Véget ért a Szelidi-tó Strandröplabda Bajnokság

Újra Alapra került a bajnoki cím

2011.08.25 17:28    |    (SM)  

Az elmúlt hétvégén nagyszerű időben került sor a Szelidi-tó Strandröplabda Bajnokság ötödik, egyben utolsó fordulójára. A stílszerűen Szezonzáró Kupának elnevezett tornán 13 csapat gyűlt össze, hogy eldöntse, ki a legjobb ezen a napon. Ha azt nézzük, hogy a csapatok honnan jöttek erre a versenyre, akkor talán az idei verseny egyik legszínesebb összeállítását láthattuk, hiszen a szokásos Fejér megyei Alaptól kezdve, jöttek Tolnáról, Orgoványról, Homokmégyről, Miskéről és Kecskemétről is, de a kalocsai törzsjátékosok mellett ezúttal két dunapataji csapat is játékra jelentkezett, valamint a svéd Pornostars csapata is.

 

szelid_gyoztesek_440

 

Három csoportban (4-4-5 csapat) kezdődtek meg a küzdelmek. Ezúttal a kiemelt és általában a végső győzelemre is mindig esélyes Whiskey fogott ki rossz csoportot, hiszen a gyorslábú focistákból álló Madarak, a kalocsai röplabdás trió, a Nus-Nus és a Szeliden újonc, ám Domboriban és más strandröplabda versenyeken megforduló, nagy rutinnal bíró Tolnai legények nevű duó is legyőzte őket, így csak a 4. helyen végeztek az ötcsapatos „B” csoportban.

A korábban ezüst és bronzérmes Stipistopi két nagyon szoros mérkőzésen is kikapott a „C” csoportban, most nem tudták gyarapítani éremgyűjteményüket. Talán az „A” csoport mezőnye volt a legsimább, bár ott is volt, amikor a 15 pontra menő szettet a GabiGabi csak 19-17-re bírta megnyerni. A keresztjátékból a Funny, a Tolnai legények és a Pornostars jutott a háromba és ezzel mindjárt a dobogóra is, míg a Nus-Nus, Transatlantic és a Gabi-Gabi a 4-6. helyekért küzdöttek tovább.

A dobogós csapatok körmérkőzésén a remek atlétikus képességeket mutató Por-nostars hiába küzdött nagyszerűen, de kétszer is alulmaradt, így ők egy „Szelidi-tó 2011” feliratú bronzéremmel a bőröndjükben repültek haza Svédországba.

A Funny és a Tolnai legények ütközetén a torna két legjobb csapata küzdött az aranyéremért. Mindkét csapat technikailag képzett és rutinos játékosokból állt, így igazán kiélezett mérkőzést és bravúros megoldásokat láthattak a szurkolók. Ami a Tolnai legények javára döntött, az talán a kimondottan strandröplabdában szerzett nagyobb rutin, remek meglátások, teremröplabdában ritkábban látható megoldások alkalmazása és a szemmel látható maximális összeszokottság. Első szelidi versenyükről mindjárt aranyéremmel térhettek haza.

A versennyel kapcsolatban mindenféleképpen említésre méltó, hogy a Tolnai legényekkel jött, igaz sérülése miatt csak baráti szurkolóként, a teremben és strandon is egyaránt többszörös magyar bajnok, a hazai röplabdázás talán egyik legjobbja, Tóth Gábor (alias Titó).

Mivel a Szezonzáró Kupa az utolsó forduló volt a Szelidi-tó Strandröplabda Bajnokságban, így a nap végén összetett eredményt is hirdettek. A Szittyótér Kupa után szinte már biztossá vált, hogy mindenkinek a legjobb négy versenyét számolva az alapi Whiskey csapatából Csőgör Éva (ő ezen a napon nem volt itt), Mo-hácsi András és Kovács István (alsó képünkön) lehetnek a bajnokok. Mivel ők ezen a napon – még ha az elmúlt három év leggyengébb eredményét is produkálták –, a két tornagyőzelemmel (Szelidi Nyár és Szittyótér Kupa) és egy ezüstéremmel (Víghorgász Kupa) szerzett 28 pontjuk mellé még 3 pontot is szereztek, így összesen 31 ponttal ők lettek a bajnokok.

A Szezonzáró Kupa végeredménye: 1. Tolnai legények (Bachus László, Herczig Gábor); 2. Funny (Czár Barbara, Panyi Lilla, Perjési Balázs); 3. Pornostars; 4. Transatlantic; 5. Nus-Nus; 6. GabiGabi; 7. Whiskey; 8. Stipistopi; 9. Triászok.


Sport

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Kalocsán a Bács Megyei Kupa!

 Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...

A Dusnok biztosan őrzi második helyét

Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...

Kevésen múlott

CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...

Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna

Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...

Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC

 Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8)   Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...

Nagyszerű győzelem a szezonzárón

  Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...

Tóparti futóparti

A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...

Bagó Tibi sikere

Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...

Már biztos bajnok a Géderlak

A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...

A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába

A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...

Magabiztos győzelem

Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...

Ezüstérem Szegedről

Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...

Legyőztük a Sugovica-partiakat

 Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...

Bronzcsata 2. – megvan az érem!

Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....

Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége

Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...

2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság

Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...

A tavaszi forduló eddigi eredményei

A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....

Öten a dobogón

Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...

Nógrád Nagydíj

Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...

Dicséretes játék Bácsalmáson

PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...

Győzedelmes bronzcsata – 1. rész

 Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....

Fekete lap a krónikában

 Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...

Kellemes meglepetés Izsákon

Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...

Bravúros mérkőzés a listavezető ellen

Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...

Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát

  Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....

Országos Rövidpályás Vidékbajnokság

Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...

Országos 12. hely a szertorna döntőjében

Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...

Két meccsen húsz gól született

  Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Szakmár továbbra is harcban a dobogóért

Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...

Győzelemmel zárták a bajnokságot

  Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...

Tapolca kipipálva

Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...

11 volt közte

Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...

Alaposan visszavágtunk az Izzónak

 Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...

Győzelem Ajkán

Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...

XIII. Szakmár Kupa sakkverseny

Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...

Húsvéti meglepetések, változatos eredmények

Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...

A Géderlak nyerte a rangadót

A Dunapataj már a 4. helyen áll  Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Ranglistaverseny

Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...

Kiemelkedő eredmény az országos döntőben

Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...

Bíztató tanulóév

A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...

Legyőztük a Balatont!

A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...

Meglepetés Bátyán

 Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj  Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...

Kertvárosi bronzérem

Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...

Csak a Hajós szenvedett vereséget

Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...

Győzelemmel kezdődött a rájátszás

Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...

Remekeltek a diákolimpián

Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...

Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok

Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...

Viharos hétvége a 13. fordulóban

Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...

A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe

Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...

Alacsony színvonalú meccsen peches vereség

Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...

Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben

Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...

Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben

Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...

Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD

Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...

Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz

Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...

Hibátlan volt a serdülők vasárnapja

A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...

Közel volt a győzelem

Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás