így az eddig megszerezhető kilenc pont helyett mindössze eggyel szerénykedhettek az augusztus 15-i rajt óta a mieink. Ennek tükrében már érthető a fent említett győzelmi kényszer, a három pont mindenáron való megszerzése.

Az első 30 perc kihagyott kalocsai ziccerei után már akár 3-0-ra is vezethettünk volna, de az is igaz, hogy a mi kapunk előtt is volt egy 11-es gyanús kezezésünk, sőt egy szabályos öngólunkat is elvette a vendégektől Kiss játékvezető. A félidő során ezen kívül egyértelműen a Márton-tanítványok akarata érvényesült, de ekkor még a fiúk képtelenek voltak a kapuba találni.

A szünet utáni folytatásban a frissen beállt Kárpi Rudolfnak köszönhetően olajozottabbá vált a támadójátékunk, az ő jó ütemű passzaiból egyre több helyzetet teremtettünk. És milyen a sors, a várva várt vezetés is fiatal támadónknak volt köszönhető, aki Tóth András jobb oldalról középre küldött beadását mindenkit megelőzve klasszikus csúsztatott fejessel küldte a labdát a hosszú sarokba a 61. percben (1-0). Végre megvolt a hőn áhított vezetés, amely görcsoldó volt játékosnak és szurkolónak egyaránt. Ezek után jó pár szemre tetszetős, alig néhány húzásból álló támadást vezettünk, melyek egyikének végén a 68. percben már
2-0-ra növelte előnyét a Kalocsa. Ezúttal is Kárpi kapott lábra az ellenfél védőharmada előtt, tálcán kínálta a lasztit a mellette futó Frei elé, aki már gólt szerezhetett volna, ám lövését a kapus még Tóth András elé tenyerelte, támadónk pedig a lábak között a hálóba vágta a pettyest (2-0).


KFC – Bácsalmás 2-0
(0-0)

150 néző, vezette: Kiss L.

Kalocsai FC: Antóni – Naftz, Nasz, Gyutai, Mácsai – Balogh V. (Frei), Farkas K., Szabó, Kerekes – Sára (Kárpi), Tóth A. Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény 4-2 a Kalocsa javára.

A IV. forduló további eredményei a következők: Kiskunhalas – Kunszállás 3-1; Kiskőrös – Akasztó 4-1 ; Kerekegyháza – Híd SC 2-0; Bajai LS II. – Harta 4-2; Solt – KHTK 1-2; Izsák – Ladánybene 0-0; Tompa – Soltvadkert 1-4.



Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás