Innentől folytatják NBI-es női röplabdásaink
2010.03.03 15:48 | Tamás Ferenc
Február 14-én zárult az NB I-es női röplabda bajnokság középszakasza, ahol a Kalocsai SE együttese már csupán a végső 13-16. helyek eldöntésében érdekelt. A Kováts Ágnes vezette mieinken kívül a „kieső” csoport tagja még az Újbuda TC, a Palota Böllhoff és a TFSE gárdája, ugyanis a „négyes fogatból” két csapat búcsúzni kényszerül majd az első osztálytól. A bajnokság utolsó felvonása március 13-án indul, ám a kvartettből a Kalocsa és a TFSE csapatainak hátránya oly nagy, hogy a kieső helyekről már nem tudnak előrelépni. A röplabdában ugyanis a győzelemért kettő, de a vereségért is egy pont jár, így a hátralevő mérkőzéseken a mieink már nem tudnak annyi pontot nyerni, illetve az Újbuda és a Palota veszíteni, hogy akárcsak utóbbit is megelőzzék lányaink a tabellán.
A jelenlegi állás szerint a közvetlenül előttünk álló Palotának ugyanis nyolc győzelem mellett csupán négy veresége van, míg a Kalocsának éppen fordított a mérlege. Ráadásul március 13-án pont a Palota Böllhoff otthonában vendégszerepel a KSE, mely találkozó végleg megpecsételheti csapatunk első osztálytól való búcsúját. Igaz, korábban is volt már olyan évad, amikor kieső helyen zártak a lányok, ám akkor az NB II. bajnokai nem kívántak élni a feljutás lehetőségével. Csapatunk jelenlegi helyzetében már csak abban bízhatunk, hogy így lesz ez az idén is…
NB I. | |||||
13. | Újbuda TC | 12 | 11 | 1 | 23 |
14. | Palota Böllhoff | 12 | 8 | 4 | 20 |
15. | Kalocsai SE | 12 | 4 | 8 | 16 |
16. | TFSE | 12 | 1 | 11 | 13 |
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
