Bizakodó a hangulat röplabdázóink háza táján

2010.08.25 12:14    |    T.F.  

Megvan a sorsolás, itt az őszi szezon menetrendje

 

eligazitas_240

 

Kováts Ágnes eligazítást tart a lányoknak

 

Gőzerővel folyik a felkészülés a Kalocsai SE NB I-es női röplabdázóinak háza táján, Kováts Ágnes edző a gyakorlás második hetétől már napi három edzést is vezényel a lányoknak.

A foglalkozásokat az utánpótlás korú fiatalokkal együtt 15-16 fő látogatja rendszeresen, ami mindenképpen bíztató az erőgyűjtés, de az összekovácsolódás szempontjából is. További jó hír a csapat háza tájáról, hogy korábbi játékosaink közül újra tréningezik Dávid Katinka és Szele-Korsós Anikó is. A tavaly még újoncnak számító Vörös Viktória, Szigeti Anna és Gál Fanni is öregebb és rutinosabb lett már egy bajnoki évvel, így ők idén meghatározó játékosai lehetnek a gárdának, a feltörekvő fiatalok Orovicz Ramónával az élen pedig alig várják már, hogy bevetésre kerüljenek egy-egy összecsapáson.

Mint már beszámoltunk róla, a több mint négyszázezer forintos nevezési díjat és a versenyengedélyek költségeit már befizette a szakosztály köszönhetően az önkormányzatnak és a szponzoroknak. Azonban még így is hiányzik félmillió forint a csapatok idei költségvetéséből, amit remélhetőleg összeszednek az őszi szezon végigjátszásához – nyilatkozta Kőszegi Ferenc, egyesületi elnök. Végezetül álljon itt az őszi szezon menetrendje, a bajnokság alapszakaszának sorsolása.

A KSE őszi sorsolása

 

09. 25. Kaposvári NRC – KSE

10. 01. KSE – Veszprémi ESC     16.00

10. 03. Agria RC Eger – KSE

10. 09. KSE – Újbuda TC               16.00

10. 16. Palota-Böllhoff – KSE

10. 30. Szolnoki RK – KSE

11. 06. KSE – Miskolci VSC          11.00

11. 12. KSE – Kaposvári NRC       16.00

11. 14. Veszprémi ESC – KSE

11. 20. KSE – Agria RC Eger         11.00

12. 04. Újbuda TC – KSE

12. 12. KSE – Palota-Böllhoff       11.00

12. 17. KSE – Szolnoki RK            16.00

12. 19. Miskolci VSC – KSE

 

 


Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás