KÉZILABDA
Kolics bizakodó
2010.08.11 17:50 | T.F.
Nem eresztett le nyáron a csapat
Július 26-án hétfőn kezdte meg a felkészülést az új bajnokságra a Kalocsai KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. Az eltelt két hétről Kolics Jánost a gárda vezetőedzőjét faggattuk, arra kérve, hogy értékelje az eddigi munkát.
– Az elmúlt két hétben tulajdonképpen nem kötelező jelleggel szerveztünk egy olyan edzőtábort, ahol az utánpótlás korúak, a férfi felnőtt és a női csapat napi hat edzésalkalommal élhetett, azaz körülbelül 60-70 fő csoportbontásban állandó edzésmunkát végzett. Elsősorban itt az alapozás jellege dominált, de a legnagyobb hangsúlyt mégiscsak a technikára, az állandó technikai képzésre fektettük. Az augusztus 9-el kezdődő héttől már átmegyünk taktikai jellegű munkába is, sőt 10-én kedden hazai edzőmeccsen a Siklós gárdáját fogadjuk, majd csütörtökön Csömörön lépünk pályára. A rákövető héten Komlón vendégszerepelünk, de rendezünk egy hazai négyes tornát is, és magyar kupa mérkőzést is játszunk, úgyhogy egy nagyon tartalmas időszakot fogunk a bajnokságig megélni. Bízom benne, ha ilyen ütemben és ilyen szorgalommal folytatjuk a munkát, akkor annak meglesz már a bajnokság elején az eredménye. Mondhatom mindezt azért is, mert olyan alapokról indultunk, ami megkönnyítette a munkát – az elmúlt bajnoki év edzésmunkájának a „lerakódása”, az állóképesség és izomerő vonatkozásában olyan szinten megmaradt –, amire nagyon könnyű volt most már építeni, így a vártnál sokkal jobb ütemben tudunk haladni. Ezért tehát magammal és a csapatommal szemben is az az elvárás, hogy maradjunk bent – hozzáteszem nem lesz könnyű feladat –, ám remélem, hogy stabil csapatként a hazai mérkőzéseinket feltétlenül hozva sok kellemes percet tudunk majd közönségünknek szerezni. Igaz, kapus poszton Kovács Robi távozásával nagyot gyengültünk, így azonnal kapus után kell néznünk, mert Molnár Márk munkahelyi elfoglaltsága miatt csak részlegesen tudja látogatni az edzéseinket, Lakatos Ádám pedig sajnos egyáltalán nem. A jövő héten a Kecel kapusát próbajátékra hívtam, mivel erre a posztra mindenképpen megoldást kell találnunk.
Sport
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
