Egy sportlövész élettörténete

2011.05.27 10:00    |    Gábor Erika  

Miklós György Kalocsán is csapatot épít

miklos_gyorgy_227A magyar sportlövészet kiváló személyiségének a sportág nagyon sokat köszönhet. Úgy versenyzőként, mint edzőként kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket ért el. Családja mellett nagy szerelme a lövészet, amelyre rátette az életét. Kisnyugdíjasként él városunkban, és – természetesen – bábáskodik a helyi sportlövők mellett. Edzőként olimpiai, világ- és Európa bajnokságokon dobogós helyeken végzett sportlövőket nevelt ki, túlnyomórészt a Budapesti Honvéd égisze alatt. Arról ismerik a sportéletben, hogy ahol elkezd dolgozni, ott igen rövid idő alatt remek eredmények születnek.

76 éves. Élete első (!) kitüntetését kalocsaiként kapta meg munkásságáért. A Magyar Sportért Díjra (miniszteri kitüntetés) Kőszegi Ferenc, a Kalocsai Sport Egyesület elnöke terjesztette fel. Miklós György a pályafutásáról mesél olvasóinknak:

Honnan ered kapcsolata a lövészettel?

– Édesapám a születésem idején Heves megye lövész bajnoka volt, nagyapám meg 83 éves koráig vadászott. Úgyhogy a gének is szerepet játszottak ebben a választásban! Első emlékeim is arról szólnak, hogy fapisztolyokkal hatalmas csatákat vívunk a pajtásaimmal. De volt más élmény is, ami meghatározta az életemet. Középiskolás koromban, úgy 1948-49-ben egyik unokabátyám Pestről hozott nekem egy öreg légpuskát. Az volt nekem az álmok álma. Hány karácsonykor vártam, hogy az lesz a fa alatt! De hát drága volt, apám-anyám tanító volt, nem tellett rá. Na, de amikor végre megvolt, nagyon gyorsan megtanultam vele lőni, állandóan gyakoroltam.

Azután 1953 őszén Pestre kerültem a főiskolára, és heteken belül rábukkantam a lövészekre, akik a pincében gyakoroltak. Gyorsan ott találtam magam a csapatban, mint kiderült, háromtusázók voltak. Hónapokig edzettünk: lövés, sífutás, 10 km-es síkfutás, kemény volt. Három évig versenyeztem, de azután megsérült a térdem, és a futásnak attól fogva befellegzett. Maradt a lövészet. A Honvédnál kezdtem versenyezni – országos, nemzetközi bajnokokat győztem le, hát biztattak erősen, hogy csak eddzek, eddzek. Sajnos lakást nem tudtak adni, én meg nemrég nősültem, így elköltöztünk Nógrádba, ahol a bányászat miatt tehetősebbek voltak a települések.

Nem volt az a világ vége a versenyzői pályafutása szempontjából?

– Megtaláltak engem ott hamarosan, elhívtak Salgótarjánba, aztán két év múlva válogatott lettem. Na, itt is történt egy érdekes eset! Megkértem a lövész szövetséget, meg leveleket írtam több külföldi szövetségnek is, hogy küldjenek nekem szakmai anyagokat a felkészüléshez. Jött egyszer az oroszoktól egy kis könyv, amit elkezdtünk fordítani az orosz nyelvtanár kollégával, és kiderült, hogy az 1964-es olimpiára készülő szovjet válogatott edzéstervét küldték el! Ez volt 1961-ben. Alig hittünk a szemünknek, mikor rájöttünk, máig sem értem, hogy történhetett. Hogy abban mik voltak! Elképesztően kemény program volt: volt benne például kosárra dobás kétszázszor, egy órán át fél lábszárig érő hóban foci, célra tartás 3 kg-os súlyzóval, és a lövészet vég nélkül. Én végigcsináltam, le is írtam a Magyar Honvédelmi Sportszövetség újságjában, hogyan készülök, hát tisztára bolondnak néztek.

Szóval, haladt szépen előre a pályán.

– Higgye el, ahol én elindultam, mindig az élmezőnyben végeztem. Keményen meg kell érte dolgozni, persze, de az ember olyan edzettségre tesz szert ilyen kitartással, ami élete végéig elkíséri.

De ön nemcsak versenyzőként, edzőként is komoly hírnévre tett szert!

– A hatvanas években én voltam az első, aki elkezdett a fiatalokkal foglalkozni, 13-14 éves gyerekeknek oktattam a lövészetet. Aztán rájöttem, hogy a versenyekre készülést 15-16 éves kor előtt nem érdemes elkezdeni – az ennél fiatalabb gyermekeknek nehéz a sportfegyver, természetellenes testtartásra kényszerülnek, azzal csak ártunk a fejlődésüknek. Kevés edző figyel arra, hogy a felkészülésben ne csak az eredményre, hanem a versenyzőre is gondoljon, és az életkorának megfelelően kezelje azt a fiatalt. Az eredmények akkor jönnek gyorsan, ha a megfelelő életkorban kezdik el a versenyzést. Én kidolgoztam egy olyan edzésmódszert, amely mellett a mai napig kiváló eredményeket lehet elérni, erre nagyon büszke vagyok. Nálam ez egyfajta megszállottság, hogy minél több fiatallal ismertessem meg ezt a sportot.

Nem maradt vidéken sokáig, ahogy hallottam.

– Pár év múlva a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára hívtak oktatónak, sportlövész főtanár lettem! Szerettem a munkát, szépen is kerestem, de a családomra nem sok időm maradt. Öt év múlva egy középiskolába kerültem tanítani, majd 1978-ban elfogadtam a Budapesti Honvéd ajánlatát, és sportpisztolyos edző lettem náluk. Szépen szerepeltek a gyerekek minden versenyen, válogatott versenyző is akadt köztük nem is egy. Ezután családi okokból egy általános iskolába mentem el tanítani nyugdíjazásomig, de a lövészet iránti szeretetem nem múlt el, nem is fog soha. Évekig kijártam Ausztriába is oktatni-edzeni, és bárhol voltam, mindig megtaláltam a módját, hogy a lövészettel a kapcsolatom megmaradjon.

2004-ben betöltöttem a hetvenedik évemet, a család meg azt mondta, most már igazán aradjak nyugton, jártam versenyekre éppen eleget. A fiamék ide kerültek Kalocsára a főiskolába 2005 szeptemberében, mi meg utánuk költöztünk Esztergomból. Hiányzott nekem a lövészet mégis nagyon, elkezdtem hát utánanézni, van-e a városban ilyen szakosztály. Nem volt, hát én szépen felderítettem, mit lehetne csinálni. Hiába van három lőtér is, azt mondták, nem lehet használni. Akkor jutott eszembe, hogy meg kellene próbálni a légfegyvert, ahhoz nem kell engedély. Igen ám, de nekem csak egy öreg légpisztolyom meg -puskám volt, azzal meg mit csináljak? Elmentem a Honvédhoz, régi ismerősökhöz, és összeszedtem több fegyvert, ha öregeket is, kezdetnek megteszi, gondoltam. A katolikus óvoda pincéjében indultunk, szépen megegyeztünk az igazgató úrral. Berendezkedtünk, versenyeket is szerveztem, kezdtek összejönni a lövészet iránt érdeklődők. Másfél év után kinőttük a helyet, és a kollégium igazgatójával egyezségre jutottunk, hogy az ő pincéjükben gyakorolhatunk. 2007-ben befogadott minket a Kalocsai Sport Egyesület, ez nagyon nagy segítség volt nekünk, mert az önálló működés igen sokba került volna. Szerveztünk egy versenyt. Eljöttek az osztrák barátaim is, meg Dunapatajról jelentkeztek versenyezni, ezzel indultunk el, mint szakosztály. A gyerekek a diákolimpiákon sikeresen szerepeltek, aztán a hír hozza az érdeklődőket hozzánk. A vezetést átadtam Ferenczi Lászlónak, mondtam, hogy öreg vagyok én már ehhez, de azért segítem őket, ahogy csak tudom. Kéne nagyon egy kis lőtér, ahol a robbanós fegyverekkel edzhetünk, de ezért Bajára kell lejárnunk, mert ilyen Kalocsán nincs. De azért nincs ám baj, nem fizetünk mi ott semmit, mert két versenyzőjük felkészítésébe besegítek, aztán mindketten jól járunk. Van ám ilyen máskor is! Amikor versenyt szervezünk, járom a vállalkozókat, intézményeket, aztán „összekoldulom” a szükséges dolgokat. Hiába, pénzünk nincs, valahogy mégis működni kell!

Íme, Gyuri bácsi, amint „pihen”. Adja az ég, hogy még sokáig lehessen ilyen aktív, hogy még több fiatalnak adhassa át a sport, a lövészet szeretetét.


Sport

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Kalocsán a Bács Megyei Kupa!

 Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...

A Dusnok biztosan őrzi második helyét

Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...

Kevésen múlott

CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...

Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna

Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...

Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC

 Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8)   Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...

Nagyszerű győzelem a szezonzárón

  Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...

Tóparti futóparti

A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...

Bagó Tibi sikere

Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...

Már biztos bajnok a Géderlak

A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...

A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába

A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...

Magabiztos győzelem

Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...

Ezüstérem Szegedről

Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...

Legyőztük a Sugovica-partiakat

 Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...

Bronzcsata 2. – megvan az érem!

Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....

Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége

Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...

2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság

Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...

A tavaszi forduló eddigi eredményei

A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....

Öten a dobogón

Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...

Nógrád Nagydíj

Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...

Dicséretes játék Bácsalmáson

PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...

Győzedelmes bronzcsata – 1. rész

 Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....

Fekete lap a krónikában

 Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...

Kellemes meglepetés Izsákon

Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...

Bravúros mérkőzés a listavezető ellen

Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...

Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát

  Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....

Országos Rövidpályás Vidékbajnokság

Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...

Országos 12. hely a szertorna döntőjében

Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...

Két meccsen húsz gól született

  Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Szakmár továbbra is harcban a dobogóért

Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...

Győzelemmel zárták a bajnokságot

  Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...

Tapolca kipipálva

Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...

11 volt közte

Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...

Alaposan visszavágtunk az Izzónak

 Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...

Győzelem Ajkán

Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...

XIII. Szakmár Kupa sakkverseny

Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...

Húsvéti meglepetések, változatos eredmények

Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...

A Géderlak nyerte a rangadót

A Dunapataj már a 4. helyen áll  Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Ranglistaverseny

Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...

Kiemelkedő eredmény az országos döntőben

Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...

Bíztató tanulóév

A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...

Legyőztük a Balatont!

A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...

Meglepetés Bátyán

 Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj  Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...

Kertvárosi bronzérem

Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...

Csak a Hajós szenvedett vereséget

Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...

Győzelemmel kezdődött a rájátszás

Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...

Remekeltek a diákolimpián

Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...

Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok

Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...

Viharos hétvége a 13. fordulóban

Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...

A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe

Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...

Alacsony színvonalú meccsen peches vereség

Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...

Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben

Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...

Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben

Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...

Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD

Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...

Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz

Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...

Hibátlan volt a serdülők vasárnapja

A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...

Közel volt a győzelem

Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás