Téli Kupa

A döntők következnek

2011.02.21 15:23   

 

kabuka_500
A Kabuka egy korábbi képen 

 

A 2010-2011-es Téli Kupa alapszakasza az amatőrcsapatok számára is véget ért a szombat-vasárnapi záró fordulóval. A „C” csoportban a Zöld Elefánt csak a Svebo-KaloHírek elleni eredményének köszönheti, hogy a 3. helyről nem az 5.-re került, mivel a hetedik hellyel elégedetlen Mertházától kikapott a végső csatában. Az „A” csoport hasonló vesztese lett a Bátyai Öregfiúk, akik nem is a Horgászbazártól elszenvedett vereség miatt cseréltek helyet a Europairventur-rel, még csak nem is annak győzelme miatt (mindkét mérkőzés 6-2 lett!), hanem az egymás elleni eredményük döntött a 3.-5. helyek cseréjéről. Pech az egyiknek, öröm a másiknak. E csoport sajnálatos híre, hogy a Fekete Horgony-Hangulat Büfé csapata nem jelent meg a mérkőzésen, a hárompontos és gólos győzelem így a Híd Coop Zrt-é lett, igaz, ha megjelennek, legfeljebb nagyobb arányú győzelemmel zár a listavezető. Pedig nem olyan rossz csapat a Fekete Horgony, ha játszottak volna, a Hangulat is jobb lehetett volna!

A „B” csoportot toronymagasan nyerő Kabuka a sereghajtó Műszakit porolta el, de – falusiasan mondva – istenesen. Mivel a gyengébb csapat egy fővel hiányosan állt ki (ám, becsületükre legyen mondva, kiálltak), az éllovas is egy emberrel kisebb létszámban vette fel a harcot, amelynek végén negyed-száz gól különbséggel győzött(!), azért a becsületgól nem maradt el.

Eredmények: Amatőr „A” csoport: Másnap – Benzin Bár: 7-4; Horgászbazár – Bátyai Öregfiúk: 6-2; Hajósi Takarék – Brazilok: 11-1; Europairventure – Jampik FC.: 6-2; Fekete Horgony-Hangulat Büfé – Híd Coop Zrt.: 0-3.

Amatőr „B” csoport: Angyalok – Haverok: 4-3; Old – Nekünk 8: 5-3; Kápolna Söröző – Agrokémia: 4-4; Old - Fűszer FC Fajsz: 4-3; Fűszer FC Fajsz – Zsodo-Car: 0-4; Kabuka – Műszaki: 26-1.

Amatőr „C” csoport: Kőrös-Blank-ENNEDUE – Malteros-Kürtös FC.: 12-3; Under Grund – Pedagógus: 3-5; Svebo-KaloHírek.hu – Ifjak FC.: 6-2; Mertháza – Zöld Elefánt: 2-0.

Szeniorok: Pedagógus – Kertváros: 4-2; Nyugdíjas Pedagógus – Homokmégyi „Öreg Bikák”: 2-8; Kalo-Transport – Pyramus KFT.: 5-3.

Következnek szombaton és vasárnap a nyolcaddöntők és a Szenior Liga hátralévő két fordulója, délelőtt Utánpótlás torna.

Az Amatőr Liga rájátszás és a szeniorok hétvégi meccsei:

2011. február 26. szombat:

13.00 – Sz – Kalo-Transport – Pedagógus

14.00 – Sz – Nyugdíjas Pedagógus – Pyramus KFT

15.00 – A – Híd-Coop Zrt. – Svebo-Kalohírek.hu

16.00 – Sz – Homokmégyi „Öreg Bikák” – Kertváros

17.00 – B – Zöld Elefánt – Zsodo-Car

18.00 – C – Old – Europairventure

19.00 – F – Bátyai Öregfiúk – Reptér Söröző

 

2011. február 27. vasárnap:

12.00 – Sz – Homokmégyi „Öreg Bikák” – Kalo-Transport

13.00 – Sz – Pyramus KFT – Pedagógus

14.00 – Sz – Nyugdíjas Pedagógus – Kertváros

15.00 – E – Horgászbazár – Fűszer FC. Fajsz

16.00 – D – Agrokémia – Pedagógus

17.00 – G – Másnap – Kőrös-Blank-ENNEDUE

18.00 – H – Benzin Bár – Kabuka

 

 

Amatőr „A” csoport

1.

Híd-Coop Zrt.

9

8

1

62-9

25

2.

Horgászbazár

9

8

1

88-29

24

3.*

Europairventure

9

5

2

2

33-27

17

4.*

Másnap

9

5

2

2

58-25

17

5.*

Bátyai Öregfiúk

9

5

2

2

37-17

17

6.

Benzin Bár

9

4

1

4

55-39

13

7.

Fekete Horgony-Hangulat Büfé

9

2

7

25-56

6

8.

Jampik FC

9

2

7

26-64

6

9.

Hajósi Takarék

9

2

7

35-49

6

10.

Brazilok

9

9

15-119

0

* Egymás elleni eredmény döntött!

 

Amatőr „B” csoport

1.

Kabuka

9

9

101-17

27

2.

Zsodo-Car

9

7

2

59-25

21

3.

Old

9

6

2

1

49-28

20

4.

Fűszer FC Fajsz

9

5

1

3

52-26

16

5.

Agrokémia

9

3

4

2

36-20

13

6.

Kápolna Söröző

9

3

1

5

39-35

10

7.

Haverok

9

3

1

5

26-51

10

8.

Angyalok

9

2

1

6

32-55

7

9.

Nekünk 8

9

2

7

33-70

6

10.

Műszaki

9

9

17-117

0

 

Amatőr „C” csoport

1.

Pedagógus

9

8

1

57-21

24

2.

Reptér Söröző

9

7

1

1

60-24

22

3.

Kőrös-Blank ENNEDUE

9

5

2

2

46-23

17

4.*

Zöld Elefánt

9

5

1

3

30-26

16

5.*

Svebo-Kalohírek.hu

9

5

1

3

32-28

16

6.

Mertháza

9

4

5

29-37

12

7.

Ifjak FC

9

3

1

5

43-56

10

8.

Under-Grund

9

3

6

20-42

9

9.

Malteros-Kürtős FC

9

1

8

27-57

3

10.

B-Téker

9

1

8

22-52

3

*Egymás elleni eredmény döntött!

 

Szeniorok

1.

Kalo-Transport

8

7

1

50-24

21

2.

Pedagógus

8

6

2

41-18

18

3.

Kertváros

8

4

4

36-22

12

4.

Homokmégyi ÖB.

8

4

4

32-32

12

5.

Pyramus Kft.

8

3

5

25-30

9

6.

Ny. Pedagógus

8

8

20-78

0

 


Sport

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Kalocsán a Bács Megyei Kupa!

 Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...

A Dusnok biztosan őrzi második helyét

Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...

Kevésen múlott

CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...

Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna

Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...

Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC

 Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8)   Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...

Nagyszerű győzelem a szezonzárón

  Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...

Tóparti futóparti

A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...

Bagó Tibi sikere

Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...

Már biztos bajnok a Géderlak

A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...

A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába

A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...

Magabiztos győzelem

Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...

Ezüstérem Szegedről

Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...

Legyőztük a Sugovica-partiakat

 Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...

Bronzcsata 2. – megvan az érem!

Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....

Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége

Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...

2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság

Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...

A tavaszi forduló eddigi eredményei

A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....

Öten a dobogón

Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...

Nógrád Nagydíj

Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...

Dicséretes játék Bácsalmáson

PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...

Győzedelmes bronzcsata – 1. rész

 Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....

Fekete lap a krónikában

 Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...

Kellemes meglepetés Izsákon

Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...

Bravúros mérkőzés a listavezető ellen

Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...

Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát

  Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....

Országos Rövidpályás Vidékbajnokság

Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...

Országos 12. hely a szertorna döntőjében

Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...

Két meccsen húsz gól született

  Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Szakmár továbbra is harcban a dobogóért

Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...

Győzelemmel zárták a bajnokságot

  Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...

Tapolca kipipálva

Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...

11 volt közte

Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...

Alaposan visszavágtunk az Izzónak

 Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...

Győzelem Ajkán

Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...

XIII. Szakmár Kupa sakkverseny

Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...

Húsvéti meglepetések, változatos eredmények

Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...

A Géderlak nyerte a rangadót

A Dunapataj már a 4. helyen áll  Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Ranglistaverseny

Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...

Kiemelkedő eredmény az országos döntőben

Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...

Bíztató tanulóév

A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...

Legyőztük a Balatont!

A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...

Meglepetés Bátyán

 Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj  Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...

Kertvárosi bronzérem

Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...

Csak a Hajós szenvedett vereséget

Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...

Győzelemmel kezdődött a rájátszás

Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...

Remekeltek a diákolimpián

Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...

Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok

Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...

Viharos hétvége a 13. fordulóban

Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...

A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe

Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...

Alacsony színvonalú meccsen peches vereség

Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...

Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben

Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...

Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben

Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...

Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD

Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...

Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz

Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...

Hibátlan volt a serdülők vasárnapja

A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...

Közel volt a győzelem

Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás