Folytatódik a versenyszezon az íjászoknál

2010.09.01 21:03    |    M.G.  

Augusztus 21-én a foktői Éjsólyom Íjász Szakosztály néhány tagja Hosszúheténybe indult, hogy részt vegyen a Mecsek Íjász Egyesület által rendezett versenyen.

Az idő ezúttal kedvezett a kislétszámú, ám annál lelkesebb csapatnak. A legutóbbi viharos verseny után ezen a hétvégén igazán nem lehetett panasz, hiszen kellemes, napsütéses szombatra ébredhettünk. A 24 célos pálya technikás jellege megdolgoztatta az íjászokat. A mieink ismét hozták a formájukat, hiszen Czár Katalin, csigás CU kategóriában a dobogó második fokára állhatott, míg Szluka István a csigás 3D-s mezőnyben a legjobb lett. Gyöngyösi Imre ugyanebben a kategóriában, remek teljesítménnyel a hetedik helyen zárta a versenyt. Egyéni indulóként Madarász Péter szintén az élmezőnyben végzett. Ez a verseny is remek lehetőség volt arra, hogy íjászaink megmutathassák milyen formában vannak a hazai verseny előtt, melyet október 9-én rendeznek majd a foktői Fekete Horgony körüli erdőben. A felkészülés tehát rendben van, hasonló folytatásban bízva gratulálunk a versenyzőknek.


Sport

Egyre több sikerélménye van a pataji csapatnak

Talán kevesen tudják, hogy újságunk körzetében nemcsak a Kalocsai SE asztalitenisz szakosztálya az...

Idei első meccsén veszített a Kalocsa

Röpisuli SE Ajka – Kalocsai SE 3:0 (20; 21; 16)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 4 pont, Jánosi...

ATOM100 néven új futósorozat indul

ATOM100 néven új versenysorozattal jelentkezik négy, a paksi atomerőmű térségében fekvő...

Edzőpartner kerestetik

Jól haladnak a kalocsai kézis fiúk és lányok a tavaszi szezonra való felkészüléssel. A teremben...

Varga Ákos lett az edző

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy Jenei Tibor lemondott edzői posztjáról, mivel munkahelyi-...

Egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában került sor a Szalayné Sebők Éva Országos...

Öcsi Bácsi Kupa

December 16-án a Kossuth utcai sportcsarnokban 17. alkalommal került sor az Öcsi-Bácsi Kupa...

Futni mindig lehet

Tél derekán járunk. A reggelek didergősek, bármikor eshet a hó. Ilyenkor a legtöbben a lakás melegét...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

Eredményes évet zárt a KSE Karate Szakosztálya

Szűcs Zsolt, a Karate Szakosztály vezetője a 2011. év értékelőjében beszámolt arról, hogy a Ciglédi...

A dobogóra vágynak Fajszon

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Tornagyőzelem Kecelen

A Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiú U11-es csapata az elmúlt hétvégén Kecelen vendégszerepelt a...

Folytatódik a serdülőbajnokság

A Kalocsai SE NBII-ben szereplő női röplabda csapata, tekintettel arra, hogy a felnőtt keret nagy...

Edzőváltás a kosarasoknál

A 2010–11-es megyei bajnokságban a kosárlabdázók Jenei Tibor edző vezetésével szerepeltek és a...

Kecskemétiek jutottak az országos elődöntőbe

December 14-én a kecskeméti Bólyai János Gimnázium adott otthont a VI. korcsoportos leány röplabda...

Dobogóra állt az Öregcsertő

Véget ért a 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában....

Szilveszteri Íjász Kupa Szekszárdon

  Évadzáró teremversenyt rendezett december 29-én a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület.A...

Felemás érzésekkel zárt a Hajós

A nagy őszi menetelés után eddig három környékbeli megyei II. osztályú csapat teljesítményét tettük...

Szilveszteri örömröplabda

  Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsa és környékének röplabdát szerető emberei a...

Márpedig futunk szilveszterkor

Szűkebb hazánkban több éve hagyomány már a szilveszteri futás, azonban sajnos idén a tradíció...

Fennállásuk legeredményesebb évét zárták

A tájfutó szakosztály elmúlt év végén tartotta az évzáró összejövetelét a meszesi üdülőben. A...

A Horgászbazár nyerte a Vörös Márton Kupát

1980-ban, azaz 31 éve hunyt el Vörös Márton, Kalocsa város jeles labdarúgója, majd későbbi...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Bronzérem Bajáról és Budapestről

Miután már pár hónap eltelt a tanévből és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts...

Uszódon a csapategység a siker titka

Véget ért 2011-12-es labdarúgó bajnokság őszi szezonja a megyei III. osztály nyugati csoportjában. A...

Újoncként az ötödik helyen végeztek a miskeiek

Ha egy csapat a magasabb osztályba kerül, nyilván számot vetett azzal, hogy azok az erőfeszítések,...

Bio-Sales Kupa Regionális Újonc és Serdülő Verseny Kecskemét

December 18-án Kecskeméten a Kertészeti Főiskola Sportcsarnokában rendezték meg az év utolsó...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

Kizárták a KSE sakkcsapatát

Tavaly még az NB II-ben vitézkedtek, de az osztályozóra már el sem utaztak a Kalocsai SE egykor...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás