XVI. Öcsi-Bácsi Kupa
A torna sportág méltó ünnepe volt
2011.01.05 22:18
A viadalon 170 ifjú tornász vetélkedett egymással

December 17-én immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg Kalocsa városa az öregcsertői általános iskola kezdeményezésével indult megyei szintű tornaversenyét, az Öcsi-Bácsi Kupát. A csertőiek mind a mai napig támogató-szervezői az eseménynek a kalocsai sportfelügyelőség, a Kalocsai SE és a megyei torna szövetség mellett.
Nos, ebben a másfél évtizedes hagyományokkal rendelkező nemes versengésben a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény először lehetett házigazdája a megyei diákolimpiára készülő sportolók népes táborának. A résztvevők a szívélyes fogadtatást megtapasztalva úgy nyilatkoztak a verseny után, hogy remélhetőleg nem utoljára tornázhattak az iskola impozáns csarnokában.

Az 1995-ös első csertői verseny óta lényegében semmit nem változott a rendezők célkitűzése a viadal céljának lényege mindig is a sportág népszerűsítése és megszerettetése volt, azaz minél szélesebb „alkotói” tábort toborozni ennek a csodálatos sportágnak. Ennek kézzelfogható eredménye, hogy ezúttal is ellátogattak hozzánk a megye legjelentősebb tornász hagyományokkal rendelkező intézményei Kiskunhalasról, Kecskemétről, Bácsalmásról, Izsákról, sőt a megyén kívülről is érkeztek vendégek, mint például a Fejér megyei baracsi lányok, akik rendszeres résztvevői a diákolimpiai döntőknek. De ami a legfontosabb, körzetünkből szinte minden tanuló indulhatott, aki számításba jöhet a legjobb csapatok összeállításánál. Mindezért hálás köszönet jár az iskolák vezetésének, pedagógus kollektíváinak, akik elősegítették a fiatalok részvételét a rendezvényektől egyébként is zsúfolt decemberi hajrában.
A fentieket igazolja, hogy összesen 170 ifjú tornász lépett a szerekhez, ahol három fős csapatok mutattak be előírt gyakorlatokat, melyek közül szerenként a két legjobb eredmény számított a csapat értékelésbe. A fiúk talajon, gyűrűn és szekrényugrásban versenyeztek, a lányoknál gyűrű helyett gerenda volt. Városkörzetünk rendező házigazdái ezúttal is méltó kereteket biztosítottak az egynapos, de a maga nemében nagyszabású versenynek, ahol a következő eredmények születtek.
Az összetett csapatverseny, amely áll az iskola egy alsós fiú (I-II. kcs.), egy alsós lány, egy felsős fiú (III-IV. kcs.) és felsős lány „B”-kategóriás csapataiból: 1. Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Szakmár tagiskola „A” csapata (201,8 p.) Csapattagok voltak: Papp Anikó, Török Viktória, Vass Kitti, Sipos Gabriella, Busa Hajnalka, Balogh Kinga, Kovásznai Péter, Kovásznai István, Wollár Ákos, Wollár József, Sipos Dávid, Balázs Péter; 2. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény (170,5 p.); 3. Kalocsa és Térsége Szakmár „B” csapata (159,5 p.)
„A”-kategória, ahol igazolt és igazolással nem rendelkező tanulók egyaránt indulhattak. I-II. korcsoportos lányok: 1. Kalocsa és Térsége Általános Iskola „A” csapata, amely egyben a KSE együttese is (53,8 p.). Csapattagok voltak: Sima Leila, Dicsa Dorina, Nyárádi Vivien; 2. Kalocsa és Térsége (KSE) „C” csapata 51,7 p. (Sima Petra, Greksa Hanna); 3. Kalocsa és Térsége (KSE) „B” csapata (51,2 p.). III-IV. korcsoportos lányok: 2. Kalocsa és Térsége Általános Iskola (KSE) csapata 54,5 p. (Kocsis Mirella, Dicsa Barbara, Dobos Nóra); 3. Kalocsa és Térsége Általános Iskola 54,3 p. (Fábián Emőke, Iván Dóra). I-II. korcsoportos fiúk: 4. Kalocsa és Térsége Általános Iskola (KSE) „A” csapata 51,65 p.; 5. Kalocsa és Térsége Általános Iskola csapata 49,3 p.; 6. Kalocsa és Térsége Általános Iskola (KSE) „B” csapata 49,25 p. III-IV. korcsoportos fiúk: 1. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény csapata 54,2 p. (Dávid Sándor, Matos Balázs, Matos Tamás); 4. Kalocsa és Térsége Általános Iskola (KSE) csapata 51,75 p.
Az egyéni összetett verseny értékelésében, az I-II. korcsoportos lányoknál: 1. Sima Leila 27,2 p.; 2. Dicsa Dorina 26,6 p.; 3. Sima Petra 25,9 p. III-IV. korcsoportos lányok: 1. Fábián Emőke 27,7 p.; 3. Kocsis Mirella 27,3 p. III-IV. korcsoportos fiúk: 2. Dávid Sándor 27,4 p. (a fenti versenyzők valamennyien „A”-kategóriában versenyeztek).
„B”-kategória (itt a torna sportágban leigazolt versenyzők nem indulhattak). I-II. korcsoportos fiúk: 4. Kalocsa és Térsége Általános Iskola csapata 46,9 p. III-IV. korcsoportos lányok: 8. Magyar László Általános Iskola Foktő csapata 47,0 p.; 10. Kalocsa és Térsége Általános Iskola csapata 45,4 p.; 12. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény csapata 36,2 p. I-II. korcsoportos lányok: 5. Kalocsa és Térsége Általános Iskola (KSE) csapata 52,2 p.; 7. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény „B” csapata 48,9 p.; 11. Kalocsa „B” csapata 48,1 p.; 12. Magyar László Általános Iskola Foktő „A” csapata 46,2 p.; 13. Foktő „B” csapata 45,0 p.; 14. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény „A” csapata 43,0 p.; 15. Szak-már „A” csapata 41,4 p.; 16. Kalocsa „A” csapata 39,4 p.; 17. Szakmár „B” csapata 36,65 p.; 18. Foktő „C” csapata 32,25 p.
Az eredményhirdetéskor minden versenyző kis karácsonyi csomagot is kapott a rendezőktől. Köszönet mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak, egyben emelték a mozgalmas, a gyerekek körében egyre népszerűbb rendezvény színvonalát, a torna sportág népszerűsítését.
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
