Torna
Öcsi Bácsi Kupa
2012.01.23 22:28
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa tornaversenyre. A rendezvényt közösen szervezte a Kalocsai SE, a Kalocsai Polgármesteri Hivatal Humán Irodája, az Öregcsertői Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Tornaszövetség.
Az Öregcsertői Általános Iskolából az 1990-es évek közepén indult megyei szintű rendezvény (innen az elnevezés) nagy népszerűségnek örvend. A Kalocsai SE utánpótlását jelentő óvodásokkal több mint 200 ifjú tornász lépett a szerekhez.

A megye legismertebb bázisairól jöttek csapatok, mint Kiskunhalas, Bácsalmás, Izsák, Kecskemét (Széchenyi Ált. Isk., Hunyadi János Ált. Isk.). Az idén becsatlakozott Baja is két iskolával, az Eötvös József Főiskola Gyakorló Ált. Isk. és a Sugovica AMK révén. Tavaly megszerették versenyünket a Fejér megyei baracsi lányok, eljöttek idén is.
Körzetünk csapata és legsikeresebb tornászai a következő eredményeket érték el:
Összetett csapatverseny:
1. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. KSE-Szakmár „A” csapata 198,35 pont. Farkas Richárd, Kacsora Gábor, Kacsora Hunor, Papp Anikó, Török Viktória, Sándor Rebeka, Wollár József, Wollár Ákos, Szőke Helga, Szőke Gréta.
3. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. KSE-Szakmár „B” csapata 180,1 pont. Pécsi Gyöngyi, Markus Ildikó, Dóra Alexandra, Solymosi Lilla, Marosvári Ármin, Máté Árpád Benedek, Wollár Máté, Pécsi Gergely, Sárdi Rafaella, Szappanos Alexandra, Stefán Alexander, Jakab Nándor.
„A” kategória:
I-II korcsoport lányok:
1. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) „A” csapata 53,95 pont. Nyárádi Vivien, Vancsik Vivien Fanni, Sima Petra.
2. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. Kalocsa 53,5 pont. Vida Janka, Gubányi Gitta, Farkas Luca.
3. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) „B” cs. 50,65 p. Ferencz Panna, Tóth Alexa és vendégként Szabó Zsófia, Sütő Panna.
Egyéni összetettben: 1. Nyárádi Vivien 27,2 p., 2. Vida Janka 27,05 p., 3. Vancsik Vivien Fanni 26,55 p.
III-IV. korcsoportos lányok:
1. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) „A” csapata 55,4 pont. Dicsa Barbara, Sima Leila, Dicsa Dorina.
2. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) „B” csapata 51,1 pont. Greksa Hanna, Rideg Panna, Kehrer Nóra.
3. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (Deák Nóra) csapata 44,9 pont. Fábián Emőke, Mácsai Dóra.
Egyéniben: 1. Fábián Emőke 28,3 p., 2. Dicsa Barbara 28,0 p., 3. Sima Leila 27,3 p
I-II. korcsoportos fiúk:
2. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (Deák Nóra) csapata 53,1 pont. Merényi Dániel, Princz Barnabás, Diák-K. Dominik.
4. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) csapata 50,25 p.
5. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. csapata 45,75 p.
Egyéniben: 3. h.: Merényi Dániel 26,9 p.
III-IV. korcsoportos fiúk:
2. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. Kalocsa 56,2 p. Dávid Sándor, Matos Balázs, Matos Tamás.
4. h.: Kalocsa és Térsége Ált. Isk. (KSE) csapata 53,9 p.
Egyéni összetettben:
1. h. Dávid Sándor, aki 28,35 pontjával az egész, 197 fős mezőny legjobb eredményét érte el.
„B” kategória:
Ebben a hagyományos kategóriában most csak az I-II. korcsoportos lányok között indítottunk csapatot. Eredmények: 14. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. „C” csapata 43,9 p.; 16. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. „A” csapata 43,0 p.; 17. h.: Nagyasszonyunk Kat. Int. „B” csapata 37,0 p.
Deák Nóra nevével jelöltük az általa felkészített csapatokat. A többi csapat felkészítője a KSE edzőcsoportja: Botos János, Cziczóné Vörös Edit, Csóti Sándor, Simáné Hodován Éva. Együttműködött velünk felkészítőként is Romsics László, míg a szervező munkában Lakatos István, Balogh Tamás és Kapitány Richárd testnevelők segítettek.
A verseny végén a pontozóknak az öregcsertői önkormányzat képviselője, Feketéné Hídvégi Erzsébet, a versenyzőknek a tornaszakosztály vezetője, Botos Jánosné adott át ajándékcsomagot.
Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok ismét jó hírét vitték városunknak.
Sport
Február első hétvégéjén rendezték meg a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában a farsangi...
Teremversenyt rendeztek az íjászok
Február 11-én került sor a foktői Éjsólyom Íjász Szakosztály idei első saját rendezésű versenyére.
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Kalocsai K.E. – Nagykőrösi Sólymok 20:67 (4:14, 8:10, 6:16, 2:27)Kalocsai K.E. –...
Ezüstérmet nyertek a Méhecskék
A Méhecskék SE az elmúlt hétvégén ötödik alkalommal adózott Judák István kalocsai futballbarát...
Diákolimpia Városkörzeti Döntő
Február 9-én, ebben az évben már harmadszor adott otthont a Nagyasszonyunk Katolikus Általános...
Jó eredmények születtek Székesfehérváron
Székesfehérváron rendezték az év első úszóversenyét január 29-én, amelyen a Kalocsai Úszó Egyesület...
Biztosan lépett tovább a Kossuth
Ahogy már lapunk hasábjain beszámoltunk róla, a röplabdás lányoknál a VI. korcsoportban a kalocsai...
Az elmúlt hétvégén a női röplabdások az NBII. Nyugati csoportja oda-vissza-vágóinak utolsó...
Szombaton Csepelen rendezték meg az idei év első felnőtt szabadfogású válogatott versenyét. A...
Kalocsa az Alapfokú Megyei Döntő élmezőnyében
A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény ugyanolyan vendégszeretettel fogadta a megye csapatait január...
Kalocsai KE –Nagykőrösi Sólymok 61:73 (9:13; 15:20; 21:20; 16:20)Kalocsai KE: Katus Zoltán 6,...
A Kalocsai Kosárlabda Egyesület 5-8. osztályos fiúk és lányok, valamint középiskolás lányok...
Az elmúlt hétvégén befejeződött Géderlakon a téli teremlabdarúgó bajnokság. A XIX. „Géder...
Tavaszra a dobogó a cél Akasztón
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
2012. január 25-én a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény adott vendégszerető otthont az év első...
A Gézengúz UKC U11-es fiú csapata az elmúlt vasárnap Kecskeméten vívta az Erima gyermekbajnokság...
I. Fajsz Kupa sakkverseny 2012.
Szombaton rendezte meg a Logikusakk Egyesület (Kalocsa) sakk szakosztálya, a Polgármesteri Hivatal...
Magabiztos győzelem Tiszakécskén
Kalocsai K.E.: András Norbert 4, Juhász Ármin 13/3, Katus Zoltán 7, Schmidt Rajmund 11/3, Vörös...
Véget ért a 2011–12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati...
Kalocsai SE – Közgáz SC DSK 3:0 (17; 8; 24)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 16 pont, Jánosi...
Dunapataji győzelem az öregfiúk tornáján
Az elmúlt hétvégén (január utolsó hétvégéjén) immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Géderlaki...
Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak
Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...
Jó őszi szezont zárt a Dunapataj
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Idei első meccsén veszített a Kalocsa
Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...
ATOM100 néven új futósorozat indul
ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...
Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...
Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Nagyszerű évet zártak az evezősök
A Kalocsai SE az elmúlt évben a versenyeken szerzett pontszámokat tekintve fennállása egyik legjobb...
December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...
Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya
Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...
Folytatódik a serdülőbajnokság
A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...
A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...
Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe
December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...
Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....
Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon
Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...
Felemás érzésekkel zárt a Hajós
A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...
Márpedig futunk szilveszterkor
Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...
Fennállásuk legeredményesebb évét zárták
A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...
A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát
1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Bronzérem Bajáról és Budapestről
Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...
Uszódon a csapategység a siker titka
Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...
Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek
Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...
Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét
December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...
